RSS
 

A mai világban élő emberek semmiben sem különböznek azoktól, akik több ezer évvel ezelőtt éltek

15 feb

2014. január 11. szombat, 10.48

Hőn szeretett leányom, szeretném, ha tudná a világ, hogy mennyire szeretem az emberiséget, mert Én még a legegyszerűbbeket, a legelgyötörtebbeket, és a legméltatlanabbakat is szeretem.  Ha bárki is azt hiszi, hogy Én egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Meglehet, hogy kivételezek bizonyos lelkekkel, különösen a választott lelkekkel, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a nyomorult lelkeket.

Szívem Szeretetével tekintek minden egyes lélekre. Én ragaszkodom mindegyikőtökhöz, mert az Enyéim vagytok – Atyáméi. Jóllehet, bántanak Engem gyarlóságaitok, és haragszom gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de Szeretetem sosem hal meg irántatok. Isten az összes bűnöst szereti – mindegy mit tettek. Isten rendelkezik a végső Hatalommal minden lélek sorsa felett, és ez a Hatalom az Övé.

Egyedül Nekem van Jogom ítélni. Közületek senkinek sem adatott meg ez a jog. Amikor valaki bűnösnek tart másvalakit, akkor az csak vezekléssel büntetheti azt az adott személyt, halállal nem. Senki, sem bíró, sem politikai vezető, sőt földi Egyházam tagja sem ítélhet halálra soha senkit bűnei miatt – mindegy mennyire gonoszak is legyenek ezek. Senki sem ítélhet másvalakit Pokolra, mert amikor valaki kijelenti egy lélekről, hogy az elkárhozik, akkor ő lesz az, aki el fog kárhozni, függetlenül attól, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Milyen sok időt pazaroltok arra, hogy ítélkezzetek egymásról, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot – az egymás iránti szeretet Ajándékát. Szeressétek az Ajándékot, amit Istentől kaptatok, és amely azért adatott nektek, hogy továbbadjátok, úgy, ahogyan szeretnétek – amennyiben az megfelel Atyám Akaratának. Mégis nagyon sokan – akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust – azt hiszik, hogy Én szemet hunyok minden olyan cselekedet felett, melyet az egymás iránti gyűlölet hajt. Viszont tudnotok kell, hogy Én egyszerűen csak azt akarom, hogy szeressétek egymást, és maradjatok állhatatosak Isten Igéjéhez, melyet az Ó-, és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök – nem változik soha. A mai világban élő emberek semmiben sem különböznek azoktól, akik több ezer évvel ezelőtt éltek. Jóllehet, nektek nagyobb tudás és több információ van a birtokotokban, de nem vagytok nagyobbak, mint bármely másik generáció, akik előttetek jártak. Az emberiség halandó. E tekintetben nem fog változni semmi, amíg el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg, és gondoljátok át. Útmutatásaim továbbra is ugyanazok, mint amiket földi Időm során adtam az emberiségnek. Az egyetlen különbség most csak az, hogy a tudomány fejlődése miatt sok ember hiszi azt, hogy ő nagyobb, mint Isten. Sokan olyannyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy ők már úgy döntötték, hogy nem fogadják el azt, hogy őket Istent teremtette. Sokan azt képzelik, hogy rendelkeznek azzal a hatalommal, hogy átírják Isten Törvényeit.

Sokan határoztak úgy, hogy felhúznak egy új Bábeli Tornyot, és ha ezt megteszik, akkor az le fog omlani, Atyám Kezének egyetlen egy suhintásától. Akkor végre rá fog jönni az ember, hogy az élet egyedül Istentől és Istenért létezhet, Isten Akaratával összhangban. Nincs élet Isten nélkül.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2014 januári üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért