2013. június 15. szombat, 16.48
Hőn szeretett leányom, ahogyan Én is egyedül tettem meg a lassú és kínokkal teli utat a Kálvária Hegy tetejére, ugyanígy fogja Maradék Hadseregem is megtenni.
Amikor ezen a gyötrelmes dombon mentem fel, Római katonák százai vettek körül, akik akadályozták az út mentén állókat, akik vigaszt akartak nyújtani Nekem. Habár nem lett volna szükség ilyen nagyszámú katonaságra mindössze egy ember őrzése miatt, jelenlétükkel számos dolgot demonstráltak. Meg akarták mutatni Követőimnek, és mindazoknak, akik hirdetni próbálták Tanításaim Igazságát, hogy ki is parancsol. Ennek az agresszív cselekedetnek az volt a célja, hogy megrémítsék és megfélemlítsék azokat, akik hűséget mernek mutatni Irántam.
A Zsidók megtagadtak, majd elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, ugyanakkor Rómában volt az is, hogy az Én szeretett Péter apostolom azt az utasítást kapta, hogy alakítsa meg földi Egyházamat, mert Én azt akartam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.
Ahogy Második Eljövetelem hamarosan megtörténik, és ahogy Végső Küldetésem feltárul, miszerint eljövök újra, hogy az Általam ígért végső üdvösséget elhozzam az emberiségnek, a történelem meg fog ismétlődni. A Zsidók továbbra is el fognak utasítani Engem, amíg a Nagyfigyelmeztetés be nem következik. Isten ellenségei fel fognak kelni Ellenem, mindenütt. Azok, akik szeretnek Engem, és azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.
A Római Birodalmon belül fog felemelkedni Ellenem a nagy utálatosság. Babilon – a Római Birodalom hazája, és ahol azok a nemzetek találhatóak, melyek elhagyták Istent a hamis istenek javára – lesz a székhelye annak, ahonnan az összes hazugság tódulni fog.
A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog Ellenem kelni. Ismételten ők lesznek a felelősek a keresztre feszítésért, még a Nagy Nap előtt. Ők fogják okozni a végső sértést, amikor ők keresztre feszítik és megsemmisítik Misztikus Testemet a Földön. Azok, akik elszakadnak Testemtől, azáltal, hogy egy új tan követése mellett döntenek, el fognak árulni Engem, és mégis meglesz a bátorságuk ahhoz, hogy kiálljanak, és azt mondják, hogy Tőlem valók.
Azon a napon, amikor az Új Egy-Világvallás ismertetésre kerül – melyet a Katolikus Egyházon belüli csoportok hagynak majd jóvá, a megjövendöltek szerint – elsötétül majd az ég, és egy hatalmas villám sújt le a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó Lélegzetemet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Hegyére. Amikor ez megtörténik, valamint a jel, hogy Egy Igaz Egyházamat megdöntötték, és azt egy hamis pogány utálatossággal váltották fel, akkor tudnotok kell a következőt. Ekkor fognak az egész világon lezúdulni a büntetések az emberiségre.
Minden jel meg fog adatni a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és az ő leendő társának, az Antikrisztusnak az oldalán állnak, hogy az ő napjaik meg lesznek számlálva. Meg fogják látni, milyen lesz az, ha megtapasztalják Atyám Haragját. Ekkor sok pap és püspök fog ráébredni az Igazságra, és harcolni fognak eme gonoszság ellen. Ők nem fognak cserbenhagyni Engem, és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos, sokaknak nem lesz bátorsága ahhoz, hogy ezt megtegye, és ők olyanok lesznek, mint a vágóhídra vezetett bárányok, de vigaszt fog nyújtani számukra az a tudat, hogy Én sosem hagyom el őket. Én sok segítséget fogok nekik küldeni, és Maradék Hadseregem felkel, és hirdeti majd az Evangéliumot, amikor az már mindenhol mellőzve lesz. Ők prédikálni fognak a világ minden szegletében, és rettenthetetlenek lesznek. Irántam való szeretetük győzedelmeskedni fog az Antikrisztus műve felett. Irántam való engedelmességük, és Imahadjárati Imáimra adott válaszuk lelkek millióit fogja megmenteni.
És akkor Tervem beteljesedik.
Jézusotok