RSS
 

Archive for the ‘2011 márciusi üzenetek’ Category

Az ima jelentősége és ereje

24 márc

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Én szeretett, drága leányom, nagy öröm, hogy újra egyesülhetek veled ma este. Számodra, most, hogy eltölt a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű  a helyes út, melyet követned kell.

A Velem való egységre adtad végre át magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

Sok-sok lelket menthet még meg a felkészítés és a figyelmeztetés. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező büntetés. Leányom, soha ne légy öntelt. De megrettenve se légy a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő létezésére akarják emlékeztetni. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része az emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár. Az embereknek egyszerűen emlékeztetniük kell saját magukat a Tíz parancsolatra, és azok betartására. Ezek után már csak az Én tanításimat kell követniük, és életüket úgy élni, ahogyan azt megmondtam nekik.

Próféciáim által bizonyságot akarok adni az Én szeretett követőimnek arról, hogy isteni beavatkozás zajlik. Remélem, hogy ettől megnyitják szívüket az igazság előtt.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Félnek, hogy Engem követve nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi öröm, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Megtapasztalva ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy egy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. Elveszítitek az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha csak megpróbáltok közelebb kerülni Hozzám, attól végre szabadok lesztek.

Többé már nem éreztek üres kétségbeesést a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt sugározni fogjátok, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. A ti kegyelemteljes állapototok ragadós és a szeretet által átterjed másokra. Ezután a folyamat folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért hát az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, melyeket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet erővel bír, ugyanúgy hat a sátán által kiokádott gyűlölet is. A csaló, hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Gyűlölet-hálója még azokat is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy egy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos. A közös jellemzője azoknak, akik zsákmányává válnak, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem érzete. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig ott vagyok és figyellek benneteket. Várakozom. Abban a reményben, hogy hagyjátok lehullani gőgötöket, és Én beléphetek és megölelhetlek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak kiáltsatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek – nyissátok meg bezárt szíveteket

Ébredjetek gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket és engedtek be? Ne vesztegessétek magatok és családjaitok értékes idejét. Én vagyok a Szeretet. Szükségetek van a Szeretetemre, hogy megöntözze kiszáradt és alultáplált lelketeket. Megtapasztalva Szeretetemet, felemelkedik lelketek, és szeretetem lehetővé teszi, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet akkor majd megnyitja elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt melyet nektek tettem, amikor bűneitekért meghaltam a kereszten. Szeretlek benneteket gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok irántam azt a szeretetet, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

 

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

21 márc

2011. március 21. hétfő, 23:00

Szeretett leányom, ma este békét érzel, amelyet hosszú ideje nem éreztél. Leányom, téged a csaló kínzott meg, és most, a Tőlem kapott kegyelmek által, már nem érzed a hatását az ilyen támadásoknak.

Küldtem neked egy szeretettel teljes, tiszta lelket, hogy segítsen vezetni téged. Ő kézen fogva vezet majd Felém és az Igazság felé. Szeretett leányom, te most már érted milyen érzés az Én nevemben szenvedni.  Te tudod milyen érzés, amikor kigúnyolnak a nyilvánosság előtt, kinevetnek a hátad mögött, igazságtalanságokkal vádolnak, melyeket nem követtél el. És mindezt az Én nevemben. Örülj mindezekért, mert ez azt jelenti, hogy közelebb jutottál a Velem való egységben. Az imádság fog – ahogyan ezt most már megértetted -, a kegyelem és béke állapotában tartani.

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted a Tanításaim igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek,  és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj, az Én Isteni üzeneteim közléséhez az emberiséggel. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az igazságot, és nem tagadod ezeket a szent üzeneteket.

Mert most már tudod az igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Földrengés Európában és Világháború

18 márc

2011. március 18. péntek, éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek Veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, a kínt, amit elszenvedsz most. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy a lelkek szembenéztek volna a kárhozattal, ha nem tetted volna ezt meg örömmel.

Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a Sátán megpróbál eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a jövendölések, amikről beszéltem neked, meg fognak történni.  Az Én szeretett Helytartómnak  nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás fog segíteni egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, meg fognak történni most, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

Ezen események súlyosságát az ima enyhítheti

Mindeközben a Nagyfigyelmeztetés hamarosan bekövetkezik. Ez megtérést fog eredményezni. A megtérés, az ima által, enyhítheti ezen események mértékét és súlyosságát.

A szenvedés alázatot szül- az alázat pedig lelkeket ment

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedés, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted.

Mindazok a jövendölések, amiket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Azoknak, akik megértették ezen események jelentőségét, nagyon – nagyon kérem, hogy magyarázzák el a többieknek, annak fontosságát, hogy bocsánatot kell kérniük Istentől, hogy megtisztulhasson a lelkük.

Üzeneteimben való kétkedés

Leányom, mindig, mindig a szíveddel hallgasd Üzeneteimet. Tudod, hogy Tőlem valók, a te Megváltódtól, habár időnként próbálnak mások meggyőzni arról, hogy nem. Ez nagyon bánt Engem. Én megértem a sok kétkedésed, ami abból fakad, hogy utálod az embereket félrevezetni. Most már végleg el kell vetned ezeket a gondolatokat.

Add át magad nekem

Te, Leányom, erősebb lennél, ha lelki támogatást kapnál egy paptól, amire szükséged van. Sajnos egyikük sem emeli fel kelyhemet megfelelően – egy tény, amit én mélységesen bántónak találok. Így most teljesen bíznod kell Bennem. Végül add át magad nekem teljesen és minden sokkal tisztábbnak fog tűnni. Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit minden nap, ahogy korábban kértelek, csakúgy, mint a szent rózsafüzért. Legalább hetente egyszer vegyél részt szentségimádáson egy templomban.  Mindezek a kis ajándékok számomra, amelyek közelebb hoznak téged Hozzám.  Minél közelebb vagy hozzám, annál könnyebbek és egyszerűbbek lesznek feladataid.

Oltalmazd ezeket az üzeneteket

Tartsd tiszteletben ezt a Legszentebb Írást. Oltalmazd. Fogadd el, hogy ezt az írást támadni fogják és darabokra lesz szedve különösen azok által, akik szakértőnek vallják magukat, hogy kikeresik azokat a szakaszokat, amik- szerintük- ellentmondanak Tanításaimnak. Az egyetlen ellentmondás, ami benne lesz, az tanításaim – saját maguk általi- téves értelmezése. Ez az, amikor kicsavarják és félremagyarázzák az Én Szent Szavamat, mert ez illik bele terveikbe

Fontos, hogy a kegyelem állapotában maradjunk

Leányom, hiányollak Téged és a velem való meghitt szívbéli beszélgetést. Kérd kegyelmeimet, amelyek megerősítenek és megkapod ezeket. Nagyon fontos terveim vannak a számodra, Leányom. Ezért elengedhetetlen, hogy lelked megtisztuljon, és mindig megmaradj a kegyelem állapotában.Ahogy a végső átalakulásod végbemegy a lelki tökéletesség felé, te, Leányom, szenvedni fogsz.  De Én fel foglak készíteni erre. A többiek véleménye nem kell, hogy aggasszon téged. Azokat, akik nincsenek világosságban – akik felzaklatnak téged-, zárd ki, hagyd figyelmen kívül őket. De imádkozz értük! Ne feledd azonban,  – hogy, habár ők képesek nagyon eltávolítani Tőlem, – anélkül, hogy észrevennéd ezt, mire észrevennéd, a szíved már bezárult előttem.

Szent Ágoston és Szent Benedek együtt dolgozik veled, segít neked. Esdekeld ki segítségüket és mindent sokkal könnyebbnek fogsz találni. Az Én munkámat, az általam kért feladatokat, ellátni nehéz. Minden egyes lépés felfelé visz téged. A harag, a frusztráció és a gyűlölködés (veszekedés) el fog hatalmasodni körülötted és fokozódni fog. Mindez gyengíteni fogja az akaratodat, ha hagyod.

Meg kell áldanod az otthonodat, hordanod kell a rózsafüzért, egy Benedek keresztet valamint szentelt vizet mostantól mindig. Légy bátor most! Bízz Bennem teljesen! Végül menj! Ajánld fel Nekem szabad akaratodat és Én megáldalak mindazzal a kegyelemmel, amire szükséged van ahhoz, hogy tökéletesen véghez vidd tervemet.

Szeretlek téged, én választott leányom.  Folyamatosan megerősítelek, vezetlek. Ahhoz, hogy igazán hatékony légy, át kell adnod nekem a testedet, értelmedet és lelkedet. De a felajánlás/önátadás tőled kell, hogy jöjjön mintegy különleges ajándékként a számomra.  Én ezt nem tudom csak úgy elvenni tőled, mert a te szabad akaratod különleges ajándék az Istentől, az Én Örök Atyámtól.

Most menj békével Leányom! Add át Nekem gondjaidat és aggodalmaidat! Add át az értelmedet, a tested és a lelked! Amikor átadod szabad akaratodat, végül eggyé válsz Velem.  Ez ajándék számomra, ami biztosítja, hogy Szavamat hatékonyabban hallják szerte a világon.

A te Szeretett Megváltód, Jézus Krisztus, Igazságos Bíró

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Az ember büntetve lesz a Megtisztulás ezen évében

11 márc

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által, tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak.  Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség alkotója és teremtője, minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a Megtisztulás Éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Vigasztaló szavak azokhoz, kik kételkednek ezekben az üzenetekben

06 márc

2011. március 6. vasárnap, 15:00

Maradj erős, Leányom. Ne kínozd magad olyan, interneten bejegyzett megjegyzések olvasásával, amelyek sok gyermekem Irántam érzett gyűlöletét bizonyítják. Az én megtagadásom nem a keresztre feszítésemmel kezdődött, és azzal nem is ért véget. Ma is folytatódik a gyűlölet következményeként, melyet a sátán terjeszt gyermekeim között. Szenvedni fogsz az Én nevemben, és így leszel az Én szeretett követőm, aki mer védelmezni Engem.

Üzeneteimet nehezen emészthetőnek fogják találni még azok a követőim is, akik azt állítják magukról, hogy hisznek Bennem. A  bizonyítékok feltárulkozásakor majd újra értékelik véleményüket mindazok, akik hirdetik, hogy gyűlölnek Engem. Egyesek sírni fognak, amikor az igazság édessége láthatóvá válik számukra. Mások továbbra is kételkedni fognak, mert elkövetik azt a hibát, hogy döntéseiket emberi érvelés által próbálják meghozni.

Menj most, és imádkozz azokért, akik  kételkednek ezekben az üzenetekben. Igazuk van, hogy ezt teszik. Mindazoknak, akik az Én nevemben jönnek, el kell fogadniuk, hogy jogosan támadják majd őket.  Minden üzenetet alaposan meg kell így hát vizsgálni.

Menj most békével és szeretettel. És emlékezz, hogy Én minden gyermekemet szeretem, beleértve azokat is, akik bevallásuk szerint gyűlölnek Engem.

A Ti szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus,

Az egész emberiség Bírója

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

05 márc

2011. március 5. szombat, 10.00

Szeretett leányom,  ismét egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt,  amit testednek és lelkednek (hited gyakorlásához) adtam neked?  Ezt azért adtam,  mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem.  Miközben azzal foglalkozol,  hogy kinyilvánítsd üzeneteimet,  arra kérlek,  hogy bátoríts minden embert,  akit csak ismersz,  arra,  hogy bűneitől minél hamarabb megszabaduljon. Az nem fontos,  hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és hűséget kell mutatnia mindenki velem szemben,  úgy,  hogy megpróbálják helyrehozni a mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket, a  nagy esemény idején,  amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian  tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen,  mert mindazok,  akik nincsenek kegyelmi állapotban,  nem biztos,  hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom,   továbbra is az  az akaratom,  hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked,  hogy gyermekeimet,  az üzenetek,  a lehető legrövidebb időn belül kell elérjék. A Vatikánban is  lesz egy esemény,  miközben a figyelmeztetés bekövetkezik. Kérj fel mindenkit,  hogy imádkozzanak az én szeretett,  szent helytartómért Benedek pápáért,  mert őt,  Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a  papokért, akiknek  sem Bennem,  sem az Örök Atyában nem ingott meg hitük.

A hamis próféta kiemelkedése

Ezek a papok imádkozzanak áhítatosan,  mert nagy kihatással lesz rájuk,  az a támadás,  amelyet szent helytartóm ellen követnek el, és amelynek tanúi lesznek. Imádkozzatok, imádkozzatok,  imádkozzatok,  hogy felismerjétek,  hogy  a hamis próféta valóban az. Figyeljetek viselkedésére, és  hogy mennyire törekszik majd arra,  hogy napirenden szerepeljen. Majd  figyeljétek meg,  hogy félrevezetett szent szolgáim  hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz,  szándékai rosszindulatúak lesznek,  és az a szeretet,  amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani és  friss fuvallatnak.  Motivált lesz és tettre kész,  de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától való lesz. Ez az erő,  a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok,  imádkozzatok, imádkozzatok,  mert nektek gyermekeim,  ébernek kell lennetek. Szükségetek van Rám,  hogy vezesselek most benneteket,  főleg akkor,  amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért,  hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét. Az Én tanításaim sohasem változnak,  ugyanazok maradnak,  mint mindig is voltak.  Amint azt már említettem:  ha észreveszitek,  hogy tanításaimat  manipulálják,  meggyengítik,  (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak),  amikor észreveszitek,  hogy  megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám,  hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok,

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

03 márc

2011. március 3. csütörtök, 23.30

Ó, szeretett leányom,  ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan,  hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg  figyelmesen.  Tudom,  hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt,  hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni,  olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt  része.

Gyermekeim,  mindegy,  hogy a világ melyik részén éltek most kell felkészülnetek;  mert nagyon közel van az az idő,  amikor Irgalmasságom által, mindenki közületek a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés, mindenütt megtérést fog eredményezni. Amikor ez beteljesedik,  és  a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni,  akkor majd el fogják fogadni az Igazságot,  amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által,  a sátán követőinek nehezére fog esni,  hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére,  hogy ez a nagy esemény, fel fog benneteket riasztani, és sok megtérésre fog vezetni, mégis előre kell felkészülnetek rá.

Fogadjátok el tehát, hogy ez a jövendölés be fog következni. Kevesen fogják majd ezt megtagadni,  legyen az az esemény alatt,  vagy az után. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. A nagy üldöztetés be fog következni.

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran fog Engem megvédeni. De lesznek olyanok is, akikről nem is gondolnátok azt, beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is, hogy a gonosz és az élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni,  hogy szent helyetteseim,  hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a borzalom,  amellyel szembe kell nézniük,  hasonló lesz ahhoz a borzalomhoz,  amikor Nekem kellett a hóhérral szembe néznem. Ezt szívleljétek meg mind,  akik Engem követtek. Ne engedjétek,  hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket,  még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Erőért imádkozzatok.

Az üldöztetés nem fog sokáig tartani

Híveim, kölcsönösen erősítsétek meg egymást,  mert még azok is, akik a legközelebb állnak hozzátok, hátat fognak fordítani a hitnek. Lehet,  hogy elkülönítve, kinevetve és nyilvánosan megszégyenítve fogjátok érezni magatokat. Hagyjátok figyelmen kívül piszkálódásaikat. Vezetni és védeni foglak titeket. Ez az időszak nem tart majd hosszú ideig. A legfájdalmasabb szenvedésetek az lesz, amikor megtapasztaljátok hűtlenségüket Irántam,  az Igazság iránt.

A nem keresztény nemzeteket ellenőrizni fogják

A rövidesen bekövetkező katasztrófák enyhítésében, csak az ima fog segíteni. Azok üldöztetése,  akik Bennem vagy az Örök Atyában hisznek,  olyan nemzetek által fog megtörténni,  akikben nincs szeretet,  főleg az  Isten iránti szeretet hiányzik. Az egyetlen szeretet, ami szívükben uralkodik,  az a hatalomvágy,  ezért arra fognak törekedni, hogy  azokat a kis számban levő országokat,  ahol még az emberek boldogok, a hatalmukba kerítsék. A legfőbb céljuk az uralkodás:  hírnevet akarnak szerezni maguknak, gazdagságra és vagyonra törekednek, mindezt a ti károtokra teszik, országaitok kárára és azokkal szemben,  akik Engem nem akarnak megtagadni. Gyermekeim, ha engedtek nekik,  akkor azt fogjátok megtapasztalni,  hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni,  hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek az ellenzékkel,  de megéri. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére,  akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

Új diktátorok fellépése

A hirtelen globális változások,  amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak,  nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig, élelmiszerhiányhoz vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek és úgy fognak megjelenni,  mint a béke közvetítői, vagy mint felszabadító segítség. Családjaitok fenntartása ellenében, ellenőrizni fogják tulajdonaitokat,  amelyeket végül is megkaparintanak maguknak.  Engedélyt kell majd kérnetek tőlük arra,  hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig,  hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükség, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a jelet – az Antikrisztus jelét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek,  hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz,  akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások,  mint a sátán hadseregei,  akik lelkeiteket akarják ellopni. Ti,  akik bennem hisztek legyetek készen.  Térjetek vissza Egyházaitokhoz és imádkozzatok Istenhez,  az Örök Atyához. Alkossatok imacsoportokat és imádkozzatok,  imádkozzatok, imádkozzatok.

Könyörögjetek a megbékélés kegyelméért,  hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor lelketek állapotát alázattal el tudjátok fogadni. Nincs mitől félnetek.

Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért,  gyermekeitekért és szomszédaitokért is. Ők is mind fel kell készüljenek. Amikor létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan fognak megtérni! Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot,  amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni,  ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok,  akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra.

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak.  Vegyétek őket észre és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre gyakoribbak és nagyobbak lesznek a felkelések,  földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy, a pénz,  mint az élelmiszer, okot fog adni az  aggodalomra. Ne higgyétek azt,  hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám,  imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell Előttem nyissátok szíveteket. Minden kísértés elől,  ami magával ragadna benneteket, zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg szívetek és lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvédeni.

Itt az ideje, hogy felkészítsétek lelkeiteket

Az idő elérkezett. Menjetek gyermekeim és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem,  hogy karjaimba vegyelek benneteket és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzeleteteket. De örvendjetek, a  Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra.  Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni,  akkor lesztek valóban készen arra,  hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé válnak. Ez lesz az Én Paradicsomom,  a dicsőséges Örökségem,  amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést,  mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírótok és Irgalmas Jézus Krisztusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2011 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy