RSS
 

Tartsátok nyitva a szemeteket mindenre, ami sérti Istenségemet

29 márc

2013. március 26. kedd, 21.17

Szeretett leányom, ez az Üzenet a világnak szól. Ez minden Keresztény felekezetnek, a Zsidóknak, és mindazon vallásoknak szól, akik Mindenható Atyámat, a Magasságos Istent hirdetik.

Ez az Üzenet azoknak is szól, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Sőt még azoknak is, akiket a legkevésbé sem érdekli, milyen élet vár rájuk, és akiknek közömbösségük azt jelenti, hogy nem tudják elfogadni Isten Létezését.

Ezek az Üzenetek figyelmeztetnek benneteket, hogy veszélyben van jövőbeni életetek és jólétetek, azért hogy mindannyiatokat El tudjam vinni a számotokra készített Új Paradicsomomba, amikor az Ég és a Föld eggyé olvad majd. Ez a Királyság készen áll, és a Kapuk nyitva állnak majd mindannyiatok előtt. Ez a csodálatos Ajándék, ahol tökéletes testtel, szellemmel és lélekkel fogtok élni, a Mindenható Istentől való, Aki megalkotta a világot.

Földi száműzetésetek ideje csaknem véget ért. Többé már nem kell elviselnetek a gyötrelmét a bűnnek, mely pusztítást okoz a világ minden részén. Nem lesz többé gyűlölet, melyet a sátán fertőzése tart életben jelenleg a világban. Miután a gyűlölet száműzve lett, a gonosz már nem fogja többé beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, Természeti Kincsei, Védelme, és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adhasson nektek, ahol nem lehetséges a halál.

A földi élet, amilyen az most, soha nem fog megelégíteni benneteket, amíg a sátán uralkodik. Uralma már az utolsókat rúgja, de az általa megfertőzöttek továbbra is terjeszteni fogják a bűnt azáltal, hogy a kétségbeesés feneketlen mélységébe rántják az ártatlan, és kevésbé ártatlan lelkeket. Ez a fertőzés mindaddig folytatódni fog, míg el nem viszik, és be nem mutatják a lehető legtöbb lelket a fenevadnak, aki el fogja nyelni őket.

Hamarosan eljövök végre, ahogy meg lett jövendölve a második alkalom, hogy végső üdvösséget hozzak nektek, és hogy átadjam nektek Megígért Királyságom Kulcsait. Királyságom az égből fog leereszkedni a világ szeme láttára, mielőtt még az utolsó harsona megszólal. Amikor a harsonák felzúgnak, csak az Isten Igéjéhez hűek, és azok nyernek majd bebocsátást, akik lehetővé tették Nekem, hogy megmentsem őket. Ezért nem hagyhatjátok, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isten Hívására, ebben az időben. Ezt a Küldetést az Isten által az emberiségnek adott legelső próféciák óta készítették elő. Legyetek hálásak, hogy Isten Irgalma által ez a Rendkívüli Ajándék megadatott nektek. Soha ne engedjétek, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isteni Jelenlétemre, mert az az, ami el fog választani benneteket Irgalmamtól.

Én most felkészítelek benneteket, pusztán azért, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nem csak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindannyiatokat akarom, bármit is hisztek. Atyám tervezte el ezt a Küldetést azért, hogy megnyissa szíveteket, és így még időben megláthassátok az Igazságot, még a Nagy Nap előtt, amikor Én ítélni jövök.

A Szentlélek Ajándéka továbbra is árad erre a Küldetésre, és eláraszt minden lelket – különösen azokat, akik konokul hátat fordítanak Nekem. A lelkekért vívott csata Királyságom, és a Fenevad uralma alatt álló szörnyű pokol között zajlik. Tartsátok nyitva a szemeteket mindenre, ami sérti Istenségemet. Nem számít, hogy ezek a sértések honnan erednek, de sose fogadjátok el azokat az Én Szent Nevemben.

Most van itt a nagy megtévesztés ideje, és Én nagyon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön, és mi az, ami nem.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.