2012. október 4. kedd, 14.55
Legdrágább leányom, szeretném Tudatni veletek, hogy – míg a világnak esetleg el kell szenvednie egy nagy megtisztulást, mely talán nem lesz kellemes – az Én Irgalmam hatalmas.
Én vagyok az Irgalom óceánja, és nagy változásokat fogok eszközölni annak biztosítására, hogy valamennyi Gyermekem megmeneküljön majd a katasztrófától. A katasztrófa, amelyről beszélek nektek, magába foglalja egy titokzatos gonosz erő munkálkodását a világban, amely – az ő saját gonosz hasznára – próbálja irányítani valamennyi nemzetet.
Oly sok ilyen lélek utasítja el szeretett Fiam Irgalmát. Oly sokan nem fogják elismerni Őt. Ők továbbra is – mit sem törődve – szenvedést okoznak azoknak, akiket ők irányítanak, és nem fogadják el azt, hogy bűneik nem maradnak majd észrevétlenek. Lehet, hogy ők küzdenek Kezem Hatalma ellen, de Kezem le fog csapni rájuk, és megsemmisíti őket.
Idővel el fogják ismerni az Isten Hatalmát, de sokuknak ekkor már túl késő lesz.
Minden Cselekedetemnek – beleértve a nagy csodákat is – hamarosan tanúja lesz az emberiség nagy része. Én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni Nagy Irgalmamban, mely egy nagy óceánhoz hasonlóan elnyeli majd az emberiséget. Senkit sem fognak érintetlenül hagyni Ajándékaim.
Amikor ez történik, Én meg fogom győzni azokat az embereket, akik annak ellenére eltaszítanak majd Engem, hogy ők tudni fogják, ki vagyok Én.
Le fogok sújtani majd azokra a vezetőkre a világban, akik nem hajtják végre Isteni Törvényeimet, és akik sanyargatják a világot Gyermekeimnek okozott kegyetlenségükkel. Akkor már nem fogom engedni, hogy elszökjenek Isteni Igazságosságom elől.
Ebben az Üzenetben figyelmeztetem őket, hogy most hagyják abba. Imádkozniuk kell a vezetésért, ha kényelmetlenül érzik magukat, vagy úgy érzik nyomást gyakorolnak rájuk, hogy olyan törvényeket vezessenek be a nemzetekben, melyek nehézségeket fognak okozni.
Azért adom most nekik ezt az időt, hogy hagyják abba, amit jelenleg művelnek, és könyörögjenek Hozzám, hogy segítsek nekik kiállni a gonosz uralmak ellen, melyeket épp most terveznek honfitársaik ellen.
Ők tudják, miről Beszélek.
Én vagyok az emberi faj Teremtője. Én ismerem Enyéimet egytől-egyig. Tudom, hogy mit néznek. Hogy mit éreznek. Hogy mit gondolnak. Tudom azt is, hogy kik azok közülük, akik hűségesküt tettek az olyan cselekedetekre, amelyek hatalmas szenvedést okoznak az embereknek szerte az egész világon.
Irgalmas Kezem várja, hogy visszahozzon benneteket Királyságom menedékébe.
Igazságos Kezem várja, hogy megbüntesse azokat a kormányokat, akik azt tervezik, hogy bántják Gyermekeimet. Nem lesz megengedve nektek, hogy ezt a szenvedést okozzátok.
Mert amint bevezetitek a Számomra undort keltő törvényeket – melyeknek az a céljuk, hogy irányítsátok azokat, akiket ti szolgáltok -, Én olyan büntetést fogok küldeni, ami senkiben sem hagy majd semmilyen kétséget, hogy mi idézett elő egy ilyen büntetést.
Ti az Én gyermekeim vagytok, és ezért Hozzám kell fordulnotok védelemért. Védelmem nélkül ki lesztek szolgáltatva a sátán kényének.
Nehogy elfelejtsétek, ő, a sátán, mindannyiatokat gyűlöl. Mégis, az ő hathatós és körmönfont csábítási módszerei miatt, rabszolgaként követitek az ő hatalmi törekvését.
Ha a hatalmat választjátok ezen a földön, mely talán felmagasztal benneteket, és az Úr útjain kívüli elismerést szerez számotokra, akkor száműzve lesztek.
Ez a figyelmeztetés annak a biztosítására adatik, hogy megértsétek, csak egyetlen Teremtő létezik. Az egyetlen, amely az emberiséget teremtette. Az egyetlen, akinek megvan a hatalma, hogy véget vessen minden létezőnek a földön.
A Magasságos Isten
Minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője