RSS
 

Archive for június 26th, 2013

Én Vagyok a Szeretet. Én Vagyok Isten. E kettő egy és ugyanaz.

26 jún

2013. június 19. szerda, 03.00

Hőn szeretett leányom, azon Óhajom, hogy megalakuljon földi Hadseregem magja, most van beteljesedőben. Kis makkokból szétszóródva, növekedni és terjeszkedni fognak mindenütt.

Leányom, az alapozás a fontos szakasz. Csakúgy, mint az anyaméhben fejlődő csecsemő, időt és gondos törődést igényel az, hogy a gyermek jólétét biztosítsa, aki a méhlepényből kapja a táplálékot. Lassan, ámbár tökéletesen fog fejlődni mindaddig, mígnem végül távozik az anyaméhből, készen állva arra, hogy az Atyám számára meghatározott életet élje.

Maradék Hadseregem születése ugyanilyen lesz. Ez is nagy előkészületet fog igényelni, mielőtt készen áll majd arra, hogy elfoglalja a helyét a világban, de alapja erős és szilárd lesz, és a lelkek, akik az építőkockák maguk, egyként fognak egyesülni, felépítvén egy félelmetes Hadsereget. Majd ez a Hadsereg egyszerre és olyan erővel fog terjeszkedni és gyarapodni szerte az egész világon, hogy nehéz lesz nem tudomást venni róla. A Maradék Hadseregemben lévők nem lesznek önzőek, sem gőgösek, és nem lesz szükségük arra sem, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, melyet követelni fognak majd tőlük, Isten Igazságát bizonyítandó.

A tudomány egy Adomány Istentől, de a tudomány nem tud magyarázatot adni Isten Misztériumára. Így akiknek logikus magyarázatokra van szükségük arra vonatkozólag, hogy Én miként beszélek jelenleg Isten gyermekeihez a Földön, azok csalódni fognak. Egy válasz sem lesz kielégítő a számukra.

Az egyik legnagyobb Ajándék, mely az emberiségnek adatott, a szeretet. A szeretetet nem lehet tudományosan megmagyarázni vagy bizonyítani, mert az Isten Lelkétől ered. Az jelen van mindannyiatokban. Azt érzitek. Ez az a kötelék, mely egybetartja az emberiséget, és amelyet a gonosz hatalma sem tud aláásni.

Én Vagyok a Szeretet. Én Vagyok Isten. E kettő és ugyanaz. Szeretet nélkül nem lehetne életetek. A szeretet egyesít majd benneteket, megerősít benneteket, és összetart titeket. A szeretet segít majd nektek, hogy lelkeket hozzatok Hozzám.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Isten benne Él minden egyes – e világban született – emberben, függetlenül saját vagy szüleik hitétől

26 jún

2013. június 15. szombat, 23.44

Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, Aki a lelketeken keresztül működöm. Még ha nem is foglalkoztok Velem, Én akkor is jelen Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mivel átadtátok  Nekem azt, és így mindenkoron Értem és Velem szenvedtek.

Leányom, ma mindazokhoz szólok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben. Ha tényleg nem hisztek Istenben, akkor most el kell magyaráznom, hogy honnan ismeritek fel azt, hogy Isten valóban Létezik. Isten benne Él minden egyes – e világban született – emberben, függetlenül saját vagy szüleik hitétől. Isten minden életformával hoz egyfajta félelemmel vegyes tiszteletet és csodálatot, mely mindig egy mély szeretetérzést kelt a lélekben Isten egy másik Teremtménye iránt.

Mindegyikőtök Isten Teremténye. Ez tény. Vannak, akik gyönyörűnek születnek. Némelyek meg hibákkal. Mások pedig szörnyű tökéletlenségekkel. Mégis mindannyian megszületnek, mert Isten megengedi ezt.

Sokan közületek mentséget fogtok találni az élet megakadályozására Isten azon gyermekeiben, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek meg fogjátok ölni Isten gyermekeit az anyaméhben, majd megindokoljátok azt, zömében önző indokokkal. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kértek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak, ha őszintén bánjátok azt, amit tettetek, amivel meggyaláztátok Atyámat.

Néhányatok olyan tökéletlenségekkel születtek, melyek traumát okoznak életetekben. Bár kegyetlen lehet ez, mégis azért kapjátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként nem léteznének. Láthatjátok, hogy azok a lelkek, akik meggyalázzák Atyámat, és akik sosem fognak bűneik bocsánatáért esedezni, a pokol tüzében fogják végezni, mindörökre. Szenvedésetek segíteni fog megmenteni őket, mert ők nem tudják, és nem is fogják megmenteni magukat. Ti választjátok ezt a szenvedést, még mielőtt megszülettek. Elfogadhatjátok ezt most, vagy esetleg később, de biztonságban lesztek Királyságomban, mert Dicsőségem örökké a tiétek lesz.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 júniusi üzenetek, Maria Divine Mercy