RSS
 

Isten, az Atya: Én, a ti szeretett Atyátok, végre meghatároztam a Nagyfigyelmeztetés napját. Csak Én tudok erről az időpontról

03 ápr

2013. április 1. hétfő, 17.22

Drága leányom, az Általam, szeretett Atyátok által, az emberiség nevében hozott Áldozatok a végéhez közelednek.

Gyermekeim iránti Tiszta Szeretetemből fakadóan, mindent elkövettem, hogy megmentsem őket a bűn veszedelmétől. Ezekben az időkben, minden – valamennyi valláshoz és rasszhoz tartozó – Gyermekem megmentéséért vívott végső csata most a befejező szakaszba ért.

Közületek kik fognak kiállni az Igazság mellett, miután az már oly régen megadatott nektek? Közületek kik fogják elfogadni Szent Szavamat, ahogy az jelenleg nektek adatik Könyvemben, az Igazság Könyvében? Ti, akik Prófétámra kiabáltok, elnémultok majd, hogy Gyermekeim meghalhassák szeretett Fiam édes Hangját, amint Az a biztos menedék felé vonzza a lelkeket, hogy felkészítse őket a földi Új Paradicsomra.

Hívom valamennyi Gyermekemet, az erőseket, a gyengéket, a sebezhetőeket, a tudatlanokat, és a gőgösöket – akik azt gondolják, hogy ismerik az Általam, az évszázadok során ígért próféciák Igazságát -, hogy válaszoljanak erre a Mennyei Királyságomból jövő hívásra.

Én, a ti szeretett Atyátok, végre meghatároztam a Nagyfigyelmeztetés napját. Csak Én tudok erről az időpontról. Csak Én tudom a napját annak a Nagy Napnak, amikor Fiam visszatér majd, hogy követelje a Királyságot, melyet Én ígértem Neki.

A Nagyfigyelmeztetés napja, mely egy nagy Ajándékként adatik nektek, kétfelé fogja osztani az emberiséget. Az egyik fele el fogja fogadni Fiam nagy Irgalmát. A másik fele elrejtőzik, és elfut majd. Ők azt fogják hinni, hogy rendelkeznek majd azzal a hatalommal, hogy ellenálljanak Isten azon beavatkozásának, hogy megmentse őket. Amit viszont ők nem tudnak az az, hogy Én a nyomukban leszek, egészen az Utolsó Napig, hogy megmentsem őket attól a végső borzalomtól, ahonnan nincs visszaút.

Gyermekeim, ne féljetek Tőlem. Irántatok való Szeretetemből fakadóan Engedem meg a végső üldöztetést, amikor is a gonoszság még soha nem látott módon fog megmutatkozni.

Valamennyi Keresztény Egyházat le fogják dönteni a lábáról, lélekben. Némelyiket le is fogják rombolni. Mindenekelőtt a Katolikus Egyház fog a legjobban szenvedni, mivel az már belülről, a velejétől lesz fertőzött.

Ez egy gonosz kór lesz, de a Fiam által alapított földi Egyház túl fogja élni ezt a gonoszságot, jóllehet ennek nagy része Rómán kívül esik majd, mivel Péter Székét már meggyalázták.

Keljetek fel ti, mind, akik hűséget esküdtök Fiamnak. Maradjatok együtt, és imádkozzatok, hogy a fertőzés ne eméssze fel azok lelkét, akik életüket Fiamnak szentelték. Ó, mennyire fogják kísérteni őket az új törvények, melyekről azt fogják hinni, hogy a Menny szabta meg, Róma Székén keresztül. Mennyire fog szívük zihálni a bánattól, amikor kitör a zűrzavar. Mennyire fognak sírni, amikor felszentelt szolgák százezrei lesznek kiközösítve. Csak ekkor fogják kitárni karjukat, és hívni Fiamat, hogy vezesse őket.

Istenségem be fogja borítani a világot, és Fiam Királyságába gyűjti majd valamennyi Gyermekemet. Várjátok ezt a hívást, és hálás szívvel fogadjátok el ezeket az Ajándékokat, melyek, mint fegyverek adatnak nektek ahhoz, hogy harcolni tudjatok a gonoszság ellen, mely sötétbe borítja majd a földet.

A szelíd és alázatos szívűek, akik szeretnek Engem, az ő Atyjukat, és azok, akik elfogadják az Én egyszülött Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, ők lesznek elsőként összegyűjtve. Akiknek neve benne van az Élet Könyvében, ők elhívást kapnak majd, és ők fognak uralkodni, mint vezetők, a szentekkel egyetemben, Izrael tizenkét törzse körében.

Közületek azok, akik langyos lelkületűek vagytok, akkor majd megvilágosodtok, és terhetek nehezebb lesz. Imáitok által a többiek – azok, akik elrejtőznek Előlem – Oltalmam hajlékába vétetnek majd.

A fenevad, aki meghunyászkodik Előttem, nem fogja ilyen könnyen megnyerni Gyermekeim lelkét. Az Irgalmasság minden Cselekedetét, minden csodát, és minden beavatkozást Én engedek meg Gyermekeim érdekében.

Azok, akik Elém vagy Gyermekeim elé állnak, szörnyű büntetést fognak elszenvedni. Annak ellenére, hogy Én valamennyi gyermekemet szeretem, nem fogok habozni, hogy megfékezzem közülük azokat, akik – ha Én hagynám nekik – elvennék Királyságomat, melyet Én majd a teljes Családommal fogok benépesíteni.

Óvakodjatok Haragomtól. Mert, habár az vissza van tartva, és Türelmem hatalmas, Én szörnyű csapást fogok zúdítani a földre, még ha ez azt is eredményezi, hogy a nagy része megsemmisül. Mint egy kór, mely felemészti az emberi testet, az emberek – testvéreik elleni – gonosz tettei is el fogják pusztítani az egészséges sejteket. Ha ez a kór nincs megfékezve, és ha Én nem vágom ki, és dobom el a beteg szövetet, Én nem tudom újra egészségessé tenni a testet.

Fiam földi Egyházának Teste csak épen és egészségesen járulhat földi Új Királyságom kapujához. Azok, akik távol tartották magukat attól a kísértéstől, hogy elutasítsák Fiamat, számukra könnyű lesz méltóvá válni, hogy – Fiammal egyesülve – Egy Testként csatlakozzanak. Nekik örök élet adatik majd, és nem lesz többé fájdalom.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 áprilisi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért