RSS
 

Archive for május, 2012

Egyre közeledik a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje

23 máj

2012. május 21. hétfő, 20.15

Drága, szeretett leányom, egyre közeledik a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje.

De még mindig nagyok sok a teendő, a lelkek, Nagy Irgalmasságomra való  felkészítésében.

Hívom mindazokat, akik szeretnek Engem, hogy imádkozzanak állhatatosan az Általam áhított globális megtérésért.

Nagyon sokan fognak Karjaimba futni, lelküket elárasztja a megkönnyebbülés, mert tudni fogják, hogy Én vagyok az, az ő Szeretett Jézusuk, aki hívom őket.

Nagyon sokan fognak harcolni az Igazság ellen, amikor az feltárul előttük. A bizonyíték, amit Én fel fogok tárni, nem lesz elég ahhoz, hogy lángra lobbantsa a szeretetet lelkükben.

Őket már ellopták Tőlem, és mégsem akarnak szabadulni az őket foglyul ejtő fenevadtól, aki elnyelte az ő lelküket.

Leányom, terjesszétek Szavamat, amilyen gyorsan csak tudjátok.

Ne törődjetek azok gúnyolódásaival, akik próbálnak megállítani benneteket.

Keljetek fel, és hirdessétek az Én Legszentebb Szavam, bármi áron.

Azok, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és megpróbálnak megalázni benneteket, ők folyamatosan keresztre feszítenek Engem. Ők nem titeket, hanem Engem, az ő Szeretett Megváltójukat kínozzák.

Az emberi vélemény nem számít. Csak a lelkek számítanak, akiket Én szeretnék megmenteni.

Imádkozzátok ezen, az Imahadjárat (55)-ös imáját: Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

“Ó, Drága Jézusom, kérlek nyisd meg Isten valamennyi gyermekének a szívét a Te Nagy Irgalmasságod ajándékára

Segítsd meg őket, hogy elfogadják a Te Isteni Irgalmasságodat, szeretettel és hálával

Engedd, hogy alázatossá váljanak Előtted, és bűneik bocsánatáért esedezzenek, hogy a Te Dicsőséges Királyságod részévé válhassanak. Ámen.”

A világban hamarosan sok millióan fogják meghallani Hívásomat, és több lélek tud és fog megmenekülni.

Sose feledjétek Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérének naponta történő imádkozását a lelkek megmentéséért.

Menjetek békével és szeretettel.

Szeretett  Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Hír: Az Élő Isten Pecsétje – Más nyelveken való elérhetőség

22 máj

2012. május 22. kedd; 11.57

Az Élő Isten Pecsétje imának a szerkesztése, valamint másolatainak elkészítése folyamatban van különböző nyelveken, elsőként többek között németül, lengyelül, franciául, magyarul, portugálul, spanyolul és japánul. Amint elkészülnek, feltöltésre kerülnek a www.TheWarningSecondComing.com honlapon.  Emlékeztetünk mindenkit, hogy a Pecsét, amely teljes mértékben ingyenes, csak és kizárólag a www.TheWarningSecondComing.com honlapról tölthető le, bármilyen nyelven is. Folyamatban van annak leszervezése, hogy a Pecséteket egy pap áldja meg, mielőtt bármely nyelven feltöltésre kerülnének a honlapra. Köszönjük türelmeteket.

A www.TheWarningSecondComing.com oldal admin csapata

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Hírek-Információk

 

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek

22 máj

2012. május 20. vasárnap, 18.10

Drága, szeretett leányom, mondd el Isten gyermekeinek, hogy ma, a világban levő Prófétáimat ugyanúgy elutasítják, mint a kezdetekben.

Azokat akik ma azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, de nem kapnak üzeneteket Istentől, őket majd befogadják és elfogadják.

Azok, akik Szent Szavamat hirdetik, és Atyám Nevében prófétálnak, ők fogják elszenvedni a legnagyobb elutasítást.

A papok és a papság támadni fogják jelenkori Prófétáimat, mert a sátán vakká teszi őket Szent Szavamra.

Bárkinek, aki megpróbálja megállítani Isten igaz prófétáit, tudnia kell, hogy súlyos bűnt követ el Isten szemében.

Felszentelt szolgáim, és azok, akik hirdetik Tanításaim igazságát, meg lesznek büntetve, ha megpróbálják meghiúsítani ezt a Szent Küldetést.

Nektek, akik nem hisztek – ma, a világnak adott – Szent Szavamban, csendben kell maradnotok.

Mert, ha nem maradtok csendben, és bíráltok Engem, akkor felelősségre lesztek vonva, és sírni fogtok, meg könyörögni Hozzám, hogy bocsássak meg nektek.

De akkorra már az általatok okozott kár érezhető lesz ott, ahol a lelkek elveszettek lesznek.

Soha ne utasítsátok el – a prófétákon keresztül, nektek adott – Szent Szavamat.

Fogadjátok be és fogadjátok el, mert sok munkára van szükség az emberiségnek, az Új Királyságomra való felkészítéséhez.

Ne feledjétek ezt.

Amikor az Emberiség elutasítja Szavamat az akkorra várható, amikor a sátán körüljár a földön.

Amikor Isten egy hithű Szolgája elutasít Engem, ez olyan, mintha tőr járna át Engem.

Ez a legfájdalmasabb minden elutasítás közül. 

Jöjjetek Hozzám, ti mindannyian. Ha nem hisztek, akkor imádkozzatok, hogy hamarosan meglássátok az igazságot.

Ha bármilyen kétely van bennetek, forduljatok Hozzám, és kérjetek Engem, hogy nyissam meg szíveteket.

Hadd töltselek el benneteket kegyelmekkel, hogy segítsetek Nekem időben összeegyűjteni a lelkeket a világ minden részén.

Ne higgyétek azt, hogy Második Eljövetelem meg tud vagy meg fog valósulni Prófétáim segítsége nélkül, akiket azért küldtem, hogy felkészítsenek benneteket, hogy alkalmassá váljatok belépni Királyságomba.

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat, azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek.

Jaj azoknak, akik ízekre szedik Prófétáimat, mert felelniük kell majd Szent Atyám, a Magasságos Isten ellen elkövetett vétkeikért.

Rajta, nyissátok ki szemeteket.

Figyeljetek és vegyétek észre, amikor Én kinyilatkoztatom nektek az igazságot.  

Ne fordítsátok el fejeteket.

Ne csukjátok be szemeteket.

Itt az idő, hogy válasszatok.

Kövessetek Engem, és segítsetek elvezetni Gyermekeimet az Örök Életre.

Ha hátat fordítotok, megvonjátok a lehetőséget a lelkektől, hogy megmentsék magukat az Én szememben.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: A gonosz azokat támadja, akik a legjobban szeretik Istent

21 máj

2012. május 20. vasárnap; 12.15

Gyermekem, ahogy egyre többen elfogadják Isten gyermekei közül ezen Szent Üzeneteket, úgy egyre többen fogják azokat elutasítani is.

A gonosz mindazokat kísérteni fogja, akik a legközelebb állnak Fiamhoz, hogy fordítsanak hátat Neki.

Ők fognak a legjobban szenvedni, és kételyeik elzárják elméjüket az igazság elől.

A gonosz azokat támadja, akik a legjobban szeretik Istent.

Ha a gonosz vakká teszi őket az igazságra, akkor ő győz.

Azok, akik tisztelnek engem, az Isten Anyját, ők is célpontjaivá válnak a gonosznak, mikor is eltávolítja őket az Igazság Könyvétől.

Ő, a gonosz, sosem adja fel. Olyan szörnyű gyötrelmet okoz a szerető lelkeknek, hogy ők meg fogják tagadni Isten Igéjét.

Kérem mindazokat, akik szeretik Fiamat, hogy hallják meg hívásomat. Meg kell hallgatnotok, mikor Fiam szól hozzátok.

Ne szalasszátok el a lehetőséget, hogy segítsetek testvéreiteknek elnyerni a nekik megígért örök életet.

Ne engedjétek, hogy a csaló által elültetett kétségek megakadályozzák lelkek millióinak a megmentését.

Ez az a heves ellenzék, amely támadásokat fog intézni ellenetek mától.

Engem kell, hogy hívjatok, Édesanyátokat, hogy segítsek, vezesselek és irányítsalak benneteket az igaz úton.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Isten, az Atya: Ne az Én Kezemtől féljetek, hanem ellenségeitek kezétől

20 máj

2012. május 18. péntek; 15.20

Ma azért beszélek veled, drága leányom, hogy megvigasztaljam azokat, akik félnek a jövőtől.

Drága gyermekek, a jövő az Én Szent Kezemben nyugszik.

Elérkezett az idő, hogy megvalósuljon az új Királyság, az a Királyság, amelyben Szeretett Fiam fog uralkodni.

Ez az utolsó szakasza a föld felkészítésének arra, hogy megsokszorozódjon azok száma, akik szeretik Fiamat, és egyúttal Engem is.

Sok mindennek meg kell történnie, mert Isteni Akaratomnak be kell teljesednie, és ehhez ima, türelem és bátorság szükségeltetik.

Ne az Én kezemtől féljetek, hanem ellenségeitek kezétől.

A sok gonoszság elburjánzott a világban, és elérkezett az idő Számomra, hogy megbüntessem azokat a nemzeteket, akik gyötrik és kínozzák az Én gyermekeimet a földön.

Amint megkezdődik a küzdelem, azon Házak, akik tisztelnek Engem, Istent, az Atyát, meg lesznek újítva.

Hamarosan rá fognak döbbenni, hogy miként utasították el az egy Igaz Messiást, akit Én küldtem a világba, Fiam, Jézus Krisztus személyében, hogy üdvözítse a világot.

Akkor azok, akik hisznek Fiamban és Bennem, Istenben, az Atyában, egyként fognak felkelni, hogy felkészítsék a földet, hogy Fiam Második Eljövetele bekövetkezhessen.

Csak akkor fog Fiam visszatérni, amikor a megtisztulás befejeződött.

A megtisztulás – amelyről beszélek – az, amikor a jók el lesznek különítve a gonoszoktól. Még mindig van idejük megbánni bűneiket azoknak, akik a sátán által a lelkükbe plántált hazugságokkal telve élik életüket.

Én mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem őket a fenevadtól, mert Én nem mondok le olyan könnyen Gyermekeimről.

Az Általam jóváhagyott különböző Isteni Beavatkozások révén, Én megpróbálom majd Irgalmas Karjaimba venni őket, hogy megmentsem őket.

A Bennem való hit és bizalom az út az Örök Élethez.

Csak Fiam – a Világ Megváltója – által jöhettek Hozzám, a Világmindenség Atyjához.

Mert, ha Hozzám jöttök, akkor bizonyára megmenekültök a Bűntől.

Hogy megmeneküljetek a Bűntől, meg kell mentenetek magatokat Fiam Szemében.

Ahogy Én elküldtem Fiamat első alkalommal, hogy megszerezze nektek az üdvösséget, ugyanúgy elküldöm Őt újra, hogy megmentsen benneteket még utoljára, mielőtt az Új Ég és az Új Föld eggyé olvad.

Azok, akik nem hajlandók elfogadni Fiam Nagy Irgalmasságát – ezután az utolsó Hadjárat után, hogy elvigye valamennyi Gyermekemet a Paradicsomba, ami az ő jogos örökségük – örökre elvesznek.

Utána már nem lehet visszakozni.

Sose felejtsétek el, hogy ki vagyok Én.

Én Vagyok Isten, az Atya, és Én teremtettelek titeket.

Szeretlek benneteket.

Vágyom arra, hogy hazavigyelek mindannyiatokat, de mily nagyon folynak Könnyeim.

Azért, mert oly sokan lesznek azok, akiket Én nem fogok tudni megmenteni, hacsak nem fordulnak Felém, és nem kérik Segítségemet.

Ez a Mennyekből jövő hívás meg volt jövendölve.

Csak az Isten Bárányának, Fiamnak van hatalma kinyilatkoztatni nektek az előttetek álló eseményeket.

Csak Ő nyithatja fel a Pecséteket.

Ő épp most teszi ezt, a Hetedik Angyal, a Hetedik Hírnök segítségével.

Nyissátok ki szemeteket és fogadjátok el végre, hogy a megjövendölt Igazság Könyve most szemetek láttára, fejezetről fejezetre tárul fel.

Fogadjátok ezt úgy, mint egy Ajándékot, mert ez hozza el majd nektek az örök életet.

Szeretett Mennyei Atyátok

A Magasságos Isten

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Az Egy-Maradék-Egyház, mely állni fog, legyőzetlenül, az Új Jeruzsálem feltámadásáig

20 máj

2012. május 18. péntek, 10.48

Drága, szeretett leányom, mostanra már tudnod kell, hogy Szentlelkem kezd fokozottan elterjedni a világban. Az Igazság Lángja el fogja ragadtatni a világot, és eltölti majd sokak lelkét Nagy Irgalmasságom iránti egyszerű csodálattal.

Sok megbeszélés (vita) fog folyni, és ekkor Maradék Hadseregem fel fog emelkedni, hogy hatalmas erővé váljon az Antikrisztus elleni küzdelemben.

Maradék Keresztény Egyházam el fogja juttatni a Szent Evangéliumot a világ minden szegletébe.

Tűz fog kiáradni mindazokra, akik megpróbálnak ártani Maradék Egyházamnak. Mert csak kevesen lesznek képesek ellenállni Szent Szavam Igazságának, amikor azt megmutatják nekik.

Olyan sokan lesznek, hogy több mint 20 milliót fognak számlálni.

Vezetők fognak kiemelkedni közületek, és bizonyos helyeken hiteteket titokban kell gyakorolnotok majd.

Ti fogjátok vezetni Tanításaim Hadjáratát, és Imahadjáratom lesz a ti fegyvereket az ellenség legyőzéséhez.

Az idegenek közel kerülnek majd egymáshoz, a különböző országokból származó emberek egybegyűlnek majd, és a múltban, a különbözőségek miatt szétszakadt vallások mind egyesülni fognak.

Az Egy-Maradék-Egyház, mely állni fog, legyőzetlenül, az Új Jeruzsálem feltámadásáig.

Ez Második Eljövetelemkor fog bekövetkezni.

Akkor majd Új Jeruzsálemem feltámad hamvaiból, azon hamvakból,  amelyről a Velem ellenségesek  azt gondolták, hogy földi Egyházam porig lett égetve.

És akkor ez következik:

Az Új Kezdet.

Az Új Korszak.

Az Új Ég és az Új Föld.

Az ideje annak, hogy Atyám Isteni Akarata végre megvalósuljon.

Kelj fel most, Hadseregem. Terjeszkedjetek és terjesszétek ki szárnyaitokat. Soha ne térjetek el a Szent Bibliában levő Igazságtól.

Soha ne kételkedjetek a Szentírás szavaiban.

Közületek azoknak – beleértve földi Egyházam tagjait is-, akik kételkednek, meg kell nyitnotok szíveteket az Igazságra.

A Biblia Isten Szent Igéjét tartalmazza. A Biblia a teljes Igazságot tartalmazza. 

Az nem hazudik.

Ha tagadjátok a benne foglalt Igazságot, akkor Isten Igéjét tagadjátok.

Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: Ez a Pecsét meg volt jövendölve János Könyvében

20 máj

2012. május 17. csütörtök; 8.50

Gyermekem, Isten gyermekei képesek lesznek megvédeni hitüket, bátorságukat és biztonságukat bármilyen háború során, amennyiben továbbra is imádkozzák az Imahadjárat „Az Élő Isten Pecsétje” imáját.

Ez az egyik utolsó, és egyben legnagyobb Védelmi Pecsét, a Mennyből, az emberiségnek küldött valamennyi ima közül.

Ez segít kibírni mindent, bármely eljövendő üldöztetés során, különösképpen elnyomás és háború idején.

Ez a Pecsét meg volt jövendölve János Könyvében, és sok isteni erő társul hozzá.

Tartsátok becsben, és ne csak saját magatok, de családotok védelmére is használjátok.

Szükség van most erre az emlékeztetőre.

Menjetek békével.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Alakítsatok imacsoportokat a „Jézus az Emberiséghez” üzeneteknek szentelve

19 máj

2012. május 16. szerda; 17.38

Drága, szeretett leányom, nyomatékosítanom kell mindazoknak, akik hisznek Bennem, hogy imádkoznotok kell nemzeteitekért.

Ahhoz, hogy ezt hatékonyan tegyétek, imacsoportokat kell alakítanotok a „Jézus az Emberiséghez” üzeneteknek szentelve.

Használjátok fel ezt a Csoportot arra, hogy a nektek adott Imahadjárat minden imáját imádkozzátok.

Leányom, Mária *, meg fogja szervezni, hogy olyan formában legyenek az imák összeállítva, amely lehetővé teszi számotokra, hogy kinyomtathassátok azokat, bárhol a világon.

Kérlek, terjesszétek Szent Szavamat (Üzenetemet) a papság minden tagja felé.

Néhányuk el fogja utasítani Üzeneteimet.

Mások szeretettel fogadják majd szívükbe azokat.

Ugyanakkor a legtöbb helyen kigúnyolnak és elutasítanak majd benneteket az Én Szent Nevemben.

Úgy fogtok szenvedni, mint ahogyan Apostolaim szenvedtek, és nevetség tárgyává lesztek téve földi Egyházam bizonyos köreiben.

Ezek a szóbeli és gyalázkodó támadások fokozódni és erősödni fognak, és bántani fognak benneteket. De Én a következőt mondom.

Ne feledjétek, hogy az irántatok mutatott gyűlölet bizonyítani fogja, hogy valóban Én, a Ti Jézusotok szólok hozzátok a Mennyből.

Emiatt a szenvedés miatt, Én újra és újra felemellek benneteket, minden egyes alkalommal, amikor a földre löknek titeket.

Felemellek és erősebbé Teszlek benneteket, mint valaha voltatok.

Hogy miért teszem Én ezt? Azért Teszem, hogy alkalmassá és erősebbé váljatok Szent Szavam (Üzenetem) terjesztésére.

Mert csak ekkor fogtok nagyobb Ajándékokat kapni, melyeket Szentlelkem által fogok megadni nektek.

Hát, keljetek fel, és készítsétek fel jobban nemzeteteket, hogy ők megkapják majd a Fenevad Bélyegének elkerüléséhez szükséges védőpajzsot.

Soha ne feledjétek el az Élő Isten Pecsétjének fontosságát.

Ez nemcsak lelki, de fizikai védelmet is fog nyújtani nektek és családotoknak.

Áldottak vagytok, hogy megkapjátok a Pecsétet, és a ti feladatotok az, hogy biztosítsátok, hogy Isten minél több gyermeke megkapja azt, mindenütt.

Ne feledjétek, Én ott állok minden Követőm mellett, minden percben, és amikor ők az Általam adott munkát végzik, akkor különleges Kegyelmekben részesülnek, mely bátorrá, erőssé és elszánttá teszi őket, a világon minden férfi, nő és gyermek lelkének megmentésére.

Szeretett Megváltótok

 

* Maria Divine Mercy, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknő

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: A világban lévő látnokaimat arra fogják kérni, hogy imádkozzanak annak érdekében, hogy egy világháborúval járó veszélyek elháruljanak

18 máj

2012. május 16. szerda, 09.00

Gyermekem, kérlek, próbálj erős maradni, ebben a Fiamnak végzett munkában.

Fontos, hogy mindazok, akik hisznek a – jelenleg a világnak adott – Szent Szó (Üzenet) igazságában, maradjanak higgadtak.

A ti feladatotok az, hogy válaszoljatok szeretett Fiam kéréseire. Az ima és a Fiamba vetett bizalom fogja eredményezni a ti üdvösségeteket.

Az Élő Isten Pecsétjének ajándéka lesz a ti legnagyobb védelmetek háború vagy viszály idején.

Azáltal, hogy – ezen ingyenes ajándék elfogadásával – hűséget fogadtok Istennek, az Atyának, szabadok maradtok.

Sose felejtsétek el az ima erejét, hatalmát, és hogy ez enyhíteni tudja az ilyen események hatását.

Sajnos, sok ilyen eseménynek be kell következnie, mert ezeket már megjövendölték.

Gyermekek, Én szólítalak mindannyiatokat, akik tiszteltek engem, a ti Áldott Édesanyátokat, hogy értsétek meg,  ez egy Mennyből jövő hívás.

A világban lévő valamennyi látnokomat arra fogják kérni, hogy imádkozzanak annak érdekében, hogy elháruljanak egy világháborúval járó veszélyek.

Ki kell tartanotok a szenvedésben, és fel kell ajánlanotok ezt ajándékként Istennek, az Atyának.

Rózsafüzérem naponta való imádkozása nagyon fontos, mindegy milyen keresztény felekezethez tartoztok.

Imádkoznotok kell a rózsafüzért, mert védelmet nyújt azon nemzeteknek, akik ezt naponta és sokan imádkozzák.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok most Európáért, és forduljatok Fiamhoz, kérjétek Tőle a szükséges erőt, bátorságot és kitartást, hogy megmaradjon az Istenbe vetett bizalmatok.

Szeretett Édesanyátok

A Menny és a Föld Királynője

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Hír – Az Élő Isten Pecsétje mindenki számára ingyenesen letölthető

18 máj

2012. május 18. péntek, 16.55

Készítettünk egy különleges művészeti alkotást, az Élő Isten Pecsétje Ajándékához, kifejezetten ehhez a küldetéshez.

A következőket kell tennetek:

  • Nyomtassátok ki saját számítógépeteken vagy – a jobb minőség érdekében – küldjétek el nyomdába
  • Először áldassátok meg egy pappal, ha lehetséges
  • Keretezzétek be, és rakjátok ki otthonotokban
  • Lehetőség szerint adjatok másolatokat barátaitoknak és családotoknak, az ő védelmükre

 

Szeretnénk köszönetet mondani a James Group Studios-nak, San Diego, California, USA a dizájn elkészítéséért, melyet nekünk adományoztak.

Isten áldásával, Maria

http://www.thewarningsecondcoming.com/

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Hírek-Információk