RSS
 

Amikor ítélni jövök, meg fog remegni a világ

03 ápr

2014. február 18. kedd, 18.09

Hőn szeretett leányom, amikor fokozódik a lelkekért vívott eme csata, sokan előbb elkezdenek kételkedni Létezésemben, majd aztán teljesen elutasítanak Engem.

A világ tudatában egy új, hamis változatot fognak kialakítani Rólam. Bátran fogják alkalmazni Nevemet, de a szavak, amelyeket Nekem fognak tulajdonítani, nem Tőlem származnak majd. Ki fogják jelenteni, hogy Isten nem hagyja, hogy az emberi bűnök elhomályosítsák az Ő Ítéletét. Isten inkább nem fogja figyelembe venni a bűnt, mert annak csekély jelentősége van, hiszen az ember gyarló, és szüntelen vétkezni fog, mindegy mit. Azt fogják mondani nektek, hogy Jézus mindenkinek megbocsát, mert az Ő Irgalma háttérbe szorítja Ítéletét. Ez egy hazugság lesz, de sokan el fogják hinni, és nem fognak semmiféle kötelességet érezni, hogy elkerüljék a bűnt, vagy hogy keressék a megbocsátást, mert akkorra már azt fogják hinni, hogy a bűn valójában nem létezik. Éppen ezek a lelkek azok, akik a leginkább rászorulnak az imára. Senki ne keverje össze Irgalmamat Ítéletemmel, mert ez két különböző dolog.

Irgalmam csak azok iránt fog megmutatkozni, akik bűnbánatot tanúsítanak bűneikért. Azok iránt viszont nem fog megmutatkozni, akik gőgösen állnak Színem előtt, melynek során semmiféle próbálkozást nem tettek azért, hogy Megbocsátásomat keressék. Amikor ítélni jövök, meg fog remegni a világ. És amikor Irgalmam a végére ér, bárdként fog lesújtani Igazságosságom. Meg fogom büntetni a gonoszokat, akiken már nem lehet segíteni.

Az embernek egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagynia Ígéretemet. Eljövök, hogy összegyűjtsem Isten minden gyermekét, de sajnos sokuk soha nem fog Paradicsomomba jutni, mert akkorra már tagadni fognak Engem, Létezésemet és a bűn létezését.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 februári üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.