RSS
 

Sokan közületek, akik Engem szolgáltok, nem vagytok méltóak arra, hogy felálljatok, és Isten szolgáinak nevezzétek magatokat

15 szept

2013. augusztus 31. szombat, 21.45

Hőn szeretett leányom, korábban már Mondtam nektek, mindannyiatoknak, hogy vessetek magokat, hogy majd táplálni tudjátok magatokat és családotokat, az üldöztetés alatt. Én ezt okkal teszem. Vessetek, még ha csak pár magot is – tiszta vetőmagokat, melyek nem lettek megmásítva az emberi beavatkozás révén. Én majd megszaporítom a gyümölcsöket, melyek teremni fognak, és mindenkinek lesz elegendő élelme, amikor a világ a nagy éhínséget fogja átélni. Már nincsenek messze ezek a napok, és számos oka van annak, amiért ezek a napok be fognak következni.

A termények fertőzöttek lesz a mohó gazdák beavatkozása miatt. A termés alkalmatlan lesz a fogyasztásra. Aztán a háborúnak az lesz az eredménye, hogy csak néhány ember fogja tudni művelni a földet. Majd jön a tűz, mely a föld négy sarkára fog zúdulni, és minden terméketlenné válik. Ezek a szörnyű megpróbáltatások a gonosz terjedése miatt lesznek, de sokan fogják túlélni, ha bíznak Bennem. Fel kell most készülnötök úgy, mintha egy háború közelegne, és mint amikor az élelmiszert jegyre adják. Legyen bőségesen vizetek, mert meg fogok szaporítani mindent, amit elraktároztok.

Kérlek, ne gondoljátok azt, hogy Én azt kérem tőletek, hogy hagyjátok el otthonotokat, mert ez nem szükséges. Mindössze csak egy kis előkészület szükségeltetik, melynek során segítséget nyújtotok másoknak. Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek Figyelmeztetésemben, mely az emberiségnek szól a Harmadik Pecsét felnyitásának idejére vonatkozólag, miszerint azt egy háborús időszak fogja követni.

Nagyon sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten ama Szavait, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Nagyon sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban, ugyanúgy nem fog reagálni Prófétámra, ahogy az özönvíz előtt sem.

Most Felszentelt szolgáimhoz Szólok. Kiben hisztek? Bennem, a ti Jézusotokban, vagy azok zagyvaságainak, akik magukat teológiai szakértőknek vallják, viszont nem tudnak semmit az Igazságról? Ébredjetek! A Pecsétek már felnyíltak. A ti feladatotok az, hogy segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket, de ti nem maradtatok éberek Hívásom hangjára. Megmondtam nektek, hogy úgy jövök el, mint a tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap eljön, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel.

Nagyon hamar, miután a Pecsétek feltárultak, eljön az idő, hogy a harsonák kikürtöljék ítéletüket. Akkor mi lesz? Végre feleszméltek, és követtek Engem, vagy még több lelket elveszejtetek a Számomra, miközben tétováztok? Miért vártok másokra, hogy mutassák az utat?

Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy a ti szerepetek az, hogy mentsétek a lelkeket. Egy olyan élet által teszitek ezt, melyben azt feltételezitek rólatok, hogy Engem szolgáltok, és nem azt, hogy cinkostársai vagytok azok gőgjének és önzésének, akik elferdítik Tanításaimat. Sokan közületek Egyházaimban, nem értitek az Új Paradicsomomnak az értelmét, és nem hívtátok fel Isten gyermekeinek a figyelmét Ígéretemre. Fel kell hívnotok a figyelmüket az Igazságra – az időre, még az utolsó nap előtt.

Habár nagyon sokan kedvesek, jóságosak, és szeretetteljesek vagytok, valamint őszinte elköteleződés van benneteket földi Egyházam iránt, de megfeledkeztetek Második Eljövetelemről. Mit gondoltok, mi ez, és mit tudtatok meg (erről)? Hány próféta kellene ahhoz, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy az idő már a nyakatokon van?

Mikor hallottátok azt, hogy Isten nem küldi el az Ő prófétáit, hogy segítsenek felkészíteni az Ő gyermekeit a gonoszság elleni küzdelemben, mely megfertőzi az emberi lelket. És milyen jogon feltételezitek azt, hogy a Jelenések Könyve hazugságokat tartalmaz? Sok mindent tagadtok abból, amit az tartalmaz, és nem beszéltek róla. Miért? Talán nem tudjátok, hogy ez azt jelenti, hogy ti tagadjátok Isten Igéjét?

Türelmem próbára van téve. Haragom nagy. Az, hogy konokul nem vagytok hajlandóak elfogadni Beavatkozásom Ajándékát, mellyel felkészítelek benneteket, sért Engem. Azáltal, hogy üldözitek azokat a felszentelt szolgákat, akik felismernek Engem ezekben az Üzenetekben, megtagadjátok másoktól az Üdvösség Ajándékát. Ti vakok vagytok, és elképesztő a tudatlanságotok Tanításaimat és Isten Igéjét illetően, melyet Atyám Szent Könyve, a Biblia tartalmaz. Azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, de ti nem ismertek Engem, és nem is láttok.

Amikor gyenge a hitetek, nem tudjátok megnyitni szíveteket Felém. Ha megnyitnátok szíveteket Felém, akkor tisztán hallanátok Engem, mert be lennétek töltekezve a Szentlélekkel. Sajnos, sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok méltóak arra, hogy felálljatok, és Isten szolgáinak nevezzétek magatokat. Ti szégyent hoztok Rám, és megszégyenítitek Nevemet, amikor nyíltan megalázzátok nyájamat az Én Nevemben. Isten valamennyi törvényét megszegitek, amikor elítélitek azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, ugyanis nincs felhatalmazásotok ezt tenni. Önmagatok iránti szeretetetek előbbre való az Irántam, Jézus Krisztus iránt való szereteteknél, és ezért nem vagytok méltóak arra, hogy Engem szolgáljatok. Túl gőgösek vagytok ahhoz, hogy megálljatok Trónom előtt.

Megváltótok

Jézus Krisztus

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 augusztusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért