RSS
 

Azzal fognak vádolni titeket, hogy összeesküvést szőtök Saját Egyházam ellen, de mindössze annyi lesz a vétketek, hogy védelmezitek az Igazságot

09 júl

2013. június 30. vasárnap, 23.10

Hőn szeretett leányom, egy pillanatra sem áll le a gonosz azok üldözésével, akik szeretnek Engem. Amikor a lelkek közel vannak Hozzám, és amikor Irántam való szeretetük növekszik, ő mindig ott van próbálván elvonni őket Tőlem.

Amikor imáitok által lelkeket mentetek, a gonosz minden dühét rátok fogja zúdítani, és bántva érzitek majd magatokat, mert a kritika célpontjává váltok, különösen azok részéről, akiket szerettek. Hozzá kell szoknotok ehhez a bántáshoz és bánathoz, ha követtek Engem, és ha elfogadjátok az ezen Üzeneteken keresztüli Beavatkozásomat. Ezek szörnyű ostorozást hoznak magukkal, mert ezek az Üzenetek több mint 7 milliárd ember üdvösségéért felelnek.

Amikor a gonosz tisztában van azzal, hogy lelkeket veszít el a Javamra, ő bármilyen eszközt fel fog használni, ami szükséges ahhoz, hogy kétségeket ébresszen a Hozzám hűségesek elméjében, majd szörnyű súrlódást kelt Követőim között. A maga valójában kell látnotok a gonosz munkálkodását, és tudjátok, hogy ha minél jobban üldöznek benneteket, amiért elfogadjátok Irgalmas Kezem, akkor az Igazságot követitek. Kizárólag Isten Szava ellen – amikor Az a leghathatósabb módján van jelen, amikor is a Szentlélek nyilvánvalóvá válik Isten gyermekeinek csoportjai körében – fog a gonosz a legádázabbul harcolni. Ő, a sátán, dühöng eme Küldetés miatt. És nektek, akik kételkedtek Szavamban, mely ebben az időben adatik nektek, tudnotok kell a következőt.

Egyedül az Én Szavam tud ilyen felháborodást kiváltani, még azok körében is, akik hisznek Bennem, és akik követik Tanításaimat. Egyikőtök sem mentes a támadásoktól. Drága Követőim, azon kapjátok majd magatokat, hogy az Ellenem irányuló gonosz nyelvek kirohanásainak ti vagytok a szenvedő alanyai. Leköpnek, kinevetnek és kigúnyolnak majd benneteket. Azzal fognak vádolni titeket, hogy összeesküvést szőtök Saját Egyházam ellen, de mindössze annyi lesz a vétketek, hogy védelmezitek az Igazságot. Azok, akik védelmezik Isten Igéjét, és akik nem hajlandók eltérni az Igazságtól, ők folyamatosan szenvedtek azok kezétől, akik mint Isten legkiemeltebb képviselői azon szegény lelkek elé helyezik magukat, akik őszintén szerettek Engem.

Különbség van azok között, akik azt mondják magukról, hogy jobban tájékozottak, és ezért méltóbbak arra, hogy ítéletet mondjanak másokról az Én Nevemben, mint azok, akik egyszerűen csak szeretnek Engem. Csak akkor állhattok ki, és vallhatjátok meg az Irántam való szereteteteket, ha követitek az Én Példámat. Én sosem mondanám azt, hogy az egyik ember különb a másiknál – mert mindannyian bűnösök vagytok. Viszont Én sosem lennék hajlandó elfogadni azokat, akik talán mindent tudnak Rólam, amit csak tudni lehet, ugyanakkor a másokkal szembeni felsőbbrendűségüket hirdetik. Azok, akik azt mondják, hogy ismernek Engem, de sértegetnek másokat az Én Nevemben, ők egyáltalán nem ismernek Engem igazán.

A gonosz eltölti a lelkeket énközpontúsággal, gőggel és haraggal. Ez az a három jellemvonás, amely alapján tudni fogjátok, hogy ő jelen van egy lélekben, amikor ő próbálja elnémítani azokat a lelkeket, akik Isten Igazságát hirdetik. Mennyire fognak szenvedni ezek a lelkek, különösen most, amint megélik ezt, a leginkább várt Küldetést. Mindegyikőtöknek, aki válaszol Hívásomra, szembe kell néznie a gyalázkodással és a nyilvános gúnyolódással, melytől elakad majd a lélegzetetek, oly gonosz és kegyetlen lesz ez a felétek áradó gyűlölet. Szeretném, ha megértenétek, hogy nem ti vagytok a gyűlölet célpontjai, hanem Én. A sátán el akarja némítani Hangomat, mivelhogy az eléri, hogy megmentsen benneteket az ő gonosz tervétől, amely gondosan elő lett készítve, és amelyet ilyen hosszú ideje terveztek. Nem arathat győzelmet a fenevad, de tudja, hogy mennyire Szenvedek, amikor ő lelkeket ragad el Tőlem. Ne engedjétek, hogy ez a közjáték vakká tegyen benneteket az Igazságra.

Az Igazság fogja üdvözíteni a lelketeket, és ha terjesztitek az Igazságot, az még több lelket fog Hozzám hozni. Ezen eszközök által, Én le fogom győzni a fenevadat. Meg lesztek védve minden veszedelemtől, de el kell majd szenvednetek azt a megaláztatást, hogy bolondnak titulálnak benneteket. És mindezt azért, mert szerettek Engem.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: , ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért