RSS
 

Csodákat fogok tenni az egész világon, a kétkedőknek bizonyítandó, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki azért küldtem el Prófétámat, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre

17 jún

2013. június 7. péntek, 23.45

Szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot, és akik elfogadják az Atyám Könyvében lévő próféciákat, el kell fogadniuk azt, hogy Ő a legnagyobb Irgalmat adta a világnak.

Most, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje, azoknak, akik felismerik Hangomat, és akik hallgatnak Rám, idejüket annak kell szentelniük, hogy terjesztik Szavamat (Üzenetemet), és imádkoznak valamennyi testvérük üdvösségéért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim most kiáradnak rátok, így magabiztosnak kell lennetek, amikor segítetek másoknak felkészülni Második Eljövetelemre. Még ha trágár káromkodásokat is kiabálnak rátok, akkor is higgadtnak kell maradnotok. Ez a Küldetés lesz a legrágalmazottabb küldetés Keresztre feszítésem óta, de tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

Ez az Én időm. Ezt az időt szeretett Atyám bocsátotta rendelkezésemre, a megállapodás szerint. Ez Uralkodásom ideje, amikor majd az Új Ég és az Új Föld eggyé olvad. Amint a Mennyben beteljesedett, úgy a Földön is be fog teljesedni Atyám Akarata. Minden eggyé válik majd. Meg fog szűnni a gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma. Bármennyire is nehéz, meg fog érni minden erőfeszítést, melyet most saját lelkeket megmentéséért tesztek, és minden imát, melyet mások megmentéséért mondotok. Hadd ripakodjanak rátok, hadd ostorozzanak benneteket, hadd gyalázzanak titeket, hadd nevezzenek benneteket hazugnak, és hadd bánjanak veletek kegyetlenül. Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok majd Hozzám.

Én alakítottam ki ezt az utat, melyet a Mennyei angyalok őriznek. Minden gonosz lélek zűrzavart kelt majd, akadályokat állít, és próbál megakadályozni benneteket abban, hogy közeledjetek Felém, de mindez hiábavaló lesz. Ők nem akadályozhatnak meg Engem abban, hogy Kezemet nyújtsam felétek, vagy hogy közelebb vonjalak benneteket. Több milliárdnyian lesztek. Azok, akik nem hajlandóak most felkészülni, idővel majd fel fognak. Nem szabad engednetek nekik, hogy hátráltassanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindegyikőtök különleges Kegyelmekben fog részesülni, és csodákat fogok tenni az egész világon, a kétkedőknek bizonyítandó, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki azért küldtem el Prófétámat, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért