RSS
 

Archive for augusztus 18th, 2012

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.

18 aug

2012. augusztus 15. szerda, 01.00

Drága, szeretett leányom, Én erről a legfontosabb napról beszélek veled, arról a napról, amelyet a világnak szóló Könyvem piacra történő bevezetésére választottam.

Ez a nap Szeretett Édesanyám, a Mennyek Királynőjének, a Világ Királynőjének, az Üdvösség Anyjának Mennybevételének napja.

Nem véletlen egybeesés, hogy az Igazság Könyve elérhetővé vált Édesanyám, az Üdvösség Anyja eme napján. A Könyv segít megmenteni az egész emberiség lelkét.

Édesanyám fontos szerepet játszik a lelkek megmentésében, üdvösségében.

Ő a Társmegváltó, a Kegyelem Közvetítője és a Közbenjáró. Ez azt jelenti, hogy Áldott Édesanyámat Isten választotta, hogy segítsen Nekem, az ő Fiának, az üdvösség végső tervében.

Nem értik Édesanyám szerepét ebben a fontos időszakban.

Ő életet adott az Emberiség Megváltójának, és világra hozta az Üdvösség Ajándékát, azáltal, hogy igent mondott arra, hogy az Én Édesanyám legyen.

Ő Isten valamennyi gyermekének Édesanyja, és megkapta a hatalmat, hogy eltiporja a sátánt, ahogy Én készülök megmenteni az emberi fajt az ő gonosz – Isten gyermekeinek megtévesztésére irányuló – tervétől.

Az Igazság Könyve nem csupán egy könyv. Ez az Én Szent Szavam, az első része a sok kinyilatkoztatásnak, a világ megtérítésére.

Bár ennek létrehozatala nagyon nehéznek tűnhetett, az oly sok eléd gördített akadály miatt Leányom, de Én biztosíthatlak, hogy ez a munka védelmezve van a Mennyből.

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.

Amikor Én azt mondtam, hogy újra eljövök, akkor azt Én úgy is értettem, hogy újra eljövök.

Ahogy Én a világba jöttem első alkalommal, Isten, az Én Örök Atyám előre felkészítette az Ő gyermekeit a prófétákon keresztül.

Sokan meghallgatták. Sokan viszont nem.

Akárhogy is, a világ ezek után megértette az Igazságot. Ők megismerték és megértették a Kereszten való Kínszenvedésem jelentését, valamint az ezáltal a világnak adott szabadulást, hogy megkapja az örök üdvösség Ajándékát.

Ugyanez történik most. A világ Második eljövetelemre készül. Most.

Isten Szent Szava adatik ezen üzeneteken keresztül az emberiségnek, egy nagy Ajándékként.

Sokan meg fogják hallgatni. Sokan viszont nem.

Egy dolog nyilvánvaló. Alig lesz olyan, aki nem fog tudni erről.

Ők vagy elfogadják Szavamat, ahogy az nekik jelenleg adatik, vagy nem.

Én beteljesítettem Atyám ígéretét.

Atyám megígérte a világnak, hogy meg fogja kapni az Igazság Könyvét ebben az időben.

Sokan fogják befogadni és elfogadni az Igazságot. Mások túl keserűnek találják majd az igazságot, és azt hazugságnak fogják tartani.

Hadd tudják meg, hogy a Szövetség be fog teljesedni, akárcsak ezek a próféciák.

Senki sem fogja megakadályozni – függetlenül attól, hogy mennyire érvel Szent Szavam (Üzenetem) ellen -, hogy az Igazság feltáruljon a világ számára.

A Jelenések Könyvében szereplő próféciák a szemetek előtt bontakoznak ki.

Senki sem érti a Jelenések Könyvének teljes jelentését, mert ennek tartalma nem lett kinyilatkoztatva a világnak egyértelműen, mivel ezek csak támpontok.

Most, hogy Én, az Isten Báránya, eljövök az ígéret szerint, hogy feltörjem a Pecséteket, csak néhányan fogják elfogadni ezt.

Miért?

Ha hisztek Bennem, ezekben az üzenetekben, akkor miért utasítjátok el az Igazságot, amikor azt megkapjátok?

Ha nem fogadjátok el a Hamis Prófétáról, az Antikrisztusról és más próféciákról nektek adott Igazságot, ezt azt fogja jelenteni, hogy nem hagyjátok, hogy Én vezesselek benneteket a lelkek megmentésében.

Csak az Igazság követése által lehettek biztonságban.

Ne feledjétek, hogy csak az Igazság szabadíthat meg benneteket a hazugságoktól, amelyek – a sátán által – elárasztották az emberiséget.

Nektek szüntelen kell kérnetek Édesanyámat, hogy segítsen Hozzám hozni benneteket, hogy oltalmazva legyetek a hazugságoktól, amelyeket a sátán fog használni arra, hogy elzárjon benneteket utolsó Szent Szavaim (Üzeneteim) Igazságától, mely a világnak adatik Második Eljövetelem előtt.

Menjetek békével és szeretettel. Én most mindannyiatokat egyesítem Drága Vérem oltalmában.

Örülök, hogy válaszoltatok, szeretett Tanítványaim, és bízom bennetek, hogy segítetek Nekem ebben a különleges küldetésben.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 augusztusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Hír: Az Igazság Könyve végre kiadásra kerül

18 aug

2012. augusztus 15. szerda; 15.02

A mai nap, azaz 2012. augusztus 15-e, egy nagyon különleges nap. Végre, csaknem egy évnyi keresgélést követően, sikerült kiadót találni, hogy az Igazság Könyvének I. része, angol nyelven, nyomtatásban megjelenjen. A II. rész szeptemberben várható. Az elkövetkező hónapban még öt nyelven válik elérhetővé a www.TheWarningSecondComing.com honlapon, melyet további öt nyelv követ. Karácsonyig minden főbb nyelven elérhető lesz.

A könyvet online lehet megvásárolni, és a legtöbb célállomásra a világon gyors kiszállításra kerül, a Royal Mail segítségével. A 20 példány feletti, nagyobb mennyiségeket a kiadón keresztül lehet kérni e-mailben (angol nyelven!): info@comabooks.com.

Szerzői jogok: Az Igazság Könyvének minden szerzői joga a Coma Books – a kiadó felelőssége.

Az Igazság Könyvének engedélyezett verziója kizárólag a www.TheWarningSecondComing.com oldalon keresztül elérhető, és minden példány a hátsó borítón IBAN vonalkóddal van ellátva.

Örömmel fogadjuk a média kérését a részletek közlésére vonatkozóan.

Maria Divine Mercy prófétanőnek, egy tegnap éjjel, 01.30 órakor kapott személyes üzenetben, Jézus a következőt mondta: „Nem véletlen egybeesés, hogy az Igazság Könyve elérhetővé vált Édesanyám, az Üdvösség Anyja eme napján. A Könyv segít megmenteni az egész emberiség lelkét. Édesanyám fontos szerepet játszik a lelkek megmentésében, üdvösségében.” (a teljes üzenet a napokban kerül közzétételre)

Isten Áldjon mindenkit.

A www.TheWarningSecondComing.com admin csapata

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Hírek-Információk

 

Szűz Mária: Gyermekem, hamarosan a világban lévő számos próféta és látnok többé már nem fog üzeneteket kapni

18 aug

2012. augusztus 13. hétfő; 19.45

Gyermekem, hamarosan a világban lévő számos próféta és látnok többé már nem fog üzeneteket kapni, azért, hogy utat engedjenek ezeknek a legfontosabb üzeneteknek.

A látnokaimon keresztül végzett munkám java hamarosan véget ér, hogy teret adjon a Szentlélek Hangjának, mely neked, a végidő prófétájának adatik.

Sok hamis próféta, akik felbukkantak, továbbra is torkuk szakadtából fognak kiabálni, és kizárólag ezek a hangok fognak versenyre kelni a figyelemért, ezen valódi, utolsó Mennyei üzenetekkel.

Ne félj, gyermekem, mert te, és ez a küldetés, védelem alatt álltok.

Nem te vagy az egyetlen, aki ezen a küldetésen munkálkodik. Az egész Menny, valamint az angyalok és szentek mind együtt munkálkodnak veled. Ezért soha nem szabad egyedül érezned magad, még akkor sem, ha szenvedsz.

Minden nap akadályokat gördítenek eléd Isten ellenségei.

Folyamatban vannak a tervek, hogy az Igazság Könyvének kiadását megakadályozzák, de ez az üldözés csaknem a végéhez ért.

Mindig maradj a közelemben, azaz a te Édesanyád mellett, hogy Szent Palástommal beboríthassalak, megoltalmazva téged a gonosztól.

Egyre erősebbé és bátrabbá válsz, habár fáradtnak érzed magad. Ez el fog múlni, és a világ örömmel fogja üdvözölni, a számukra oly rég megígért Igazság Könyvét.

Menj most, és adj hálát Istennek ezért a nagy küldetésért.

Az egész Menny áldása van rajtad.

Fogjuk a kezed minden nap, és minden szent védelmez téged.

A csata megkezdődik, abban a pillanatban, amint az első könyv eladásra kerül. Az egész világon el fog terjedni, ezért megfelelően fel kell készülnöd.

Kérj segítséget, és meg fogod kapni.

Menj békével és szeretettel.

Szeretett Édesanyád

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 augusztusi üzenetek, Maria Divine Mercy