RSS
 

A mai napon földi Egyházamat Keresztre fogják feszíteni. A mai nap jelzi a változások kezdetét

01 ápr

2013. március 29. péntek, 00.15

Nagypéntek

Szeretett leányom, a mai napon földi Egyházamat Keresztre fogják feszíteni.

A mai nap jelzi a kezdetét a változásoknak, melyek gyorsak lesznek, és azért történnek majd, hogy megváltoztassák a Katolikus Egyház arculatát a világban.

Ezt az összes tan egybeolvasztása fogja követni, mely minden nyilvános jelben látható lesz, és melyet szándékosan mutatnak majd a nyilvános tanúságtétel érdekében.

Figyeljétek most, ahogy napvilágra kerül mindaz, amit Mondtam nektek. Megtiltom nektek, hogy cáfoljátok a szörnyű igazságot, amikor is arra kényszerítenek benneteket, hogy bevegyetek egy hazugságot.

Követőim, nektek védelmeznetek kell Szentségeimet, és ébernek kell lennetek. Felszentelt Szolgáim, ti hamarosan próbára lesztek téve, amint Istenségemet megkérdőjelezik. Isten Törvényeit át fogják alakítani, és amint Szent Eucharisztiámat megmásítják, Isten Keze oly erővel fog lesújtani, hogy azonnal tudni fogjátok, hogy ezek az Üzenetek a Mennyből valók.

Az Én Bánatom a ti bánatotok lesz. Mivel ismeritek az Igazságot, szomorúságotok lehetetlenné teszi majd számotokra, hogy elfogadjátok a szentségtöréseket, melyeknek elfogadására utasítanak majd benneteket.

Még akkor is fogok továbbra is időt adni nektek, ha nem fogadjátok el Prófétámat, és azokat a Szavakat (Üzeneteket), melyeket neki Adok. Mert hamarosan vezetőitek arra fognak kérni benneteket, hogy újítsátok meg fogadalmatokat. Arra fognak kérni benneteket, hogy eskü alatt tegyetek bizonyságot arról, hogy életeteket a pogányság törvényeinek kötelezitek el. Ha ezt megteszitek, a gonosz befolyása alá fogtok kerülni, és Isten ellen fogtok harcolni.

Állhatatosnak, és továbbra is Hozzám hűségesnek kell lennetek, valamint Tőlem kell kérnetek a vezetést akkor, amikor a Péter Székében ülő egyén – aki nem hajlandó Péter nyomdokait követni vagy cipőjét viselni – le fogja rombolni az Isten iránti hűségeteket.

Ahogy most tanúi vagytok földi Egyházam Keresztre feszítésének, arra Hívlak benneteket, hogy hirdessétek Isten Igazságát. Folyamatosan hívogatni foglak benneteket, hogy megvédelmezhesselek titeket. Gondoskodni fogok arról, hogy Egyházam – azok, akik kitartanak Tanításaim, Szentségeim és Isten Igéje mellett – tovább éljen a maradék által, aki soha nem fog elhagyni Engem.

Lesznek olyanok közületek, akik a mai napon elárulnak Engem. Közületek mások hamarosan el fogják vetni Szentségeimet, mivel ti túl gyengék lesztek ahhoz, hogy megvédelmezzétek Isten Igéjét. Ti, akik már sejtitek az igazságot, és próbáljátok terjeszteni Szavamat (Üzenetemet), szenvedni fogtok, mert nem lesz meg a bátorságotok ahhoz, kiálljatok az Igazság mellett. Ennek ellenére, ti továbbra is hűségesek lesztek Hozzám, mivel tudjátok, hogy nem tudtok Szeretetem nélkül élni.

Hallgassatok Hangomra. Hajtsátok megfáradt fejeteket Vállamra, és engedjétek, hogy Karjaimmal átöleljelek benneteket. Én örökké védelmezlek titeket.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért