RSS
 

Szavam a végső. Az utolsó. Nem létezhet más szó

17 máj

2013. május 13. hétfő, 16.38

Szeretett leányom, Maradék hadseregem nagyon gyorsan fog most növekedni, és 58 nemzetben fog elterjedni. Lesznek vezetők köztetek, és bárhol is vagytok, egyesülnötök kell ’Jézus az Emberiséghez’ Imacsoportokat létrehozván.

Először azokat vezessétek közösségetekbe, akik követnek Engem, majd kezdjétek el vonzani azokat, akik mindenféle tanokat követnek. Én sohasem tudnám előnyben részesíteni az egyik lelket a másikkal szemben. Azt szeretném, hogy ezt mondjátok el mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, és Én megígérem nekik, hogy a Nagyfigyelmeztetés során fel fog tárulni előttük az Igazság. Nehéz lesz majd számukra megtagadni Engem, mert Én oly módon fogom elárasztani lelküket, ami meglepi, sőt megdöbbenti majd őket. Szentlelkem be fogja borítani mindazokat a nemzeteket, ahol Imacsoportjaim megalakultak.

Meg fogom sokszorozni a csodák számát, amelyeknek már eddig is tanúi lehettetek, melynek során Én meggyógyítottam a köztetek lévő nyomorultak és betegek elméjét, lelkét és testét. Ti fel fogtok ismerni Engem Jelenlétem által, melyet bele fogok oltani közületek azokba, akik Kegyelmeimért folyamodnak. Ti valóban áldottak vagytok – ti, ennek a nemzedéknek a gyermekei, akik ilyen nagy számban kiválasztattatok, hogy élvezzétek az örök életet Királyságomban, melynek nem lesz vége. Ti le fogjátok győzni a halált. Állhatatosságotok ereje felemészti majd a gonoszt, és a bűn többé nem fogja megmételyezni lelketeket.

Gyermekeim, még sok a tennivaló. Hadd vezesselek benneteket Imahadjárati Imáim által, lévén, hogy azok felnyitják majd szemeteket az Igazságra. Ha meglátjátok az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács – ha elutasítanak benneteket, mert az Igazságot szóljátok, maradjatok csendben. Imádkozzatok ezekért a lelkekért, hogy ők is megkapják majd a kegyelmet, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Szavam a végső. Az utolsó. Nem létezhet más szó. Bárki, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben beszél, azóta, hogy ez a Küldetés 2010 novemberében kezdetét vette, nincs felhatalmazása erre, mivel ők nem Tőlem valók. Azok a próféták, akik ezelőtt jöttek, és szintén az Én Nevemben beszélnek, ők meg vannak áldva, és Én továbbra is védelmezni fogom őket. Hangom ezen Üzeneteken keresztül szól a világhoz. Szeretett Édesanyám, a Szeplőtelen Szűz Mária, is beszél az ő látnokaihoz, és ismételten, az ő Küldetése meg van áldva Általam.

Tudjatok arról, hogy a sátán seregében számos hamis próféta van, akik negédes hangon beszélnek. Üres ígéretekkel álcázva, megnyugtató és szeretetteljes hangon, a szöges ellentétét fogják mondani annak, amit Én mondok nektek. Legyetek tudatában annak, hogy csak az Én Hangom tárja fel nektek az Igazságot. Csak az Én Hangom tárja fel nektek az eljövendő eseményeket, melyek valójában megtörténnek. Senki más nem képes, és felhatalmazása sem lesz arra, hogy az Én, Jézus Krisztus nevében, vagy szeretett Atyám nevében beszéljen.

Merítsetek vigaszt ebből a kinyilatkoztatásból, és legyetek tudatában annak, hogy csak a Szentháromság beszél ilyen Tűzzel, mely eláraszt minden lelket, aki mentes a gőgtől, és Irántam való alázatos szeretettel van tele.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 májusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags: ,

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért