RSS
 

Archive for the ‘2012 márciusi üzenetek’ Category

Új Csodáim bemutatásra kerülnek majd a világ számára

03 ápr

2012. március 31. vasárnap, 11.00

Legdrágább, szeretett leányom, bátornak kell maradnod szenvedésed során, és ne engedd, hogy félelem költözzön szívedbe.

A Velem való igazi egyesülésben, szenvedésed egybeesik Kereszthalálom megemlékezésének hetével.

Ez nem véletlen. Mert a szenvedés, amit te és más választott lélek elszenved ezen a héten, lelkek millióit fogja megmenteni a pokol tűzétől.

Éppúgy, ahogy Én elszenvedtem a fájdalmat, a kínt és a halált, hogy megmentsem az emberiséget az örök kárhozattól, ugyanúgy szenvednek az áldozatos lelkek a többi lélek megmentése érdekében, hogy ők megkaphassák az örök élet ajándékát.

Függetlenül attól, hogy milyen nehéz és ijesztő ez a szenvedés, gondolj mindig az emberiségnek szánt ajándékra, amelyet ez képvisel.

Gyermekek, mivel a Nagyhét kezdődik, kérlek, elmélkedjetek Kereszthalálomon.

Ne csak a szenvedésen, de a szabadság ajándékán is, amelyet Kereszthalálom nyújt az egész emberiségnek.

Egyetlen egy lélek – beleértve a sátán befolyása alatt álló kegyetlen és megátalkodott bűnösöket is – sem lesz kizárva Irgalmasságomból.

Az irgalom, mely szeretett Atyám ajándéka révén vált lehetségessé, melyet a világnak adományozott.

Amikor Ő elküldött Engem, az Ő egyetlen Fiát, Ő a legnagyobb áldozatot hozta.

Ez az áldozat – amely bizonyítja az Ő szenvedélyes szeretetét valamennyi Gyermeke iránt – azt jelentette, hogy elpusztítható a sátán egyszer és mindenkorra.

Atyám által, az emberiségnek adott szabad akarat miatt, minden ember választás elé lesz állítva.

Vagy Atyámmal lesztek, vagy Ellene.

Vagy az Örök Élet Paradicsomát választjátok majd, vagy a Pokol borzalmait.

A sátán, ahogy napjai csaknem végetérnek, nem ül ölbe tett kézzel, miközben Új Csodáim bemutatásra kerülnek világ számára ebben az időben.

Nemcsak a sötét lelkeket fogja megtámadni, azért, hogy további sötétségbe és az ő csatlósaihoz közelebb csábítsa őket, hanem a hithű keresztényeket is célba veszi.

A csodák, melyekről beszélek, először is a rajtad – az Én leányomon – keresztüli Kommunikációm. Hangom meghallgatásra kerül, és a megtérések megsokszorozódnak.

Lelkek millióira tarthatok már igényt, ezen üzenetek által.

A többi csodát, köztük Irgalmasságom nagy ajándékát, bemutatom a világnak hamarosan, mikor a Nagyfigyelmeztetés megtörténik.

Minden egyes férfi, nő és gyermek első alkalommal nyer bizonyítékot nemcsak arra vonatkozólag, hogy Isten, az Atya létezik, hanem arra is, hogy Én, Jézus Krisztus, az Ő egyetlen Fia, szintén létezem.

Ez azt jelenti, hogy minden vallás – köztük a Zsidó nép is, az Én választott népem, akiktől Én származom – rá fog ébredni az igazságra.

A globális megtérés csodája felbőszíti majd a sátánt, aki nem fogja feladni, még ezen a ponton sem. Azoknak a szegény lelkeknek, akik már szörnyű bűnben élnek, nekik nagyon nehéz lesz eltávolodni a sátántól.

A további csodák között olyan globális események lesznek majd, mint az ökológiai csodák, amelyeket Atyám, az Ő két tanúja iránti – a keresztények és a zsidók iránti – szeretetéből ad majd.

Ez a két vallás erőt fog kapni majd az üldöztetése során.

Az ellenségeik szenvedni fognak majd, amikor szörnyű büntetést okoznak nekik.

És akkor jön el Második Eljövetelem, a legnagyobb csoda Feltámadásom óta. 

Ez lesz az a nap, amikor Én eljövök ítélni élőket és holtakat.

Ez az a nap, amikor Én eljövök, hogy összegyűjtsem Családomat, hogy egy családdá  váljunk.

Ez lesz  az Én uralkodásomnak a kezdete, amikor a Föld és az Ég eggyé olvad ezer esztendőre.

Ekkor mindenki, az Én Atyám Isteni Akarata szerint fog élni.

 

Szeretett Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: Én vagyok a közbenjáró. Én magam fogom Drága Fiam elé vinni imáitokat.

02 ápr

2012. március 30. péntek; 23.45

Gyermekem, tudnod kell, hogy ahogy Fiam hozzátok intézett üzenetei változnak, és feltárják mind a múlt, mind pedig a jövő eseményeit, úgy egyre több támadás fog téged érni.

Fiam Szent Szavát (Üzenetét) mindig is el fogják utasítani azok, akik  nem hajlandók meghallgatni Őt.

Az emberi vélemény nem fontos.

Fiam kommunikálása a világ felé most túl fontos ahhoz, mintsem hogy megengedje azoknak, akik szembehelyezkednek ezekkel az üzenetekkel, hogy késleltessenek téged, vagy eltérítsenek ettől a munkától.

Most van itt az ideje a Fiam, Kereszten való Kínszenvedése feletti, alázatos elmélkedésnek.

Gyermekeimnek meg kell tisztelniük az Általa, az egész emberiségért hozott áldozatot, a Neki szánt saját személyes áldozathozatalukkal a Nagyhét során.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekek a békéért a világban.

Imádkozzatok a Pápa védelméért is, a Katolikus Egyházzal szembeni ádáz ellenállás ezen idejében.

Az imádságra, az alázatosságra és a Fiam iránti egyszerű hűségre van szükség ahhoz, hogy Fiam szívéhez közel kerüljetek.

Én vagyok a közbenjáró.  Én magam fogom drága Fiam elé vinni imáitokat.

Én magam fogok segíteni nektek, hogy jobban szeressétek Őt, hogy a Számára szükséges vigaszt nyújtsátok Neki most, amikor a világ megemlékezik az Ő Kereszthaláláról.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Könyörögve kérlek benneteket, ne feszítsetek ismét keresztre Engem

31 márc

2012. március 30. péntek, 15.00

Drága, szeretett leányom, nagyon fontos, hogy Isten valamennyi gyermeke megértse, miért haltam meg a világ – örök kárhozattól való – megmentése érdekében.

A sátán – aki az emberiség szívében uralkodik Ádám és Éva bűnbeesése óta – úgy gondolja, hogy ő eredményes a lelkek elrablásában.

Az emberiség nagy része nem akarta elfogadni Isten igéjét, különösen a Mózes által nekik adott Parancsolatokat.

Ekkor Én elküldettem, hogy biztosítsam, hogy az emberiség megkapja az igazságot annak reményében, hogy a világ elfogadja majd ezt, és visszafordulnak az Atyához.

Míg sokan elfogadták Legszentebb Igémet, a többség nem fogadott el Engem, mint a Messiást.

Az igazság az, hogy ők senkit sem fogadtak volna el, még a prófétákat sem, mert ők hajlandóak voltak bűnben élni, amely rabul ejtette lelküket.

Ha elfogadtak volna Engem, Én uralkodtam volna a földön, és az egész emberiség élvezhette volna az örök üdvösséget.

Ehelyett elutasítottak Engem.

A Zsidók, az Én saját népem, megvetett Engem.

A Farizeusok lenéztek Engem, bár amikor hallották Szent Igémet, egyszerűen nem tudtak figyelmen kívül hagyni Engem.

Azért, mert Igéim fényt gyújtottak lelkükben, amelyet nehezen tudtak elutasítani.

Így ők újra és újra visszajöttek Hozzám, hogy kérdezgessenek és megkérdőjelezzenek Engem.

Ma ugyanez a helyzet. Közületek azok, akik azt állítjátok, hogy elutasítjátok Prófétámon keresztül hozzátok intézett Szavamat, nem tudtok csak úgy egyszerűen hátat fordítani ennek.

Annak ellenére, hogy azt állítjátok, elutasítjátok, újra és újra visszajöttök.

Idővel el fogjátok fogadni a ma hozzátok intézett Szavamat.

Nem szabad elkövetnetek ugyanazt a hibát, amit azok követtek el, akik nemcsak elutasítottak Engem, de keresztre is feszítettek Engem.

Könyörögve kérlek benneteket, ne feszítsetek ismét keresztre Engem.

Hadd vezesselek el benneteket az üdvösségre, azáltal, hogy meghallgattok Engem most, amint szólítalak benneteket a mennyből, hogy felkészítselek benneteket az üdvösségre és az Én Új Paradicsomomra.

Szeretett Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Jézus kinyilatkoztatja Keresztre feszítése részleteit

29 márc

2012. március 29. csütörtök 13.15

Drága, szeretett leányom, el fog jönni az Én időm a több szenvedésre, amint a Kereszthalálomról való megemlékezés közeleg.

Senki sem érti Szenvedésem mértékét Keresztre feszítésem során, vagy ahogyan megostoroztak Engem.

Ostoroztatásom volt a legrosszabb. Tíz férfi ütlegelt kegyetlenül, és Testemet tetőtől talpig felhasították.

Hátamon a húst felszaggatták, és Lapockáim láthatóak voltak.

Alig tudtam állva maradni, egyik Szememet összeverték és szétzúzták.

Csak a Bal Szememen keresztül voltam képes látni.

Mire Poncius Pilátus elé vittek, és Fejemre helyezték a töviskoronát, alig tudtam felállni.

Aztán meztelenre vetkőztettek, majd egy rövid piros ruhadarabot adtak Rám Fejemen át, és egy pálmaágat tettek Jobb Kezembe.

Minden egyes tövis, mint a tű, olyan éles volt. Az egyik tövis átszúrta a Jobb Szememet, amitől alig láttam.

Oly sok vért veszítettem, hogy hánytam, és olyannyira szédültem, hogy amikor elkezdtem Utamat fel a Kálváriára, nem tudtam tartani a keresztet.

Oly sokszor elestem, hogy órákig tartott mire felértem a hegytetőre.

Az út minden egyes lépésénél ostoroztak és korbáccsal ütlegeltek.

Egész Testem véres volt, és a perzselő naptól sűrű verejték borította.

Néhányszor elájultam.

Bármennyire is fájdalmas és gyötrelmes volt ez, a legijesztőbb az Irántam mutatott gyűlölet volt, nemcsak a felnőttek részéről az út mentén, hanem a kisgyermekek részéről is, akik Belém rúgtak, mert követték szüleik példáját.

A szájukból kitörő sikoly és a gyűlölet semmi sem volt, az ő Tőlem való félelmükhöz képest.

Mert, a történtek ellenére, ők még mindig nem voltak biztosak abban, hogy vajon, valójában Én vagyok-e a Messiás, akit oly régóta vártak vagy sem.

Ezért könnyebb volt gyűlölni és elítélni Engem, mint elfogadni Engem, mert ez azt jelentette volna, hogy meg kellett volna változniuk.

A leggyötrelmesebb pillanat Számomra az volt, amikor a földön feküdtem az Oldalamon, ismét a hátamba rúgtak, és láttam szeretett Édesanyámat, ahogy Rám néz.

Megszakadt a szíve, és két Tanítványomnak kellett támogatnia őt.

Az egyetlen megmaradt szememmel láttam csak őt, és nem bírtam nézni az ő gyötrelmét.

A több százas tömeg gúnyolódásait, sikoltozásait és üvöltéseit érezni lehetett a földön, ahogy ott feküdtem, és hatszáz katonának kellett megszerveznie és felügyelnie a Magam és hat másik keresztre feszítését.

Én voltam a figyelmük középpontjában, és a többiek nem szenvedtek úgy, mint Én.

Amikor Csuklóimat, a Hüvelykujjaim tövénél, felszegezték a keresztre, már nem éreztem semmit.

Testem annyira összetörték és szétzúzták, hogy sokkos állapotba kerültem.

Vállaimat kificamították, és Karjaimat kitépték a helyükről.

A legrosszabb fizikai sérülést akkor okozták Testemen, mielőtt felszegeztek a keresztre.

Egyetlen sikoly sem hagyta el Számat.

Egyetlen tiltakozás sem.

Csak egy sóhaj.

Ez felbőszítette az Én hóhéraimat,akik olyan reakciót vártak, ami kielégíti az ő vágyaikat.

Soha nem foglalkoztam velük, mert ha igen, akkor ez azt jelentette volna, hogy Én a sátánnal és az ő démonaival foglalkoztam volna, akik megfertőzték az ő  lelküket.

Ezért volt olyan intenzív az ő gonoszságuk  Irántam.

Öt órán át függtem a kereszten.

A nap perzselően sütött, felhő nem volt az égen, amely enyhítette volna Bőröm égését.

Amikor Utolsó Lélegzetemet vettem, Atyám fekete felhőket, valamint mennydörgést és villámlást bocsátott ki.

A vihar, melyre sor került, olyan félelmetes erejű volt, és oly hirtelen, hogy azokban, akik Engem néztek, nem maradt semmi kétség ezen a ponton, hogy valóban Én vagyok a Megváltó, akit Isten, az Atya küldött.

Mintegy ajándékként nyilatkoztatom ki ezt neked, leányom, viszonzásul azért a hatalmas cselekedetért, a szenvedésért, amit felajánlottál Nekem.

Mondd el Gyermekeimnek, hogy Én nem bánom Kereszthalálomat.

Amit viszont bánok, az az, hogy Áldozatom feledésbe merült, és azt, hogy oly sokan tagadják, hogy Keresztre feszítésem megtörtént.

Sokaknak fogalma sincs arról, hogy mit kellett elszenvednem, ahogy sok Tanítványom nem is látta, ahogy  felmentem a Kálváriára.

Ami ma bánt Engem, az az, hogy még mindig oly sokan megtagadnak Engem.

Követőim, az a Kérésem felétek, hogy ne hagyjátok, hogy Keresztre feszítésem kárba vesszen.

Én VALAMENNYI bűnért haltam meg, beleértve a ma elkövetett bűnöket is.

Én meg szeretném, és meg akarom menteni még azokat is, akik még ma is elutasítanak Engem.

Szerett Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Szűz Mária: Kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken egy napot böjtöljenek, az egy-világ-pénznem bevezetésének magakadályozásáért

28 márc

2012. március 27. kedd, 18.00

Gyermekem, szenvedésed – más választott lelkekével együtt – fokozódni fog a Nagyhét alatt.

Ez az a hét, amikor a csaló, Isten gyermekei közül a lehető legtöbbnek ártani fog, háborúk, üldöztetés és erőszak révén.

Ebben az időben a csaló nagy szenvedést okoz, ugyanolyat, mint amit drága Fiam elszenvedett Kereszthalála során.

Gyermekem, el kell mondanod mindazoknak, akik arra buzdították a lelkeket az egész világon, hogy imádkozzák Szent Rózsafüzéremet minden pénteken, húsvétig, hogy nagyon megörvendeztettek engem.

A lelkek – akiket ők folyamatosan mentenek együttesen saját nemzetük szenvedésével –, valamennyien, folyamatos segítséget kapnak ezen áhítatok által.

Fiam szeretetét már egyre több ember érzi szerte az egész világon, a nagy szenvedés időszakában.

Fiam az Ő különleges kegyelmeivel enyhíti fájdalmaikat, és megnyugtatja lelküket a Szentlélek ereje által.

Gyermekek, az imáitok, melyek oly nagy szeretettel kerülnek bemutatásra általatok a Mennyekben meghallgatásra találnak.

Minden időben keresnetek kell Fiam és Örök Atyám segítségét. Minden egyes ima, nem számít milyen rövid, meghallgatásra talál, és megválaszolásra kerül a Magasságos Isten akaratának megfelelően.

Gyermekem, kérd meg gyermekeimet, hogy egy napot böjtöljenek Nagypénteken, azért, hogy megakadályozzák az egy-világ-pénznem bevezetését.

Imáitok és böjtölésetek képes erre.

Amint ezt az imát imádkozzátok Böjtölésetek alatt, Örök Atyám meg fogja akadályozni ezeket az embereket abban, hogy az általuk tervezett megszorításokat alkalmazzák annak érdekében, hogy ellenőrizni és irányítani tudjanak benneteket.

Ugyanezek az emberek el akarják törölni a Kereszténységet, így fontos, hogy különleges áldozatok által megakadályozzátok, hogy ez megtörténjen.

Imahadjárat (42) Böjti ima az Egy-Világ-Pénznem megakadályozására

“Ó, Magasságos Isten

Felajánlom Neked böjtölésem ajándékát, hogy megszüntesd  a gonosz szorítását a világban, melyet azért terveznek, hogy megvonják hazámtól az élelmet, beleértve az élet kenyerét is

Fogadd el felajánlásomat, és hallgasd meg kéréseimet más nemzetekért, hogy megakadályozzam az ő szenvedésüket, melyet az Antikrisztus tervez

Ments meg minket, Drága Urunk, ettől a gonoszságtól, és oltalmazd meg a mi hitünket, hogy azzal a szabadsággal tisztelhessünk Téged, melyre szükségünk van, hogy örökkön örökké szerethessünk és imádhassunk Téged. Ámen.”

Gyermekem, egy nap böjtölés, Nagypénteken, nagy szabadságot fog hozni a nemzeteknek a sátántól, és azoktól, akik követik az ő – valamennyi nemzet pénzügyi irányítására és ellenőrzésére irányuló – gonosz vágyait.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

Isten Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni minden hitetlent

26 márc

2012. március 25. vasárnap, 15.30

Drága, szeretett leányom, ma arra buzdítom valamennyi Követőmet, hogy szenteljék idejüket az imádkozásnak azokért, akik nem hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, vagy az örök üdvösségben.

Ezek a lelkek közel állnak Szívemhez, és meg kell őket téríteni, hogy elsőként lehessen őket megmenteni.

Azok, akik vakok, nem látják, hogy az életük nem ér véget a földön.

Sokan nem fogadják el, hogy az örökkévalóságig fognak létezni.

Ezek a lelkek mélyen megsebeznek Engem, és elfog a rettegés, amikor látom őket, ahogy elpusztítják az életet lelkükben, földi életük során.

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni közülük sokakat, akik ateistáknak vallják magukat.

Egyedüli üdvösségük az áldozatos lelkek imája és szenvedése.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért, az Imahadjárat (41) imájával – Ima a Hitetlenek lelkéért

Ó, Jézusom, segítsd meg a Te szegény gyermekeidet, akik vakok a Te üdvösségre tett ígéretedre

Könyörögve kérlek, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd fel a hitetlenek szemét, hogy megláthassák a Te gyengéd szeretetedet, és a Te szent karjaidba fussanak védelemért

Segíts nekik, hogy meglássák az igazságot, és hogy megbocsátást keressenek valamennyi bűnükért, hogy meg lehessen őket menteni, és elsőként léphessenek be az Új Paradicsom Kapuin

Könyörgök ezekért a szegény lelkekért, beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, és arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól.

Ámen.”

Most menjetek, drága Hadseregem, és összpontosítsatok az Én szegény elveszett gyermekeimre. Segítsetek Nekem, a ti Jézusotoknak, megmenteni az ő lelküket.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Nincs sok időtök, mielőtt Én ítélni jövök

26 márc

2012. március 24. szombat; 11.45

Azért jövök ma hozzád, drága, szeretett leányom, hogy tájékoztassam a világot Nagy Irgalmasságomról.

Szeretném a világot Igazságosságomról is tájékoztatni.

Gyermekek, nincs sok időtök, mielőtt Én ítélni jövök.

Ez az az időszak – a mai naptól Ítéletem Napjáig, amely Második Eljövetelemkor fog végbemenni – melyet bölcsen kell felhasználnotok lelketek felkészítésére.

Mint Isteni Megváltótoknak, az Én feladatom, hogy vezesselek benneteket, hogy útmutatást adjak nektek, és hogy felfedjem azokat az utakat és módszereket, melyekkel biztosítani tudjátok, hogy alkalmasak legyetek belépni az Én Paradicsomomba.

Ne utasítsátok el Prófétáimat. Elsősorban Felszentelt Szolgáimnak szól ez.

Nektek kérnetek kell Engem, hogy borítsalak be benneteket Szentlelkemmel, a tisztánlátáshoz, a lélek alázatosságával és tisztaságával.

Ha megteszitek, felfedem majd előttetek Legszentebb Szavam (Üzenetem) igazságát, mely most ezen prófétámon keresztül adatik nektek.

Ezt követően a ti kötelességetek lesz biztosítani, hogy valamennyi, útmutatásért hozzátok forduló lélek segítséget kapjon lelke felkészítésében Második Eljövetelemre.

Soha ne féljetek kimondani ezt a kifejezést: Krisztus Második Eljövetele, mert sokan Nyájamból nem tudják, mit jelent ez.

Közülük oly keveseket tanítottak erről a nagyszerű és dicsőséges eseményről, vagy lelkük felkészítésének fontosságáról, hogy a kegyelem állapotában legyenek.

Soha ne féljetek a Tisztítótűz vagy a Pokol létezéséről prédikálni. Ez a ti felelősségetek, hogy elmondjátok Népemnek az igazságot.

Forduljatok Hozzám útmutatásért ezzel az Imahadjárat (40) imájával: Ima a Papságnak, a lelkek – Második Eljövetelre való – felkészítésére

„Ó Jézusom
Én csak egy alázatos szolgálód vagyok, és szükségem van a Te Vezetésedre
Hogy fel tudjam készíteni a lelkeket a Te Dicsőséges Második Eljöveteledre

Segíts nekem megtéríteni és felkészíteni a lelkeket
A Te Szent Akaratodnak megfelelően, hogy alkalmasak legyenek belépni az Új Ég és az Új Földre, melyet megígértél az egész emberiségnek Kereszthalálod által

Add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy átadhassam Szavad a szomjazó lelkeknek, és hogy soha ne adjam fel az Irántad való kötelességem Drága Jézusom, kinek hűséget esküdtem Szent Fogadalmam által.
Ámen.”

Menjetek most Felszentelt Szolgáim, és fogadjátok el azt a szerepet, melyre kiválasztattatok.

A lelkek Második Eljövetelemre való felkészítése szolgálatotokban a valaha létező legnagyobb kihívás, és ezt szeretettel és örömmel szívetekben kell elfogadnotok.

Fogadjátok el annak ajándékát is, hogy kiválasztattatok, mint ezen, a végidők felszentelt szolgái, amikor az Új Ég és az Új Föld kialakul, mint az Én Új Paradicsomom.

Áldottak vagytok, hogy ezekben az időkben élhettek.

De gyötörve és akadályoztatva lesztek utatok minden pontján a csaló és mindazok által, akiket ő megkísért, hogy szíveteket elfordítsák Tőlem, a ti Isteni Megváltótoktól, mikor az Én lelkeim megmentésében segédkeztek a földön.

Soha ne adjátok fel Szent Küldetéseteket, és tudnotok kell, hogy Én, a ti Jézusotok, az út minden egyes lépését veletek együtt teszem meg.

 

Szeretett Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Második Eljövetelem tényét hevesen ellenezni fogják

25 márc

2012. március 22. csütörtök, 23.00

Drága, szeretett leányom, Fájdalmam most a te fájdalmaddá vált a Velem való teljes egyesülés során. Bár ez nagyon nehéz lesz számodra, mégis sok örömet és sok új kegyelmet fog szerezni ez neked.

Most neked adományozom a lélekolvasás képességének ajándékát. Két ok miatt hagyom rád ezt a különleges ajándékot. Az egyik, hogy megadja neked a szükséges védelmet, amikor elkezdesz majd vegyülni néhány követőmmel.

A másik, hogy megtérítsd azokat a megkeményedett szívűeket, akik szembekerülnek majd veled, amikor támadják Legszentebb Szavamat (Üzenetemet).

El kell fogadnod ezt az új szenvedést, amelyet jelenleg tapasztalsz, és tudnod kell, hogy ez folyamatosan fokozódik, a világban megnövekedett gonoszság miatt.

Te, leányom, és sok más választott lelkem, most valamennyien egyaránt megtapasztaljátok egyidejűleg a fizikai és a belső szenvedést.

Ez annak a szenvedésnek köszönhető, amelyet Legszentebb Helytartóm is tapasztal ezekben a napokban, amikor ő a legnagyobb megpróbáltatással fog szembenézni.

Fogadd el Kelyhemet leányom azokért, akik elfogadják Szent Szavamat ezeken az üzeneteken keresztül, és tudd, hogy lelki nagylelkűséged lelkek millióit menti meg minden nap. Szenvedésed egyetlen perce sem vész kárba.

Tisztában vagyok azzal, Gyermekeim, hogy amikor felveszitek Keresztemet, és követtek Engem, akkor szenvedni fogtok emiatt.

De tudnotok kell, hogy azáltal, hogy ezt teszitek, ezzel segítetek Nekem megmenteni az emberiség nagy részét. Földi Uralkodásom alatt is segíteni fogtok Nekem, amikor a csaló száműzve lesz, és amikor Új Paradicsomom létrejön a földön.

Azt is tudnotok kell, hogy ti – akik Velem szenvedtek azáltal, hogy követitek Utamat a Paradicsomba – ugyanazt az utat fogjátok megtenni a Kálváriára, mint amikor Én először jöttem.

A keresztények ma azt hihetik, hogy ha eljönnék újra, egy második alkalommal, akkor az emberek soha nem bánnának Velem újra ilyen kegyetlenséggel. Nos, tévednek.

Második Eljövetelem tényét hevesen ellenezni fogják.

Szent Szavamat (Üzenetemet) ki fogják, sőt már ki is gúnyolják, és megkérdőjelezik.

Gyermekeim, különösen a szilárd és határozott hittel rendelkezők nem értik, hogy Prófétáimat látszólag a többség elutasítja majd, ugyanúgy ahogy a múltban is.

A jelenleg nektek adott Szavamat (Üzenetemet) már sok helyen figyelmen kívül hagyják az Egyházon belül, és éppúgy elutasítják, mint ahogy a Farizeusok tették az Én időmben a földön.

Tanításaim igazságát, amely sosem változott, hazugságoknak fogják majd tekinteni.

Miért van ez? Én megmondom nektek, azért, mert oly sokan olyan mértékben elferdítették és kiforgatták Tanításaim igazságát, hogy ők már nem hisznek a halálos bűnben.

Oly sokan döntenek úgy, hogy figyelmen kívül hagyják a Szent Bibliában foglalt igazságot.

Miért tagadjátok például az Új Ég és az Új Föld 1000 éves létezését?

Ez egy nagyon különleges kinyilatkoztatás, és az igazság ott van benne, hogy mindenki láthassa.

Mégis, Szent Igémet támadják.

A Jelenések Könyvét, csakúgy, mint a Dániel Könyvében foglalt próféciákat csak részletekben kaptátok meg. Sokan össze vagytok zavarodva.

De ez azért van, mert ezek tartalma, mely ezen két prófétának került kinyilatkoztatásra, el volt zárva és el volt rejtve az idők végéig.

Csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának van jogom és hatalmam kinyilatkoztatni ezek tartalmát az emberiségnek.

Hogyan állíthatjátok, hogy tudtok bármit is Második Eljövetelemről, amikor csak részleteket tudtok? Amikor ezek még nem kerültek nyilvánosságra? 

Hallgatnotok kell Szent Szavamra (Üzenetemre), mert ez azért adatik nektek, hogy megmentsétek lelketeket.

Ha továbbra is elutasítjátok Szavamat (Üzenetemet) a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezte után – amint ezen, a világnak adott Üzeneteim továbbra is ki fognak bontakozni – bűnösök lesztek Irgalmas Kezem visszautasításában.

Függetlenül attól, hogy hisztek Bennem, vagy, hogy azt állítjátok, ismertek Engem, bűnösök lesztek abban, hogy megtagadtok Engem. Mint ilyenek el fogtok veszni Számomra, és nem fogtok alkalmassá válni, hogy belépjetek a Paradicsom kapuin.

Ez az Én kötelességem, melyet tiszta szeretetből és könyörületből adok nektek, hogy Én most megpróbállak felkészíteni benneteket az utolsó időkre.

Kérlek, ne utasítsatok el Engem, ezen második alkalommal, amikor Én eljövök megmenteni az emberiséget az örök kárhozattól, és felkínálom nektek az örök üdvösség kulcsait.

Mert szeretlek benneteket, erősnek és határozottnak kell lennem, és el kell vezetnem benneteket az igazságra.

Ne várjatok az Ítélet Napjáig, az igazság felfedezésével.

Jöjjetek Velem most, és segítsetek Nekem megmenteni az egész emberiség lelkét.

Tanítótok és Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Mondd el az emberiségnek, hogy most már mindent az Én Legszentebb Kezemben tartok

22 márc

2012. március 21. szerda; 20.30

Ma este azért jöttem hozzád, drága szeretett leányom, hogy elmondjam az emberiségnek, hogy most már mindent az Én Legszentebb Kezemben tartok.

A globális csoport folyamatban lévő tervére utalok, amely kontrollálni akarja fizetőeszközeiteket, egészségügyi rendszereiteket és szuverenitásotokat (önállóságotokat).

Nem lesz megengedve nekik, hogy kontrolláljanak benneteket, és Atyám keze gyorsan le fog sújtani, ha csak megpróbálnak bántani benneteket, gyermekek.

Egyetlen olyan hívőt sem érhet bántalom majd, aki viseli Örök Atyám Védelmének Pecsétjét, az Élő Isten Pecsétjét.

Ezért kell neked, drága leányom, biztosítanod, hogy Isten gyermekei közül minél többen azonnal hozzájussanak ehhez, a világ minden pontján.

Gyermekek, a ti imáitok nagyon hathatósak voltak, különösképpen közületek azok imái, akik naponta imádkozzák Imahadjáratom imáit, Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét és a Szent Rózsafüzéreket.

Ők már késleltettek és elhárítottak egy nukleáris háborút, lelkek millióit mentették meg a pokol tüzétől, ahogyan sok földrengést is meggátoltak.

Soha ne feledjétek el, hogy imáitok a legnagyobb fegyveretek a gonosz ellen.

Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretetetek elterjedt az Irántam való hűségeteknek köszönhetően.

Gyermekek, ti vagytok az Én modernkori tanítványaim, és most megkaptátok a felhatalmazást és a Szentlélek ajándékát, hogy terjesszétek Legszentebb Szavamat (Üzenetemet).

Azért, hogy megkapjátok a Szentlélek erejét, segítségül kell hívnotok Engem, így mindig az igazságot fogjátok mondani, mikor Szent Szavamat (Üzenetemet) hirdetitek.

Az Imahadjárat (39) imája adatik most nektek, hogy Isten valamennyi gyermeke között járva, segítsetek nekik felkészíteni lelküket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Ó Jézusom, szeretett Megváltóm 
Kérlek, áraszd rám Szentlelkedet, hogy Legszentebb Szavadról meggyőződéssel tudjak beszélni, hogy felkészítsem Isten valamennyi gyermekét Második Eljöveteledre
Könyörgök Hozzád, Uram Jézus, minden szükséges kegyelemért, hogy segíthessek valamennyi vallásnak, felekezetnek és nemzetiségnek, bármerre járok
 

Segíts a Te nyelveden szólnom, 
segíts megnyugtatnom a szegény lelkeket a Te ajkaid által,
és segíts szeretnem valamennyi lelket, azzal a különleges isteni szeretettel, mely a Te Szent Szívedből árad
Segíts megmentenem a szívedhez oly közel álló lelkeket, és engedd, hogy vigaszt nyújtsak Neked, drága Jézusom, mikor az elveszett lelkek továbbra is elutasítják Irgalmadat

Jézusom, nélküled semmi vagyok, de a Te nagylelkű segítségeddel harcolni fogok a Nevedben, hogy segítsek megmenteni az egész emberiséget.
Ámen.

Ezen szent Üzeneteimből kiemelkedett Hadseregem már hétszázezer lelket számlál.

Segítsetek Nekem Isten gyermekei közül még többet megtéríteni, hogy egyetlen lélek se vesszen el a sátán javára az Ítéletkor.

Megerősítelek benneteket minden Nekem végzett munkátokban, gyermekek.

Szeretlek benneteket, Én drága maradék egyházam.

Szeretett Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Az egyházszakadás ideje csaknem elérkezett, és nektek felkészültnek kell lennetek most

22 márc

2012. március 20. kedd, 21.20

Drága, szeretett leányom, szeretném ebben a pillanatban Karjaimba ölelni valamennyi tanítványomat és követőmet mindenütt.

Szükségem van a vigaszotokra, gyermekek.

Szükségem van a vigasztalásotokra Szenvedésemben, amikor földi Egyházamért sírok könnyeket.

Néhány felszentelt szolgám oly messzire eltávolodott, hogy sokan nem is hisznek Második Eljövetelemben.

Azok a papok, püspökök és bíborosok, akik hisznek (Második Eljövetelemben), félre vannak állítva, és kénytelenek csendben maradni.

Mennyire sírok ezekért a szegény, értékes tanítványaimért, akik életüket Nekem, és az emberiségnek szóló Tanításaim terjesztésének szentelték.

Nemsokára már ügyelniük kell arra, mit mondanak Szent Szavamról, mert kénytelenek lesznek egy hazug tanításait hirdetni, akinek a lelke nem a világosságtól származik.

Gyermekeim, szeretett papjaim és mindazok, akik szeretnek Engem, egyesüljetek most, és segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket.

Ahhoz, hogy ezt megtegyétek, egyetlen pillanatot sem szabad elvesztegetnetek. Beszélnetek kell másoknak a nagy dicsőségről, mely mindannyiatokra vár Második Eljövetelemkor.

Ez a nagy és dicsőséges esemény az a pillanat lesz, amikor ti végül egyesülni fogtok Velem, a ti drága Jézusotokkal, aki oly nagyon szeret mindannyiatokat.

Nektek, szeretett követőim, ébernek kell lennetek mindig.

Rá akarnak majd venni benneteket, hogy hagyjatok el Engem, hogy kritizáljátok Igaz Tanításaimat, és arra kényszerítenek majd benneteket, hogy tiszteljétek és engedelmeskedjetek a báránybőrbe bújt farkasnak. 

Oly sok szegény lélek nemcsak, hogy a Hamis Pápa – a már régen megjövendölt Hamis Próféta – bűvkörébe esik majd, de ő még el is fogja hitetni veletek, hogy isteni hatalma van.

Gyermekek, az egyházszakadás ideje csaknem elérkezett, és nektek felkészültnek kell lennetek most.

Egyesüljetek.

Kapaszkodjatok egymásba.

Védelmezzétek meg egymást, és imádkozzatok azokért, akik a rossz utat fogják követni, és hódolni fognak a Hamis Próféta előtt.

Még több imára van szükség, de ha azt teszitek, amit mondok, meg tudjátok menteni a lelkeket.

Drága követőim, ti fogjátok képezni a maradék egyházat a földön, és azon bátor szent szolgák fognak vezetni benneteket, akik annak fogják felismerni a Hamis Prófétát, ami ő valójában.

Ne féljetek, mert Én a bölcsesség, a nyugodtság és a tisztánlátás kegyelmét adományozom most mindannyiatoknak, akik kéritek ezt Tőlem ezzel az imával

„Ó, Jézusom, segíts, hogy mindig meglássam Szent Szavad igazságát, és segíts, hogy hűséges maradjak a Te tanításaidhoz, nem számít mennyire fognak kényszeríteni arra, hogy elutasítsalak Téged.”

Álljatok fel most, és legyetek bátrak ti, mindannyian, mert Én sosem foglak elhagyni benneteket.

Én veletek megyek majd a tövises úton, és biztonságban elvezetlek majd benneteket az Új Paradicsom kapuihoz.

Csak annyit kell tennetek, hogy teljesen Rám hagyatkoztok.

 

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy