2013. november 29. péntek, 16.45
Hőn szeretett leányom, amikor azt kérdezed, hogy Én, Jézus Krisztus miért engedem meg a szenvedést a világban, akkor neked meg kell értened Isten Akaratát. Sok ember szenved a világban, és mindig is szenvedett. A szenvedést az a tény okozza, hogy a bűn megosztottságot okoz az emberek között. A bűn elszakítja az embert Istentől, és így ember, ember ellen fog vétkezni. Én azért engedem meg a szenvedést, mert az közelebb hozza a lelkeket Hozzám, a megtisztulás által, amit ezek a lelkek szenvednek el. Én nem lelem örömöm a szenvedésben. Viszont Én Jelen Vagyok minden egyes lélekben, akinek fájdalmat és kínt kell elszenvednie. Isten Akarata az, hogy bizonyos lelkek többet szenvedjenek, mint mások, mert az ilyen áldozatok által lehet megmenteni azon más lelkeket, akik kevésbé érdemesek Irgalmamra.
Én önként szenvedtem Kínszenvedésem során, de Szenvedésem és Alázatosságom legyőzte a sátán hatalmának nagy részét. A sátán sosem tudná megalázni magát, mert ez elképzelhetetlen. És így, a szenvedés fájdalmából fakadó alázatosság által, a lelkek gyengíteni tudják a sátán mások feletti hatalmát. A gyötrelem, az üldöztetés, a szenvedés, a nevetségesség és a kigúnyolás mindig osztályrésze lesz Isten választott lelkeinek. Az ilyen lelkek vannak a legközelebb Hozzám, és ezen áldozatukat fogom használni ahhoz, hogy az üdvösség menedékébe vonzzam azon más lelkeket, akik a legjobban rászorulnak Irgalmamra.
Ez a mostani tanítás nagyon nehéz nektek, akik szerettek Engem, és talán igazságtalannak tűnhet. De tudjátok meg, hogy a szenvedés még közelebb hoz benneteket Hozzám, és megszerzi számotokra a Velem való Örök Életet a Paradicsomban. Soha ne hibáztassátok Istent a világban lévő szenvedésért, mert azt elsősorban az emberi nem bukása okozta, amikor Isten gyermekei megadták magukat a gőg bűnének.
A gőg a gyökere minden bűnnek, és a gőg az oka a világban lévő szenvedés nagy részének. A gőg vezet minden más bűnhöz, majd aztán megosztottságot okoz a világban, és az igazságosság hiányát. Legyetek nyugodtak afelől, hogy a világ hamarosan meg fogja érteni végre Isten Akaratának valódi értelmét. Akkorra az emberi akarat tisztelettel meghajol Atyám Szent Akarata előtt. Amíg el nem jön az a nap, amikor az ember megszabadul a gőgtől, és megalázza magát a Magasságos Úristen előtt, addig nem tud vége szakadni a szenvedésnek.
Amikor a világ végül elfogadja az Igazságot, és az Általam tett Ígéretet, miszerint eljövök újra, akkor le fogok törölni minden könnyet a szemetekről. Fel fogom emelni dicsőségben az élőket és a holtakat, és nagy pompában fognak uralkodni az Új Ég és az Új Földön, amikor is a kettő eggyé válik Bennem. Amikor szenvedtek, legyetek nyugodtak, mert hamarosan vége lesz.
Jézusotok