RSS
 

Üdvösség Anyja a papokhoz: Ahhoz hogy hűek maradhassatok Fiam földi Egyházához, fel kell készülnötök, hogy táplálni tudjátok az Ő nyáját

09 okt

2013. szeptember 23. hétfő, 13.30

Gyermekem, sok Égi jel lesz látható Fiam Templomainak tetején, amikor megtörténnek a végső változtatások a Szentmise Liturgiájában. Mindazok, akik nyitva tartják a szemüket és a fülüket, tanúi lesznek Fiam Haragjának úgy, hogy azt lehetetlen lesz nem észrevenniük.

Fiam megígérte, hogy ki fogja nyilvánítani Haragját, amikor földi Egyházában ismételten keresztre feszítik Őt azáltal, hogy meggyalázzák Testét és Vérét a Szentmise Áldozati részében. Mennydörgés és villámlás, aztán pedig hatalmas viharok fogják ledönteni a lábukról az embereket. Még több árvíz lesz látható, ahogy az emberi bűnök el lesznek söpörve, amint kezdik felismerni az Istentől eredő büntetéseket, melyek az emberiségre zúdulnak.

Ők rabjai a bűnnek – még azok is, akik szeretik Fiamat, és akik hűségesek maradnak a Szentmiséhez -, és így nem fogják felismerni az eltérést, amikor bemutatják az utálatosságot. Ne feledjétek, hogy a Szentmise a Fiam haláláról való megemlékezés, melyben Fiam Valóságos Jelenléte kerül kinyilvánításra. Hamarosan nem fogják elismerni az Igazságot, és az új mise pogány szertartássá fog válni. Ez a nap még előttünk áll, és ez hirtelen és váratlanul fog bekövetkezni – olyan gyorsan fog a hamis próféta lépni. Itt a felkészülés ideje. Mindazoknak a felszentelt szolgáknak, akik továbbra is hűségesek a Legszentebb Eucharisztiához, és akik ki fognak tartani Isten Szent Igéje mellett, már most el kell kezdeniük a felkészülést.

Ahhoz hogy hűek maradhassatok Fiam földi Egyházához, fel kell készülnötök, hogy az Élet Eledelével, azaz az Ő Szent Eucharisztiájával tudjátok táplálni az Ő nyáját. Ez az a fogadalom, amit Jézus Krisztusnak tettetek, amikor azt mondtátok, hogy szolgálni fogjátok Őt, és hogy a Szentmisében az Ő Testét és Vérét fogjátok kiszolgáltatni mindazoknak, akik az üdvösséget keresik. Tiszteletben kell tartani ezt a fogadalmat, egészen az utolsó napig.

Ne féljetek az előttetek álló időktől, amikor Isten ellenségei megpróbálják arra használni az Ő Nevét, hogy jóváhagyják a bűnt, és elfogadottá tegyék azt mindenki számára; amikor mindenkit megfosztanak az Ő Testétől és Vérétől. Mindez nem fog számítani, ha továbbra is Fiamat szolgáljátok, amilyen módon csak tudjátok.

Menjetek békével, abban a reményben, hogy ti, akik szeretitek Fiamat, a Szentlélek Ajándékával lesztek megáldva, hogy meg tudjátok majd különböztetni az Igazságot.

Áldott Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 szeptemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.