RSS
 

Archive for május 5th, 2014

Imahadjárat (143) Ima az Üdvösség-Küldetés megvédelmezéséért

05 máj

2014. március 25. kedd, 15.30

Ezt az Imahadjárati Imát kell imádkoznotok (143) Ima az Üdvösség-Küldetés megvédelmezéséért:

„Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd meg ezt a Küldetést, Isten Ajándékát, hogy Örök Életet szerezhessen Isten minden Gyermekének, szerte az egész világon. Kérlek, járj közben értünk szeretett Fiadnál, Jézus Krisztusnál, hogy adjon nekünk bátorságot azon kötelességünk teljesítéséhez, hogy Istent szolgáljuk mindenkor, különösen, amikor ezért szenvedünk. Segíts, hogy ez a Küldetés több milliárd lelket megtérítsen, Isten Isteni Akarata szerint, és hogy a kőszívűeket Fiad szerető szolgálóivá alakítsa. Adj nekünk erőt, akik szolgáljuk Jézust eme Küldetés során, hogy felül tudjunk kerekedni a gyűlöleten és a Kereszt üldözésén, és hogy nagylelkű szívvel, valamint a teljes elfogadásával mindannak, aminek jönnie kell, fogadjuk a velejáró szenvedést. Ámen.”

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

Teljes üzenet - Üdvösség Anyja: Kérjetek engem, szeretett Édesanyátok, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség-Küldetés folytatásához és megvédelmezéséhez

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Imahadjárat

 

Üdvösség Anyja: Kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség-Küldetés folytatásához és megvédelmezéséhez

05 máj

2014. március 25. kedd, 15.30

Drága gyermekeim, amikor Isten kiválasztott engem, mint Egyszülött Fiának Édesanyját, így történt az, hogy dicsőséget adhattam Istennek, szolgálván Őt a régóta várt Messiás világra hozatalával. Én egyszerűen csak egy alázatos szolgáló voltam akkor is, és most is.

Mindig gondoljatok arra, hogy amikor Istent szolgáljátok, abbéli Tervében, hogy Örök Üdvösséget hozzon a világnak, ti az Ő egyszerű szolgái vagytok. Az Istenszolgálat mélységes alázatot kíván. Ez másképpen nem lehetséges. Ez a Küldetés – mely az utolsó olyan, amit Atyám szentesített azon Terve részeként, hogy végső üdvösséget hozzon Gyermekeinek – lelkek milliárdjait fogja vonzani, hogy szolgálják Őt. A Föld minden szegletéből fognak jönni. Sokan addig nem lesznek tudatában elhívásuknak, amíg nem imádkozzák az Imahadjárati Imákat. Az Imahadjárati Imák imádkozása által a Szentlélek megragadja ezeket a lelkeket, és készek lesznek Fiam Keresztjét hordozni.

Ha igazán szolgáljátok Fiamat, és a Segítségére siettek, hogy üdvösséget hozhasson minden bűnösnek, akkor el kell majd fogadnotok a Kereszt súlyát. Ha Fiamat szolgáljátok, viszont később zokon veszitek a szenvedést, amit az magával hoz, ez fogja áttörni azt a gátat, ami megvéd benneteket a gonosztól.

A sátán soha nem zaklatja azokat, akik hamis látnokokat követnek, vagy azok követőit, mert tudja, hogy ők nem teremnek gyümölcsöt. Ugyanakkor a hiteles küldetések esetében, kíméletlen kegyetlenséggel támad. Felhasználja a gyenge lelkeket, akiket a gőg bűne sújt, hogy támadják Fiam igaz tanítványait. Gyűlölete azok iránt, akik válaszolnak nekem, az Üdvösség Anyjának, akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor Üdvösségérmém elérhetővé válik az egész világon.

Az Üdvösségérem lelkek milliárdjait fogja megtéríteni, ezért a gonosz mindent el fog követni, hogy akadályozza ezt. Ezeken a támadásokon keresztül látni fogjátok azt a merő gyűlöletet, amely a gonoszból és annak képviselőiből árad, mert nem akarja, hogy ez az Érem eljusson Isten gyermekeihez. Gyermekek, nem szabad engednetek a nyomásnak vagy a gonoszságnak, mely azokból árad, akik elpártoltak Fiamtól. Így cselekedni nem jelent más, mint behódolni a sátánnak. Ehelyett kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség-Küldetés folytatásához és megvédelmezéséhez, most, az Angyali üdvözlet évfordulóján.

Ezt az Imahadjárati Imát kell imádkoznotok (143) Ima az Üdvösség-Küldetés megvédelmezéséért: 

„Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd meg ezt a Küldetést, Isten Ajándékát, hogy Örök Életet szerezhessen Isten minden Gyermekének, szerte az egész világon. Kérlek, járj közben értünk szeretett Fiadnál, Jézus Krisztusnál, hogy adjon nekünk bátorságot azon kötelességünk teljesítéséhez, hogy Istent szolgáljuk mindenkor, különösen, amikor ezért szenvedünk. Segíts, hogy ez a Küldetés több milliárd lelket megtérítsen, Isten Isteni Akarata szerint, és hogy a kőszívűeket Fiad szerető szolgálóivá alakítsa. Adj nekünk erőt, akik szolgáljuk Jézust eme Küldetés során, hogy felül tudjunk kerekedni a gyűlöleten és a Kereszt üldözésén, és hogy nagylelkű szívvel, valamint a teljes elfogadásával mindannak, aminek jönnie kell, fogadjuk a velejáró szenvedést. Ámen.”

Drága gyermekeim, soha ne hagyjátok, hogy az Istenszolgálattól való félelem megakadályozzon benneteket abban, hogy hirdessétek Szent Igémet. A félelem a sátántól jön – nem Istentől. A bátorság és az erő, párosulva az alázattal és az Isten Akaratához való ragaszkodással, egyedül csak Istentől jöhet.

Hálát adok ma, az Angyali Üdvözlet évfordulóján, szeretett Atyámnak, a Magasságos Istennek, azért az Ajándékért, amit Ő a világnak adott, amikor megkért engem, hogy hozzam világra az Ő hőn szeretett Fiát, hogy megválthassa az emberiséget, és hogy bevezethesse a világot Örökkévaló Országába.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Imahadjárat (142) Felkészülés a halálra

05 máj

2014. március 22. szombat, 14.00

Imahadjárat (142) Felkészülés a halálra

„Drága Jézusom, bocsásd meg nekem bűneimet. Tisztítsd meg lelkemet, és készíts fel engem, hogy bebocsátást nyerhessek Országodba.

Add meg nekem a Kegyelmeket, hogy felkészülhessek a Veled való egyesülésre. Segíts, hogy le tudjak győzni minden félelmet.

Add meg nekem a bátorságot, hogy felkészítsem lelkemet és elmémet, hogy méltó legyek megállni Színed előtt.

Szeretlek Téged. Bízom Benned. Neked adom magam testestül, lelkestül és elméstül az örökkévalóságig. Legyen Akaratod az enyém, és szabadíts meg engem a fájdalomtól, a kételyektől és az összezavarodottságtól. Ámen.”

Jézusotok

Teljes üzenet - Ha egyszer egy lelket megteremtett Atyám, akkor az örökké élni fog

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in Imahadjárat

 

Ha egyszer egy lelket megteremtett Atyám, akkor az örökké élni fog

05 máj

2014. március 22. szombat, 14.00

Hőn szeretett leányom, nem szabad félni a haláltól, ha elfogadjátok Kereszthalálomat. A halál csak egy pillanatnyi átmenet ebből a világból Atyám Országának Házába. A haláltól való félelem Irgalmasságom megtagadása, mert Én meg fogok menteni minden olyan lelket, aki elismer Engem, és aki arra kér, hogy bocsássam meg neki a bűneit.

Ha egyszer egy lelket megteremtett Atyám, akkor az örökké élni fog. Örök Élete lesz, amennyiben a lélek engedi, hogy jogot formáljak rá. Máskülönben el fog veszni a sátán javára, amennyiben a lélek megtagad Engem, miközben tudja, hogy Én Ki Vagyok.

Egy földi lélek halála olyan természetes, mint a születése. Amikor egy lélek elhagyja testét, és Színem elé járul, Kegyelmek özöne fogja eltölteni őt, és Atyám családja veszi majd körül – az Ő Országa, mely olyan nagy szeretettel, örömmel és boldogsággal teli, amit soha nem lehetne elérni itt a Földön. Sokatok, akik szeretetet, örömet és boldogságot tapasztaltatok meg életetekben, csak egy parányi morzsát ízleltetek meg az Örök Élet ízéből. Örömmel a szívetekben, mindig arra a pillanatra kell törekednetek, amikor beléptek Atyám Országába, mert ezt örömmel kell várni – és nem félni kell tőle.

Ha szembe kell néznetek a halállal, vagy ha egy szeretteteknek kell szembenéznie a halállal, akkor mindig forduljatok Hozzám, a ti Jézusotokhoz, segítségért. Ha így tesztek, felemellek benneteket lélekben, letörlöm könnyeiteket, száműzök minden félelmet szívetekből, amikor a következő imát imádkozzátok.

Imahadjárat (142) Felkészülés a halálra

„Drága Jézusom, bocsásd meg nekem bűneimet. Tisztítsd meg lelkemet, és készíts fel engem, hogy bebocsátást nyerhessek Országodba.

Add meg nekem a Kegyelmeket, hogy felkészülhessek a Veled való egyesülésre. Segíts, hogy le tudjak győzni minden félelmet.

Add meg nekem a bátorságot, hogy felkészítsem lelkemet és elmémet, hogy méltó legyek megállni Színed előtt.

Szeretlek Téged. Bízom Benned. Neked adom magam testestül, lelkestül és elméstül az örökkévalóságig. Legyen Akaratod az enyém, és szabadíts meg engem a fájdalomtól, a kételyektől és az összezavarodottságtól. Ámen.”

Én kivétel nélkül üdvözölni fogom mindazokat a lelkeket, akik ezt az imát imádkozzák.  Irgalmam különösen azokra a lelkekre terjed ki, akik a halállal néznek szembe, viszont nem hisznek Bennem, ha utolsó napjaikban, naponta háromszor elimádkozzák ezt az imát.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 
 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért