2013. július 29. hétfő, 19.05
Gyermekeim, mindig gondoljatok arra, hogy én – Isten Hatalma és Fiam Kegyelme által – el fogom taposni a fenevadat, és amikor már minden reménytelennek tűnik, akkor hirtelen vége szakad a gonosz uralkodásának.
Védelmi Fátylam beborítja mindazokat, akik segítségemet kérik ezekben a nehéz időkben. Ne feledjétek, hogy ahogy elveszítettem Fiamat, amikor Ő tizenkét éves volt, úgy meg is találtam Őt a Templomban. Imádkozzatok gyermekeim, és menjetek el templomaitokba, most, hogy felajánljátok azokat az áldozatokat, melyek eme, a lelkekért vívott rettenetes szellemi csata alatti állhatatosság kéréséhez kellenek.
Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalála során, de ez csak az egyik teher volt. A legnagyobb szenvedés, amit ma Ő átél, azok miatt van, akik már elvesztek a Számára. És most, amikor a gonosz szellem igyekszik elragadni Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, Fájdalma tőrként nyilall Belé, kettéhasítva Őt.
Az áldozati lelkek most fogják elszenvedni a legnagyobb gyötrelmet, ahogy fokozódik az üldözés Isten gyermekei ellen. Fiam Keresztje által lettetek megváltva. Az Ő Keresztjével fogtok harcolni a gonosz ellen, és az Ő Keresztje – amennyiben az meg van áldatva – fog megvédelmezni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, vagy másként néz ki, az megcsúfolása Fiam – bűnösöket megváltó – halálának. Meg kell őriznetek a hagyományos Kereszteket, mert ezek hamarosan el fognak tűnni.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja