2013. április 26. péntek, 12.30
Szeretett leányom, jelenleg a világ felkészítés alatt áll az Antikrisztus színre lépésére. Számos befolyásos politikai erő készítette fel őt nagyszabású színre lépésére.
Az Antikrisztus Keletről való lesz, és nem Nyugatról, de szeretni, tisztelni és becsülni fogják, mind keleten, mind nyugaton, és a Föld minden szegletében. Ez a következőképpen veszi majd kezdetét.
Az Antikrisztus – Isten ellenségeinek közreműködésével – gyorsan elő fog idézni egy háborút két nemzet között, élükön egy-egy önfejű és nagyhatalmú vezetővel. Ezek a háborúk fokozódni fognak, és átterjednek majd más országokra is. Amikor a fenyegetés már olyan súlyossá válik, hogy kezd hatással lenni a legerősebb nemzetekre is, akkor kezdetüket veszik a béketárgyalások.
A semmiből fog előlépni a fenevad. Majd olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, mely le fogja nyűgözni a világot. Szava befolyással bíró lesz. Ő maga nagyon intelligens lesz, és egy mély benyomást keltő, karizmatikus képet fog kialakítani magáról. Megnyerő megjelenése, vonzereje és humorérzéke olyan lesz, mint egy erőteljes hipnotikus hatású mágnes. Hatalmas elismerésben lesz része a világ jól ismert vezetői, valamint a média által, és híres ember lesz. Modora megnyerő lesz a vezető üzletemberek számára, akik úgy tekintenek majd rá, mint akinek jelentős szerepe van a jólét megteremtésében, amint a gazdaság növekedésnek indul.
Annyira különlegesnek és rendkívülinek tűnik majd az Antikrisztus, hogy a nemzetek egymást túlkiabálva próbálják majd rávenni őt, hogy látogasson el országukba. Szeretet fogja övezni őt, és ő – a Földön jártamkor való – Küldetésem minden egyes momentumát, a legapróbb részletekig, le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egység fontosságát hirdetvén, láthatóan nagy csodákat fog tenni, bármerre is jár. Ő teljesen más, mint a többi ember. Ő teljesen más, mint a többi karizmatikus névleges vezető. Az ő csillaga úgy fog ragyogni és tündökölni, mint még soha senkié. Őt az emberbaráti egy világvallás névleges vezetőjének fogják tekinteni. Eme utálatosság úgynevezett sikerét neki fogják tulajdonítani. Mindenki a lába elé fog borulni. Arcképe mindenütt ott lesz. Ő látható lesz majd sok vallási felekezet vezetőjével együtt. Nem sokkal ezután azt fogják állítani, hogy jelenlétében spontán gyógyulnak az emberek. A sátán hatalma által ő képes lesz olyan tetteket véghez vinni, melyek sokakat sokkolni fognak, és ezeket természetfelettinek fogják tekinteni.
Addigra már, a tájékozatlanok számára, ő a Messiásnak fog tűnni. Akkor majd célozgatni kezd arra, hogy őt Isten küldte, hogy megmentse a világot. Sokan – beleértve azokat is a világban, akik nem fogadják el Létezésemet – meg lesznek győződve arról, hogy ez az ember Jézus Krisztus, az Emberfia. Azok, akik tisztelik azt, és engedelmeskednek annak, amit ő tőlük kér, és akik imádják őt, olyan gonoszsággal lesznek megfertőzve, hogy lelküket beszippantja egy vákuum, melyből lehetetlen lesz számukra a szabadulás.
Azok, akik ismerik Tanításaim Igazságát, fel fogják ismerni az emberi nem elé állított megtévesztést, és ellen fognak állni ennek az utálatosságnak. Azok, akik azt állítják, hogy ismerik Istent, és gyakorló Keresztények, nem lesznek képesek megérteni Ígéretemet, miszerint visszatérek. Amikor Én újra eljövök, Ítélni jövök majd. Én sosem fogok – másodízben – járni-kelni a Földön. Tanításaimat illető valamennyi ismeretük ellenére sem értik, amit Mondtam. Most Én emlékeztetem őket. Én nem fogok testben járni-kelni. Bárki, aki azt állítja, hogy ő Én vagyok, az egy hazug.
Jézusotok