RSS
 

Hamarosan a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, amivel valaha is sújtotta a sátán a világot

11 feb

2014. január 7. kedd, 12.15

Hőn szeretett leányom, Igém sértetlen fog maradni, mert szeretett, hűséges Követőim, szerte az egész világon, akik Egyházam Maradékát fogják alkotni, soha nem fognak eltérni az Igazságtól.

Nagyon sok Követőm fog fellépni, hogy megalakítsák Maradék Hadseregemet a világ minden nemzetében, még a kommunista rezsimekben is. Éppen most küldetik a Szentlélek, hogy beborítsa ennek a parányi, ámbár erőteljes Hadseregemnek minden egyes kis töredékét. Tanítványaim hamarosan az egész világon terjeszteni fogják azon próféciák Szavait, melyek eme Küldetés által adatnak a világnak. Ők most a világba mennek, és hirdetni fogják az Evangéliumot, Igémet és Ígéreteimet, mely mindenkire vonatkozik. Soha nem fogom megengedni, hogy Követőim hite megfakuljon és elsorvadjon. Ugyanakkor csak néhányan lesznek azok a lelkek, akik hűek maradnak az Igéhez, ahogyan az az emberiségnek adatott a Bibliában.

Fényem, mint a Nap, be fogja ragyogni mindazokat a helyeket, ahol szeretett Tanítványaim válaszolnak most Hívásomra. Ez egy Mennyei Hívás, mely arra hív benneteket, hogy vegyétek fel Keresztemet, és kövessetek Engem, Jézusotokat, akár a világ végére is. Azt szeretném, hogy azzal, hogy szétrajzotok, hogy hirdessétek a Legszentebb Háromság Igazságát, segítsetek majd Nekem összegyűjteni az elveszetteket, az összezavarodottakat, a tévelygőket, és azokat, akik nem ismernek Engem.

Szólítsatok meg majd minden vallást, és adjátok tovább nekik Szavamat. Az imáknak köszönhetően, amiket Én adok nektek, ők áldottak lesznek. Örvendezzetek, ti, akik tudjátok, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki szólít benneteket most, a nagy változás idején. Ti tényleg áldottak vagytok. Tudjátok, hogy irántatok érzett Szeretetem olyan, hogy Én vezetni foglak benneteket, megerősítelek titeket, és az oroszlánok bátorságát adom nektek küldetésetek során. Szeretettel és ékesszólóan fogtok beszélni, és a Szentlélek Tüze áradni fog ajkatokról. Ez az Ajándék milliókat fog újra Hozzám vonzani. Most felkészítelek benneteket, mert a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, amivel valaha is sújtotta a sátán a világot.

Ha Énértem vagytok, akkor képesek lesztek megvédeni a világot attól, hogy elárassza gonoszságával a gonosz, még az utolsó napjaiban. Nem fogtok kudarcot vallani. Viszont szenvedni fogtok. Rosszallással, ellenállással, és az eretnekség vádjával találjátok majd szembe magatokat, pedig ti csak emlékeztetni fogjátok az embereket arra, ami már benne foglaltatik a Szent Evangéliumban.

Nyugodjatok meg, mert Ajándékaim meg fognak tartani benneteket erőben ezen csata folyamán. Most már készen álltok, mert ellenségeim – akik arra várnak, hogy bátran leleplezzék magukat a világ előtt -, hamarosan ismertté válnak. Akkor jön el az ideje annak, hogy az emberiség üdvösségét szolgáló végső Tervem betejesedjen.

Én bennetek és veletek vagyok, és mindig szívetekben, lelketekben lakozom.

Szeretett Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 januári üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.