RSS
 

Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságért elhagytak Engem

15 okt

2013. szeptember 24. kedd, 22.44

Hőn szeretett leányom, minden élő lélek erős ösztönnel rendelkezik a tekintetben, hogy az Istent keresse életében. Azok, akik rálelnek Isten Szeretetére – annak legtisztább formájában -, megkapják ezt az Ajándékot, alázatosságuknak, illetve azon tény elfogadásának köszönhetően, hogy minden Dicsőség Istené.

A pogányok viszont – a lelki békére való törekvésükben – inkább az Igaz Isten Teremtését keresik, semmint Teremtőjüket. Ahelyett, hogy Isten, az Én Mindenható Atyám, a mindenség Teremtője előtt borulnának le, ők a hamis bálványok, köztük azon csodák előtt borulnak le, melyet Ő teremtett a világnak – a Föld, a Nap, a Hold és a csillagok előtt. Ők ezeket a hatalmas csodákat bálványozzák, és aztán azt hiszik, hogy ez által, ez nagy hatalmat ad nekik. Amit ők keresnek az egyfajta spirituális megvilágosodás, mely reményeik szerint örömet és békét szerez nekik. Sokan aztán a meditáció és a jóga által nyitják meg szellemüket és lelküket, engedvén így a gonosz léleknek, hogy megrontsa őket. Ők tévesen azt hiszik, hogy valamilyen más hatalom – azon kívül, ami a Magasságos Istentől való – szerezheti meg számukra az áhított békét.

Most már tisztában vagytok azzal, hogy csak egy Isten létezik. Az imádat minden egyéb formája pogányságot eredményez. Mindegy, hogy mit mondanak, vagy hogy hogyan igazolják cselekedeteiket, felkérik a sátánt, hogy szállja meg lelküket, és ha egyszer ő bebocsátást nyer, ő és az általa küldött démonok nem fogják békén hagyni ezeket a lelkeket. Gyötörni fogják ezeket a lelkeket, hazugságokkal fogják tömni őket, és elhitetik velük, hogy egy adománnyal rendelkeznek. Egyesek azt hiszik, hogy gyógyítani tudnak másokat, az olyan gyakorlatok által, mint például a Reiki, melynek során nem tesznek mást, mint megfertőznek másokat, köztük az ártatlanokat is. Amikor a pogányok – lelki adományokat vonzandó - kántálnak, azt mondják, hogy ez békét szerez nekik. Habár sokan hiszik ezt, tudniuk kell, hogy nagyon rövid időn belül –miután a gonosz szellem behatolt elméjükbe – zaklatottá válnak majd, és nem fognak nyugalomra lelni. Folytonosan az érzéki örömöket keresik, és amit cserébe kapnak majd mindannyian, az a lélek sötétsége lesz.

A pogányság rettenetes nyugtalanságot szül, és azokban az országokban, ahol a pogányok hamis istenekhez kiáltanak, Atyám haragját vonják magukra. Sok ilyen lélek nem fogja fel, hogy mit csinál, de felismerni őket azáltal, ahogyan testüket cicomázzák, mivel magukat szent edényeknek tartják a hamis bálványok szemében, melyet állításuk szerint imádnak. Híján lesznek a szeretetnek, az alázatnak, és a mások javát szolgáló személyes áldozatnak, mert ők csak az érzékeket imádják. Ők nem értik meg, hogy lelkük Isten Ajándéka, és így eladják a lelküket a tökéletesség keresése során, mely soha nem lehet az övék.

A Nagyfigyelmeztetés során fel fogom ébreszteni ezekben a lelkekben az Igazságot azt illetően, hogy Ki az, akihez ők tartoznak. Imádkozzatok, hogy elfogadják majd Irgalmas Kezemet. Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságért elhagytak Engem. Ők azok, akik nem kérnek Irgalmamból, és inkább ostobasággal foglalkoznak, mert az táplálja önérzetüket, amikor azt gondolják, hogy rendelkeznek azzal a hatalommal, mellyel a spirituális dolgokat irányíthatják. Ha azonban ily módon keresik a személyes tökéletességet, teljesen elszakítják magukat Istentől. Így ajtót nyitnak a gonosznak, aki elcsábítja, és hipnotizálja őket a babonás ígéretek varázsa által, melynek következtében lelkük sivárrá válik, ahol Isten Szeretete képtelen növekedni.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 szeptemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért