2013. május 28. kedd, 20.30
Szeretett leányom, éppen most készítem fel a világ minden részét Második Eljövetelemre. Irgalmas Karjaimba nyalábolom majd az összes nemzetet – senkit ki nem zárva -, hogy elvihessem őket Királyságomba.
Tervem nagyon részletes, és mégis egyszerű. Hangom, mihelyt megszólal, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a befejező szakaszban pedig milliárdokat. Sokkal többen fogják most meghallani az Igazságot, de nem fogják elfogadni, mindaddig, amíg meg nem történik az, amit neked Mondtam. Küldetésem gyorsan fog terjedni, és amikor már mindenki tudja, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki ezt a Hívást intézem a Mennyből, akkor fognak ők csatlakozni Hozzám. Küldetésemre válaszolni fognak még azok is, akik megtagadják ezeket az Üzeneteket.
Követőim, lehet, hogy el vagytok csüggedve a gyalázkodás miatt, melyet el kell viselnetek Miattam, de ez nem fog sokáig tartani. Szeretetem Isten gyermekei iránti olyan nagy, hogy azt egy sokgyermekes szülő szeretetéhez lehet hasonlítani. Egyes gyermekek tisztelni fogják édesanyjukat, édesapjukat, és válaszolni fognak az irántuk tanúsított szeretetre. Más gyermekek el fogják taszítani szüleiket, csúnyán fognak viselkedni testvéreikkel, míg végül megszakítanak minden kapcsolatot. A vérségi kötelék és szeretetkapcsolat miatt, mindent el fognak követni – nemcsak szüleik, de testvéreik is -, hogy az elveszett gyermekeket visszacsalogassák családjuk kebelébe. És amikor ez megtörténik, minden bűn, minden harag és elutasítás feledésbe merül majd.
Követőim, miközben szembe kell majd néznetek mások haragjával, higgadtnak és türelmesnek kell maradnotok. Állhatatosságotok próbára lesz téve, és páran el fogtok esni. Ha elestek, hűséges Követőim mindent meg fognak tenni, hogy visszahozzanak benneteket, hogy válaszolni tudjatok Hívásomra.
Szeretett Jézusotok