RSS
 

Sokatok, félelemből fakadóan, el fogja utasítani ezt a Mennyei Hívást

11 márc

2013. március 6. szerda, 09.45

Szeretett leányom, Szólítom mindazokat a világban, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy hallgassanak meg.

Oly sokatoknak lesz nehéz elfogadni a szenvedést, mellyel szembe kell majd néznetek az Én Nevemben. Ez idáig, szenvedésetek az emberiség bűnei, és az Általam – az emberiség saját gonoszságától való megmentéséért – hozott Áldozat miatt, a lelketekben érzett szomorúságra korlátozódott. Most, ki fognak gúnyolni benneteket Hitetekért, és elérik majd, hogy szégyelljétek, amikor kiálltok Tanításaim és Isten Törvényei mellett.

Sokatok, félelemből fakadóan, el fogja utasítani ezt a Mennyei Hívást. Elfogadni azt, hogy Én jelenleg kommunikálok a világgal, hogy felkészítsem a világot Második Eljövetelemre, nem olyasvalami, amit az emberek egykönnyen el tudnak fogadni. Mert ki is az Én prófétám? És kik azok, akik őelőtte az Én Nevemben jöttek? Honnan tudjátok, hogy ő az Igazságot szólja, az oly sok hamis próféta és csaló szélhámos között, akik összezavarnak benneteket? Soha nem volt még egy – Mennyből küldött – próféta sem, aki nem szenvedett el gúnyolódást, gyalázkodást, gyötrelmet és kegyetlenkedést. Senki. Sokat meggyilkoltak. Amikor az Általam, az ilyen prófétáknak adott Megbízatás gyümölcsei imádságot és megtérést eredményeznek, biztosak lehettek abban, hogy őket Isten küldte a világba, hogy felkészítsék az Ő gyermekeit, hogy visszatérjenek majd Őhozzá.

Legyetek tudatában annak, hogy az Én igaz prófétáim ki fogják állni az idő próbáját, és azok számára, akik elutasítják az általuk, az emberiségnek hozott Üzeneteket, lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Amikor egy igaz prófétának adott Szent Szavamat (Üzenetemet) támadjátok, akkor beleavatkoztok Isten Akaratába. Lehet, hogy most nincs szégyenérzetetek. Úgy vélhetitek, hogy Igémet védelmezitek, amikor támadjátok Prófétáimat, de idővel, amikor az általatok – ennek, az utolsó földi Küldetésemnek – tett kár feltárul előttetek, az szörnyű félelmet és bánatot okoz majd nektek.

Ha szerettek Engem, jól nyissátok ki a szemeteket, és olvassátok figyelmesen Útmutatásaimat. Ha nem szívlelitek meg Figyelmeztetéseimet, melyek Isten Szeretetéből fakadóan adatnak nektek, el fogjátok utasítani az Igazságot. Csak az Igazság tud megmenteni benneteket. Az Igazság az oxigén, mely lelketek életben tartásához kell. Az Igazság nélkül nem fogtok tisztán látni Engem, és arra sem lesztek képesek, hogy a helyes döntéseket hozzátok meg. Ne feledjétek, Én vagyok az Igazság. Nélkülem, nincs életetek.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért