RSS
 

Isten Anyja: Hűnek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve

03 júl

2013. június 24. hétfő, 14.18

Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az angyalok Királynője, Isten Anyja. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

Gyermekeim, talán nem tudjátok, hogy Fiam vezeti most mindazokat közületek, akik nyitott szívvel járulnak Elé?

Annak érdekében, hogy tanúságot tegyetek az Úristenről, az Ő egyetlen Fia által, hűnek kell maradnotok az Ő Tanításaihoz. Ezek kőbe vannak vésve, és így sosem változhatnak. Az Igazság sosem változhat. Isten minden gyermekének megadatott az Igazság, de nem mindenki fogadta el azt, hogy Ki is Ő, és hogy honnan való. Akik elfogadják az Igazságot, mely szeretett Fiam, Jézus Krisztus Keresztre feszítése által adatott az emberiségnek, azoknak sosem szabad elfeledniük azt, amit Ő mondott nektek.

Ő mindent elmondott nektek. Semmi nem változott. Ébernek kell lennetek mindenkor, mert már most megtévesztés alatt álltok, és hamarosan sokatok tévedésbe fog esni.

A bűn az bűn. A bűn nem tetszik Istennek, de megbocsáttatik, ha bűnbánat mutatkozik, és ha jóvátevésért könyörögtök. Az Örök Élet Kegyelmei Isten mindazon gyermekeié, akik kérik ezeket. Fiam Irgalmasságának köszönhetően, Isten minden egyes gyermeke kap majd időt, majd aztán egy hatalmas Ajándékot, emlékeztetve őket az Igazságra. Így a világ népességének nagy része meg tud, és meg is fog menekülni, és akkor el fogják nyerni az Új Paradicsomban való Élet Ajándékát.

Nektek, mint bűnösöknek, továbbra is könyörögnötök kell megbocsátásért Fiam által, azért, hogy a Kegyelem Állapotában maradhassatok. Nem lehet megbocsátani nektek bűneitekért, amíg nem kéritek Fiamtól a Kiengesztelődés Ajándékát.

Hűnek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve. Isten Mindenható. Isten maga a Szeretet. Isten maga a Tökéletesség. Istent, az Ő Fia által, soha nem lehetett arra csábítani, hogy bűnt kövessen el.

Menjetek békével drága gyermekek, és ha szilárdan ragaszkodtok és hűségek maradtok az Igazsághoz, mely egyedül Istentől eredhet, akkor egy teljes és dicsőséges életet fogtok élni testben és lélekben, valamint tökéletes harmóniában Fiammal.

Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.