RSS
 

Az első üzenet a Mennyei Atyától (2011-06-25)

Az első üzenet a Mennyei Atyától: Eljött Számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat – az Új Paradicsom 1000 évig fog tartani

2011. június 25. szombat, 16:00

A látnoknő megjegyzése: amikor röviddel azelőtt,  hogy ezt az üzenetet kaptam, éppen az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkoztam el, akkor hirtelen a Szentlélek jelezte nekem, hogy mindjárt egy üzenetet fogok Istentől, az Atyától kapni. Az idegfeszültségtől reszkettem. Aztán feltettem a kérdést: Kinek a Nevében jöttél? A válasz a következő volt:

Szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jöttem, aki az emberiség Megváltója. Én vagyok a Mennyei Atya, és első ízben szólok most hozzád. Kiválasztott leányom, ma azért szólok hozzád, hogy az emberiséget arról a szeretetről tájékoztassam, amelyet mindenki iránt érzek.

Sokan nem ismernek Engem. Csak azt gondolják, hogy ismernek, de millió gyermekem számára csak egy arcnélküli lény vagyok. Olyan kevesen ismerik azt az óhajomat,  hogy megengedhessem azt, hogy úgy szeressenek, ahogyan azt mindig is szerettem volna. A világban sokan könnyedén kezelik Nevemet, azok, akik nem ismerik be,  hogy a világ és teremtményei kezeim által lettek megalkotva. Mindazok, akik nincsenek tisztában azzal, hogy ki is vagyok valójában,  össze vannak zavarva, és kissé félnek is Tőlem.

Tőlem nem kell félni, hiszen az Én szeretetem,  tiszta szeretet minden gyermekem iránt. Olyan nagyon szeretlek benneteket, hogy a legnagyobb áldozatot hoztam értetek,  hogy visszahozzalak karjaimba benneteket, és hogy a csaló karmaiból megmentselek benneteket. Ezért szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, a világba küldtem,  hogy megérthessétek, mi az igaz szeretet. Ez a szeretet, ha ti is elfogadjátok, mindannyiatokat meg fog menteni.

 

Megszakad a Szívem, mert oly sokan közületek nem fognak Hozzám fordulni, és nem fognak szeretetet mutatni Irántam. Egyszerűen arra vágyódom, hogy Hozzám forduljatok, és segítségemet kérjétek. Szeretetemtől nem kell félnetek, hiszen az első lélegzetvételt szeretetem által kaptátok. Mindenkit közületek az Én képmásomra teremtettem, azért, hogy egy családom lehessen. A világot tiszta szeretetből teremtettem, azért, hogy ti gyermekeim ezt a Paradicsomot megoszthassátok Velem. Olyan szeretettel lett ez megteremtve, hogy minden egyes részlet benne óvatosan lett felépítve.

Olyan boldog voltam, amikor megteremtettem a Földi Paradicsomot,  hogy azt egy emberi lénynek lehetetlen lenne felfogni, még az angyalok is ujjongtak örömükben, és a Mennyországot a szeretet lángja világította be. Aztán a bűn mindent lerombolt, a bűn, amelyet a kígyó okozott.

Gyermekeim, hagyjátok, hogy megmagyarázzam. Eljött Számomra az idő, hogy visszaköveteljem azt a paradicsomot, amit szeretettel megalkottam  és hogy újra egy család lehessünk.

Egy család, ami szorosan összetartozik majd, a szeretet erős köteléke által.

Ez az új Paradicsom a Földön most már meg van tervezve minden gyermekem számára.

Ez ezer évig fog tartani a Földön, és ebből senki sem szabad kimaradjon, különben megszakadna a Szívem. Szeretett Fiam,  Jézus Krisztus és a Szentlélek nagy igyekezettel próbálnak a nyájamhoz visszahozni benneteket,  hogy az egykor megteremtett Paradicsom újra létezhessen, mint a legnagyobb ajándék gyermekeim számára, hogy örömük legyen majd benne.

Ez a Paradicsom a szeretet helye lesz, a szépségé, a dicsőségé, és otthont fog nyújtani mindenki számára, azoknak,  akiknek tiszta a szívük és a lelkük. Ez a cél a Földön minden egyes lélek számára, beleértve azokat a lelkeket is, akik mindezt nem tudják felfogni.

Miközben Fiam a világhoz szól és felkészíti azt nagy Irgalmasságára, amelyet a Nagyfigyelmeztetés alatt mutat majd meg, azért, hogy minden bűnös még egy esélyt kaphasson arra, hogy élvezhesse az új Földi Paradicsomot,  neked meg kell hallanod hangomat. Mindenkit figyelemre szólítok fel. Térjetek vissza Hozzám. Lássátok be, hogy valóban Létezem, hogy Én vagyok minden élet, minden teremtmény és a dicsőség forrása. Ha ezt teszitek,  akkor üdvözölve lesztek az Én Földi Paradicsomomban, ami mindent felkínál majd nektek, olyat is, amiről valaha is csak álmodni tudtatok volna. Hallgassatok Fiamra és üzeneteire, amelyet a világnak ad, hogy mindannyiatokat megváltoztasson. Azok számára, nem lesz Irgalom, akik nem akarják ezt meghallani, vagy továbbra is a bűn förtelmes ösvényén maradnak.

Én vagyok minden teremtmény Istene. A szeretet Istene vagyok, a szánalomé. De ugyanakkor Én vagyok az Igazságosság Istene is. Kezeim le fognak sújtani az emberiségre,  azokra, akik a gonosz iránti hűségük miatt,  nem akarják követni a szeretet és az igazság ösvényét.

Mert elérkezett számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat, amelyet egyetlen ember sem tud megállítani,  bűnei miatt. Ha még is megpróbálnák, akkor örökre el fognak veszni.

Én vagyok a ti Istenetek, és Teremtőtök. Szeretetem nem hal ki sohasem. Lángokban ég és tele van mély gyöngédséggel irántatok. Mivel gyermekeimnek oly sok bűnei vannak, ezért ez elveszi azt a jogot tőlük, hogy visszatérjenek örökségemhez, – mindazokat, akik valóban szeretnek Engem, visszatartják és megakadályozzák abban, hogy a kapun beléphessenek.

Kérlek benneteket gyermekeim, ne utasítsátok vissza az emberiséghez intézett felhívásomat. Fogadjátok el azt az Irgalmasságot, amelyet most szeretett Fiam fel fog nektek ajánlani.

Fogadjátok azt tárt karokkal.

Isten, az Atya, minden dolog Megteremtője és Alkotója

A látnoknő megjegyzése: az üzenet ideje alatt megszakítás nélkül sírtam, miközben kezem csak írt és írt, anélkül, hogy megállna.

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért