RSS
 

Elepedek értük. Nélkülük nem érzem magam egésznek

23 júl

2013. július 14. vasárnap, 23.50

Hőn szeretett leányom, amikor Én megajándékozlak azzal az Adománnyal, mely által Isten Szemével látod Isten gyermekeit, bármerre is jársz, annak oka van.

Minden alkalommal, amikor látsz egy kisgyermeket, és érzed, ahogy Szeretetem áramlik az ereidben, ez az Én Szeretetem irántuk. Amikor látsz egy tinédzsert sétálni és nevetgélni a barátaival, és érzed, ahogy feltámad benned az anyai szeretet irántuk, akkor tudd, hogy amit érzel, az az Én Szeretetem.

Amikor azokra a lelkekre nézel, akik gonoszságuk által rettenetes bánatot okoznak másoknak, és sajnálatot érzel irántuk, tudd, hogy az is az Én Szeretetem, mely benned áramlik. Tudd, hogy azok, akik minden tekintetben visszautasítanak Engem, még őirántuk is Szeretet tölt el Engem, hiszen hogyan is tagadhatnám meg őket? Ők az Enyéim. Szeretem őket. Sírok utánuk. Emésztem magam miattuk. Betegre aggódom magam értük. Mily rettenetes fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a szánalomra méltó lelkekért, egészen az utolsó lélegzetükig, amit ezen a földön vesznek.

Az élet, amit Atyám adott, az az Övé. Ami az Övé, az az Enyém. Én meghaltam értük, még akkor is, ha káromoltak Engem. Még mindig ezt teszik. Elepedek értük. Nélkülük nem érzem magam egésznek. Ezért Én újból és újból, örömmel vállalnám Keresztre feszítésemet, ha Karjaimba tudnám vonni őket.

Hogyan is pihenhetnék meg, leányom, megtérésük édes érzése nélkül? De nekik saját szabad akaratukból kell Hozzám jönniük. Én elárasztanám őket Szeretetemmel és Kegyelmeimmel. Én elárasztanám lelküket minden Kegyelemmel, de ahhoz, hogy elfogadják ezeket az Ajándékokat, meg kell adniuk magukat Szent Akaratomnak, és át kell adniuk magukat Nekem. Nem használhatom Istenségemet, hogy rájuk erőltessem Akaratomat, de amit Tehetek – Atyám Nagylelkűsége révén – az az, hogy fogom a választott Lelkeimet, és megkérem őket, hogy vállaljuk magukra Fájdalmamat, cserébe ezekért a lelkekért. Ez a csodálatos beavatkozás lesz az egyik módja annak, ahogyan Én meg tudom menteni az emberiség nagy részét.

Szeretett leányom, imádkozz Hozzám, a te Jézusodhoz az erőért, hogy még több szenvedést ajánlhass Nekem. Ha elfogadod ezt a rendkívüli kérést, Én ünnepélyesen megígérem, hogy tízmilliókkal több lelket fogok megmenteni. Ne félj! Erős leszel, és ezúttal örömmel a szívedben fogod ezt megtenni.

Menj, leányom, fogadd el Kérésemet. Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet szerzed majd Nekem, ha átadod nekem ezeket az újabb megpróbáltatásokat. Én leszek az, Aki elszenvedem a gyötrelmet, nem te. A te gyötrelmed rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, Én meg tudom valósítani azon Vágyamat, hogy megmentsem szegény Gyermekeimet, akik elszakadtak Tőlem.

Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg szívedet Kérésemre, és Én segíteni foglak az út minden egyes lépésénél. Számodra ez csak egy újabb megpróbáltatás lesz, és nem sokkal azután, könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik a pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júliusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.