RSS
 

Talán nem vagytok tisztában azzal, hogy fiatalok egy egész generációja távolodik el most Tőlem?

17 szept

2013. szeptember 2. hétfő, 18.45

Hőn szeretett leányom, ahogy fokozódik a düh eme Próféciák ellen, melyek azért adatnak a világnak, hogy felkészítsenek benneteket Második Eljövetelemre, tudnod kell a következőt. Ennek a Küldetésnek egyetlen egy célja van. Mégpedig az, hogy megmentsen minden lelket – mindenkit, aki ma a világban él. Nem számít, hogy milyen éles az a kritika, amit felhoznak ellened, leányom, mert Én könyörtelenül haladok előre addig, amíg Feladatom végre nincs hajtva. Senki sem állíthat meg Engem abban, hogy megmentsem a lelkeket, mert Én el fogom tiporni azokat, akik Utamba merészelnek állni, hogy meg tudjam menteni azokat a lelkeket, akik kiestek a Kegyemből.

Talán nem vagytok tisztában azzal, hogy a Földön végigsöprő pogányság, és a hívők körében lévő gyenge hit miatt, fiatalok egy egész generációja távolodik el most Tőlem? Küldetésem az olyan kétségbeesett fiatalokra irányul, akiktől a legtöbb esetben megtagadták azt, hogy bármi fogalmuk is legyen Rólam, Jézus Krisztusról. Mivel ők nagyon sokan vannak, minden nemzetben, el kell érnem őket minden olyan eszközzel, mellyel a legvalószínűbb, hogy felkeltem a figyelmüket.

Ne feledjétek, hogy ti, azon Keresztények, akiket kisgyerekkorotok óta Isten Igéjével tápláltak, ti áldottak vagytok. Ezért kötelesek vagytok imádkozni az elveszett nemzedékért. Kérlek, imádkozzatok ezekért a fiatal lelkekért ezzel az Imahadjárati Imával:

Imahadjárat (118) Ima a fiatal lelkek elveszett nemzedékéért

“Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok a fiatal lelkek elveszett nemzedéke számára. 

Azok számára, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával. 

Azok számára, akik bár ismernek Téged, mégis elutasítanak Téged, hogy vond ismét Irgalmadba őket. 

Kérlek, minél hamarabb adj nekik bizonyítékot Létezésedet illetően, és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, valamint vezesd őket az Igazság felé. 

Töltsd be szellemüket és lelküket az Irántad való vágyakozással. 

Segíts nekik felismerni az ürességet, mely azért van bennük, mert nem érzik Jelenlétedet. Könyörögve kérlek, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmasságodban adj nekik Örök Életet. Ámen.” 

Mennyire vágyom arra, hogy elérjem ezeket a fiatal gyermekeket, és Szent Karjaimba öleljem őket, hogy vigasztaló Szavakat súghassak fülükbe, és lelki békét adhassak nekik. Ők az Enyéim, és az Új Paradicsom üres lenne azok nélkül, akik után Én a legjobban epekedem. Segítsetek Nekem megmenteni őket.

Jézusotok

 

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 szeptemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért