RSS
 

Az általuk majdan hirdetett “isten” nem szeretett Atyám lesz

21 ápr

2014. február 25. kedd, 13.50

Hőn szeretett leányom, meg lett jövendölve, hogy az emberiség Isten iránti gyűlölete példátlan méreteket fog ölteni a végidőkben. Az emberek ekkor nem fognak tudni különbséget tenni jó és rossz között. A nagy összevisszaság meg fogja mételyezni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, mely csekély békét fog teremni számukra.

Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, ki fognak gúnyolni, és Istenségemet tagadni fogják. Mindazokat, akik szeretnek Engem, arra próbálják majd rávenni, hogy forduljanak el mindattól, amit Én tanítottam nekik. Mindenki, aki megtagad Engem, próbál majd okot találni erre. Okuk a következő lesz. „ Jézus – mondják majd – csak egy névleges vezető, egy próféta, aki azért küldetett, hogy az Igazságot hirdesse az embereknek.”  Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem hazugság volt, és hogy csak az Isten – a Jóságos Isten – iránti hűség szükséges minden vallás számára ahhoz, hogy egyként egyesülhessenek.

Az általuk majdan hirdetett “isten” nem szeretett Atyám lesz. Hanem ők az Isten angyalainak álcázott hamis szellemeket fogják bálványozni. Miközben örvendezni fog a világ, együtt a keresztényekkel, akik továbbra is hűek Hozzám, és a zsidókkal, akik hűségesek maradnak Atyámhoz, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog eljönni, hogy csak nagyon kevesen fognak készen állni. Akkor az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok el lesznek pusztítva, és azok, akiknek neve benne foglaltatik az Élet Könyvében, egyesülni fognak, és egy dicsőséges örök életet fognak élni.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 februári üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.