RSS
 

“Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.” (Rm. 15:5–6)

27 jún

Kedves Testvérek!

Szeretnénk benneteket tájékoztatni arról, hogy az Imahadjárat (33)-as imáját, és az abban foglalt Élő Isten Pecsétjét, bármely formátumban is helyeztétek ki korábban otthonaitokban (Hír – 2012. május 18., TheWarningSecondComing), ugyanazt a védelmet fogja nyújtani számotokra.

Megkérdeztük Maria Divine Mercy-t, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknőt.

Az ő válasza szerint nem számít, hogy az Élő Isten Pecsétje védelmi ima díszes változatát használjátok, vagy egy saját készítésű, egyszerűbb változatot.

Maria azt mondta, csak egy dolog számít: maga az Élő Isten Pecsétje ima.

Használjátok azt, amelyik a szíveteknek kedves. Egy a lényeg, hogy mondjuk, terjesszük, és megáldatva tegyük ki az otthonunkban.

 

„A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:

Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.”

(Rm. 15:5–6)

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Hírek-Információk, Imádkozz velünk!

 

Tags:

Comments are closed.