2013. szeptember 30. hétfő, 15.45
Hőn szeretett leányom, meg kell kérnem minden felszentelt Szolgámat, hogy vigyázzanak azzal a felhívással, hogy vegyenek részt lelkigyakorlatokon, melyeket úgy fognak bemutatni, hogy meggyőzze őket arról, hogy egyezzenek bele egy új hűségeskübe, mely – amennyiben beleegyeznek ennek megtételébe – semmissé teszi legszentebb fogadalmukat, melyet Nekem, Jézus Krisztusnak tettek.
Az egyházi szabadkőművesség a lehető legnagyobb hatalomra tett szert most Legszentebb földi Egyházamban, és hamarosan elő fogja irányozni új liturgiáját, mely szembe fog szegülni legszentebb Akaratommal. Isten ellenségei alakították ki, egy új átdolgozásnak álcázva, hogy megfeleljen azon politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, és olyan hamar fogják ezt bemutatni, hogy sokan elképednek majd Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra látni egy ilyen utálatosságot, ugyanakkor hű Szolgáim hangja sem lesz hallható nyilvánosan, mert ők, a Szabadkőművesek ellenőrizni fogják, hogy mennyire értették meg – minden szempontból - ezt az új liturgiát. Minden ellenérvet – melyet az egyházmegyékben fognak felhozni világszerte – elutasítanak, és elvetnek majd. Azzal az ürüggyel, hogy az Egyháznak új fiatal lelkeket kell toboroznia, akik eltávolodtak az Egyháztól. A szekuláris világra apellálva azt fogják mondani, hogy az Egyház még több embert meg fog téríteni ezzel az új liturgiával.
Ó mennyire megtévesztő lesz az az utálatosság, és mennyien be fognak dőlni a hazugságoknak, melyek sokakat el fognak téríteni az Igazságtól. Dániel prófétának meg lett jövendölve az Igazság Könyve, hogy Isten gyermekei sose felejtsék majd el az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, melyek felemésztik majd földi Egyházamat.
Fogadjátok el a földi Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, melyeknek az Én Nevemben való elfogadására kényszerítenek majd benneteket, melyek szentségtöréshez vezetnek majd.
Jézusotok