RSS
 

Archive for január 29th, 2014

Ha csak egy szemernyi gőg is van a lélekben, a Szentlélek soha nem fog betérni oda

29 jan

2014. január 5. vasárnap, 19.34

Hőn szeretett leányom, amikor a Szentlélek Tüze betér egy ember lelkébe, az első reakció az illető könnyei. A második reakció az illető megdöbbenése. A harmadik reakció annak felismerése, hogy valami csodálatos dolog – egy belső megértés Isten Igazságát, és mindazt illetően, amit Ő óhajt – kerítette hatalmába azt az adott lelket. Hirtelen béke szállja meg, és egy átható megértés Isten Létezésének – Isten Szeretetének titkát illetően. Minden, ami Isten Igéjével kapcsolatos, világossá válik.

Csak azok képesek befogadni a Szentlélek eme Ajándékát, akik átadták akaratukat Istennek, és levetettek minden emberi gőgöt és gondolkodást, és átadták ezeket Neki. Ha csak egy szemernyi gőg is van a lélekben, a Szentlélek soha nem fog betérni oda.

Csak azok tudják átadni akaratukat, akik őszintén hiszik, hogy Isten Mindenható, és hogy az ember semmi, és méltatlan arra, hogy az Ő Színe elé álljon. Csak azok – akik készek megtenni mindazt, amit elvárnak tőlük, készek megtenni Isten Szent Akaratát, az Ő Igéje szerint – kaphatják meg az Ajándékokat ahhoz, hogy úgy hirdessék az Igét, hogy annak bármilyen valódi hatása legyen.

Bárki, aki azt állítja, hogy az Igazságot hirdeti, és azt mondja, hogy őt a Szentlélek vezeti, az sosem büszkélkedne nagyságával. Sosem hívná fel a figyelmet adományaira, képességeire, tudására, szentségességére, valamint alázatosságára. Mert amikor valaki így cselekszik, az Isten Szent Nevében, az nem lett megáldva a Tűz Lelkével – a Lánggal, mely lángra lobbantja az emberi szíveket, hogy szeretettel válaszoljanak Isten Igéjére.

Földi Időmben világossá tettem mindenki számára, hogy aki felmagasztalja magát Előttem, az a pusztaságba lesz vetve. Aki viszont megalázza magát Előttem, az felmagasztaltatik.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 januári üzenetek, Maria Divine Mercy

 

‘Jézus az Emberiségez’ Litánia (6) Kegyelmek Ajándéka

29 jan

2014. január 8. szerda, 21.15

Litánia (6) Kegyelmek Ajándéka

„Ó drága Jézus, szeretett Megváltóm, 
Tölts el engem Szereteteddel.
Tölts el engem Erőddel. 
Tölts el engem Bölcsességeddel. 
Tölts el engem Állhatatosságoddal. 
Tölts el engem Alázatosságoddal.
Tölts el engem Bátorságoddal. 
Tölts el engem Szenvedélyességeddel. 
Ámen.”

Teljes üzenet – Amikor ezt az új Litániát imádkozzátok a nagy megpróbáltatások idején, Én enyhülést fogok adni nektek

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Litánia

 

Amikor ezt az új Litániát imádkozzátok a nagy megpróbáltatások idején, Én enyhülést fogok adni nektek

29 jan

2014. január 8. szerda, 21.15

Hőn szeretett leányom, tudtotokra kell adni, hogy amikor Isten Igéjét védelmezitek a sötétség korszakában, minden Kegyelmemre szükségetek lesz, ha talpon akartok maradni. Ha hívtok Engem, hogy árasszam el lelketeket különleges Kegyelmeimmel, könnyebb lesz számotokra követni Engem.

Most nektek adom, bátor és hűséges lelkeknek, ezeket a különleges kegyelmeket. Amikor ezt az új Litániát imádkozzátok a nagy megpróbáltatások idején, Én enyhülést fogok adni nektek.

Litánia (6) Kegyelmek Ajándéka

„Ó drága Jézus, szeretett Megváltóm,
Tölts el engem Szereteteddel.
Tölts el engem Erőddel.
Tölts el engem Bölcsességeddel.
Tölts el engem Állhatatosságoddal.
Tölts el engem Alázatosságoddal.
Tölts el engem Bátorságoddal.
Tölts el engem Szenvedélyességeddel.
Ámen.”

Azoknak a lelkeknek, akik ezt imádkozzák az üldöztetés időszakában: legyetek biztosak abban, hogy Én rátok fogom árasztani ezeket a Kegyelmeket. Nyugodtabbak, erősebbek és bátrabbak lesztek, ahogy hordozzátok nehéz keresztemet az Új Ég és az Új Föld kapui felé. És ami a legfontosabb, hogy nem fogtok engedni a megfélemlítésnek, mellyel lehet, hogy szembe kell néznetek az Én Szent Nevemben.

Rendületlenül és méltósággal fogtok menni tovább, miközben továbbra is őrzitek Isten Igéjét. Mert mindannyian, akik válaszoltok erre a Hívásra, és imádkozzátok ezt a különleges Litániát, olyan örömet fogtok érezni a szívetekben, amit eddig még nem. Továbbá magabiztosak lesztek, abban a tudatban, hogy meg lettetek áldva a Szentlélek Erejével, és az Igazság fog uralkodni a szívetekben.

Szeretlek, és megáldalak benneteket most – az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 januári üzenetek, Maria Divine Mercy