RSS
 

Üdvösség Anyja: A Lelkiismeret – Átvilágítás csodája által, Ő, az én Fiam, örömet, szeretetet és reményt fog hozni a világnak

17 jan

2013. december 22. vasárnap, 15.19

Gyermekem, kérlek, tudasd, hogy drága Fiam az Ő Nagy Irgalmassági Beavatkozására készül. Ennek folytán meg fog újulni a világ, és sokan örvendezni fognak, hogy újra meglelték a szabadságot a kételytől, Isten Létezését illetően.

Mennyire egyedül vannak azok, akik nem ismerik Fiamat. Amikor Fiam ott állt a hegyen, közvetlenül Mennybemenetele előtt, Tanítványai össze voltak zavarodva, és meg voltak rémülve az elválás miatt, amivel Nélküle kellett szembenézniük. Sokan pánikba estek, és könyörögve kérték Fiamat, hogy ne hagyja el őket. Ő megnyugtatta őket azáltal, hogy türelmesen elmagyarázta nekik, hogy ez az elválás csak ideiglenes, és hogy majd küld nekik segítséget. A segítség, amire utalt, a Szentlélek Ajándéka volt. Majd azt mondta nekik: „Ne féljetek, mert az Ő segítségével, Akit majd küldeni fogok nektek, nem lesztek egyedül. Én mindig veletek leszek a Szentlélek Formájában.”

Mert, bár azon a napon Ő megmondta mindenkinek, hogy majd újra eljön, ők nem igazán értették, hogy mire gondolt. Voltak, akik azt gondolták, hogy hetek telnek el majd, mire Megmutatkozik. De jól jegyezzétek meg, egy nap Isten Időszámításában bármikor lehet. Most egyre közeledik az a Nap, és most zajlik minden, a végidő jeleit illetően megjövendölt prófécia. Ne legyen félelem szívetekben, drága gyermekek, mert az örvendezés ideje már a küszöbön van. Nem lesz több könny, sem bánat, mert Fiam Nagy Napja hirtelen felvirrad majd, és Ő Szent Karjaiba fogja gyűjteni az Övéit, mind.

Imádkozzatok Isten Nagy Áldásáért, és a Nagy Irgalomért, melyet bőven tartogat Fiam Isten minden egyes gyermeke számára. Ebbe egyaránt beletartoznak a jók, a rosszak, és a közömbösek. A Lelkiismeret – Átvilágítás csodája által, Ő, az én Fiam, örömet, szeretetet és reményt fog hozni a világnak.

Legyetek hálásak ezért a nagy Irgalomért. Fiam irántatok érzett Szeretete sosem hal meg, sosem fakul meg, sőt sosem lesz visszatartva, mert ti Hozzá tartoztok, Ti az Ővéi vagytok. Ti az Isten gyermekei vagytok. Ti nem a sátánhoz tartoztok.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség Fiam Irgalmas Kezét válassza majd, és ne a megtévesztést, sem a gonosz szorítást, melyet a gonosz gyakorol a gyengék felett.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért