RSS
 

Egyedül fogtok megállni Színem előtt – senki nem lesz mellettetek

07 dec

2013. november 15. péntek, 20.00

Hőn szeretett leányom, Atyám, a Magasságos Isten Felhatalmazásával, szeretném tájékoztatni mindazokat, akik most az Én Nevemben szenvednek, hogy közel a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje.

Ti, akik már tudtok erről, Irgalmam Nagy Napjáról, rövidesen meglátjátok a jeleket. Meg kell vallanotok bűneiteket Előttem, hogy megfelelően felkészültek legyetek majd erre az eseményre, mely meg fogja rázni a világot.

Hamarosan meg fogom ezt tenni, hogy meg tudjam menteni azokat az embereket, akik elvágták a köldökzsinórt, mely Hozzám köti őket, mielőtt még túl késő lenne. Bíznotok kell Bennem, és össze kell gyűlnötök imában, hogy a sötétségben lévő lelkek el ne vesszenek, mielőtt még mentességet adnék nekik bűneikért. Tekintsetek most szívetekbe és lelketekbe, és úgy lássátok szíveteket-lelketeket, ahogyan Én látlak titeket. Mit láttok? Képesek lesztek megállni Színem előtt, azt mondván „Jézus, megteszek mindent, amit kívánsz tőlem, hogy olyan életet éljek, amit vársz tőlem.”? Azt mondjátok majd „Jézus, bántalak Téged, de nem tehetek róla, így kérlek, Irgalmazz a lelkemnek.”? Vagy azt fogjátok mondani, hogy „Jézus, vétkeztem, de csak mert meg kell védenem magam.”?

Egyedül fogtok megállni Színem előtt – senki nem lesz mellettetek. Meg fogom mutatni nektek a lelketeket. Látni fogtok minden foltot rajta. Újra át fogjátok élni a bűnt, és akkor adok majd időt arra, hogy kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek Irgalmamat. Nem azért, mert jogosultak vagytok Irgalmamra – hanem mert kizárólag Én döntöttem úgy, hogy nektek adom ezt az Ajándékot.

Napom váratlanul fog felvirradni, azon jelek során keresztül, melyek előre fel lesznek tárva számotokra.

Három évet töltöttem azzal, hogy próbáltam felnyitni a szemeteket az Igazságra. Néhányan elfogadtátok. A többiek az Arcomba vágták.  Most elérkezett Isteni Irgalmasságom ideje, és csak azok fognak lehetőséget kapni arra, hogy jóvátegyék vétkeiket, akik megnyitják szívüket Előttem, és akik elfogadnak Engem.

Legyetek hálásak feltétel nélküli Szeretetemért.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 novemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért