2013. május 18. szombat, 13.16
Szeretett leányom, a Szentlélek Ajándékát nagyon félreértik. Ez egy felbecsülhetetlen Ajándék, mely az emberiségre árad, Isten Nagylelkűségének köszönhetően. Nagy szeretettel adatik mindenkinek, de nem mindenki fogadja el. Nem mindenki képes befogadni ezt az Ajándékot. Azok, akik úgy vélik, hogy megérdemlik ezt az Ajándékot, lévén, hogy azt állítják, ismernek Engem, és minden szempontból képzettek a teológiában, nem feltétlenül készek befogadni ezt a Legszentebb Ajándékot.
Az Utolsó Vacsora Termében töltött tíz nap alatt, szeretett Édesanyámnak türelmesen el kellett magyaráznia Apostolaimnak az alázat fontosságát. Alázat nélkül nem töltekezhettek be ezzel a Mennyei Ajándékkal. Apostolaim közül néhányan azt gondolták, hogy mint választott tanítványok, különbek a hétköznapi embereknél, amiatt, hogy közelebb vannak Hozzám, és hogy másoknak automatikusan a lábaik elé kell borulniuk. De természetesen Én nem ezt tanítottam nekik. Édesanyám hosszú órákat töltött azzal, hogy elmagyarázza nekik, hogy miként tudja a gőg megakadályozni azt, hogy a Szentlélek betérjen a lelkükbe.
Amikor a Szentlélek betér egy lélekbe, sok Ajándékot hoz Magával. Ez lehet az Értelem Adománya, a Nyelvek Adománya, a Bölcsesség Adománya, a Szeretet Adománya, a Gyógyítás Adománya, vagy a Prófétálás Adománya. Ami Apostolaimat illeti, ők hamar felismerték, hogy – miután megkapták ezt az Ajándékot – többé már nem engedhetik, hogy a gőg bűne beszennyezze Küldetésüket. Mert, amint behatol a gőg egy olyan emberbe, aki megkapta a Szentlélek Ajándékát, onnan Isten Lelke eltűnik, és a Helyén a sötétség lelke fog lakozni.
Egy sötét lélek nem tudja sugározni a Szentlélek Világosságát másokra. Csak a sötétséget tudja árasztani. A lélek sötétsége megtéveszti a többieket. Különösen akkor igazán megtévesztő, amikor ez olyasvalakiből árad, aki látszólag egy szent tanítvány vagy Tanításaim szakértője. Mindez gyűlöletet, nyugtalanságot és reménytelenségérzést kelt.
Ahhoz, hogy megkapjátok a Szentlélek Ajándékát, lelketeknek meg kell tisztulnia, és meg kell szabadulnia a gőg bűnétől, máskülönben soha nem nyeritek el a Szentlélek Ajándékát. Amikor a Szentlélek jelen van, terjed, mint a tűz, és számos nyelven reprodukálja majd Isten Szavát. A test, a lélek és a szellem gyógyulását fogja eredményezni, és Magával hozza a bölcsességet, mely csak Istentől eredhet. Terjeszteni fogja a megtérést az egész világon.
Ezek lesznek majd a gyümölcsök, melyek által fel fogjátok ismerni, hogy hol van jelen a Szentlélek. Minden létező Ajándék, köztük Mennyei csodák is bőségesen megnyilvánulnak most a mindenki javát szolgáló Igazság Könyvében – A Könyvben, mely az egész emberiségnek megígértetett ezekre az időkre. Fogadjátok ezt kegyes szívvel, és adjatok hálát Istennek ezért az egyik utolsó – még a Nagy Nap előtti – Mennyei Ajándékért.
Jézusotok