RSS
 

Nagy örvendezés lesz mindenütt, ami 100 napig fog tartani

11 szept

2013. augusztus 30. péntek, 8.24

Hőn szeretett leányom, kérlek, gondoskodj arról, hogy minden nemzet meghallja Próféciáimat, hogy fel tudjanak készülni a csodálatos, megújult Földre – az Új Paradicsomra. Isten minden egyes gyermekének joga van az örökségéhez, és ezért, éppúgy, mintha egy nagy esküvőre készülnének, el kell kezdeniük a tervezést erre a Nagy Napra.

Szólítom a Zsidókat, a Muszlimokat, és a Keresztényeket, valamint minden más vallást, hogy hallgassanak meg ezúttal. Egyikőtök sem lesz érintetlen az Antikrisztus gonoszsága által. De ha most felkészültök, ellenállóvá válhattok azzal a szenvedéssel szemben, mellyel az Antikrisztus sújtja majd a világot, azáltal, hogy felveszitek az Élő Isten Pecsétjét, és hogy otthonaitokban tartjátok azt.

Amikor Isten Szavát, az Igaz Szót közlik veletek, akkor meg kell állnotok, és meg kell hallgatnotok, mert ez az Új Ég és az Új Föld Kapuihoz vezet benneteket. Ezen Új Paradicsom várja, és lesz otthona lelkek milliárdjainak, köztük azoknak is, akik a Tisztítótűzben és a Mennyországban várakoznak. Egyesíteni fogom mindazokat, akiknek szíve nyitva áll Isten Parancsa előtt, akik érzik Irgalmam Szeretetét.

Kérlek, ne féljetek ettől a Naptól, mivel ez nagy boldogságot, békét és örömet hoz nektek. Királyságom ámulatba fog ejteni benneteket, hihetetlen szépsége miatt. Sokan közületek féltek Üzeneteimtől, mert azt hiszitek, hogy Második Eljövetelem a halált – azaz a véget jelenti. De ez egy helytelen feltételezés lenne.

Ti, akik önként, feltétel nélkül, alázattal és szeretettel közeledtek Hozzám, nem fogjátok megtapasztalni a fizikai halál fájdalmát. Ehelyett, egy szempillantás alatt, egy új környezetben fogjátok találni magatokat. Először meg fogtok lepődni, de azonnal körbe fogtok nézni, szeretteiteket keresvén. Én olyan sok lelket fogok megmenteni, hogy együtt lesztek majd a családotokkal, köztük azokkal is, akiket szerettek, akik már Velem vannak a Mennyben, és azokkal is, akiket szabadon fogok bocsátani a Tisztítótűz lángjaiból.

Nagy örvendezés lesz mindenütt, ami 100 napig fog tartani. Új Paradicsomomban csak egyetlen egy vallás lesz, az Új Jeruzsálem, melyben Engem fognak imádni minden egyes nap. Mindenki egységben lesz Atyám Szent Akaratával. Tizenkét nemzet lesz, de csak egyetlen egy nyelv, mert Én nem fogom megengedni a megoszlást.

Vezetőket fogok kijelölni, és egyik nemzetben sem lesz élelem-, víz-, lakás-, és élethiány. Nem lesz többé halál, mert Örök Életet fogok adni mindazoknak, akik ide jutnak. Az összes nemzet együtt fog munkálkodni azon, hogy terjesszék Isten Igéjét, és a boldogság – melyet lehetetlen elérni ma a Földön – lesz az egyik legnagyobb Ajándék, amivel Én meg foglak ajándékozni benneteket. Nagyon-nagyon szeretve lesztek, és úgy fogtok szeretni Engem, ahogyan Én szeretlek titeket.

Sokan közületek találkozni fogtok családotok nemzedékeivel, századokra visszamenőleg. A nemzedékek folytatódni fognak, és így látni fogjátok, ahogy fiaitok és lányaitok megházasodnak, és tökéletes – Istenhez tartozó – gyermekeket nemzenek, akik mindegyike nagy Kegyelmekkel lesz megáldva. Lesz egy kijelölt Feje Egyházamnak, és az ő neve Péter, mert Én megígértem, hogy ő földi Egyházamból való lesz. Ezért az Új Paradicsomban ő fogja vezetni Egyházamat.

Ó, hacsak megmutathatnám nektek, hogy mi vár rátok, örömkönnyeket sírnátok, és a Kapuk felé törekednétek. Ezért kérlek benneteket, ne törődjetek azokkal a próbálkozásokkal, melyekkel fel akarnak tartóztatni benneteket az Örök Életre való törekvésetek során. Ne foglalkozzatok azokkal, akik azt mondják nektek, hogy Én nem Létezem. Ne adjatok hitelt azoknak, akik arra használják Szent Szavamat, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy nem Én szólok hozzátok most ezeken az Üzeneteken keresztül.

Harcolnotok kell, hogy mindannyiatoknak megadassék ez a dicsőséges örökség, mert senkinek sincs joga megtagadni a másiktól ezt a rendkívüli örökséget, mely minden egyes emberé, függetlenül attól, hogy esetleg mennyire megfeketedett a lelke. Én most megadom nektek az eszközöket ahhoz, hogy lelkeket hozzatok Hozzám, mindenhonnan, hogy így együtt le tudjuk rombolni a sátán művét, és gyorsan átmehessünk az Új Világba.

Az Én békém legyen veletek.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 augusztusi üzenetek

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért