RSS
 

Közel a szakadás ideje, és nektek fel kell készülnötök

24 márc

2013. március 21. csütörtök, 20.00

Szeretett leányom, mennyire meghasad a Szívem azon lelkek által érzett bánattól, akik össze vannak zavarodva, utolsó Pápám, szeretett Benedekem menekülése miatt.

Dédelgetett lelkeim, annyira összezavarodottan, és kissé egyedül érzitek magatokat. Én átérzem gyötrelmeteket, és nektek állhatatosan kell imádkoznotok Irgalmas Kezemért, hogy felétek nyújthassam, megvigasztalván szomorú szíveteket.

Ez az árulás ideje lesz számodra, leányom, ahogy sokan eloldalognak majd azok közül, akik ezen Szent Küldetés mellett álltak. Heti hét napra kell növelned azt az időt, amit Szentségimádásban töltesz, és csak akkor fogsz tudni egyedül és félelem nélkül továbbmenni, hogy teljesítsd az Általam majdan neked adott feladatokat, melyek közül számos feladat rendkívül nehéz lesz.

Nektek, mindannyiatoknak, erősnek kell maradnotok most. Ne hallgassatok a rosszallás hangjaira, melyek az idegeitekre mennek majd, és nagymértékben megszaporodnak majd, ahogy a Nagyhét elérkezik.

Ezen – a világnak szóló – Szent Üzeneteim elleni mindennemű rágalom, hazugság és gonosz ellenvetés lesz a ti keresztetek, melyet az elkövetkező tíz napban hordoznotok kell. Követőim, egyetlen pillanatra sem fogják engedni nektek, hogy megpihenjetek, imádkozzatok, vagy Legszentebb Szavamról elmélkedjetek.

Legyetek tudatában annak, hogy a – naponta imádkozandó – Szent Rózsafüzér nyújtotta védelem nélkül, kitárjátok magatokat a kételyeknek, melyek nem Tőlem jönnek.

Közel a szakadás ideje, és nektek fel kell készülnötök. Egy különleges kegyelmet Szeretnék adni nektek, segítségképpen, hogy ellen tudjatok állni az üldöztetésnek, és a majdan rátok nehezedő nyomásnak, melyek arra buzdítanak benneteket, hogy forduljatok el Üzeneteimtől. Ahhoz, hogy figyelmeteket Szent Szavamra irányítsátok, nagy hit, nagy bizalom és kötélidegek kellenek, ezért a következő Imahadjárati Imát imádkozzátok, mostantól kezdve, naponta egyszer.

Imahadjárat (102) Ima a hit, és az Isten – világnak szóló – Üzeneteiben való hit megőrzésére

“Drága Jézus, amikor magamba roskadok, emelj fel engem.
Amikor kételyek gyötörnek, világosíts meg engem.
Amikor szomorú vagyok, éreztesd velem Szereteted.
Ha kritizálnék, segíts, hogy hallgassak.
Ha nyilvánosan ítélkeznék mások fölött, tégy lakatot a számra.
Ha istenkáromlásokat ejtek ki a számon, a Te Nevedben, ments meg engem, és vigyél ismét Védelmed alá.
Ha nincs bátorságom, add nekem azt a kardot, mellyel harcba szállhatok, és megmenthetem az Általad áhított lelkeket.
Ha ellenállok Szeretetednek, segíts, hogy teljes mértékben átadjam magam, és a Te Szerető gondviselésedre bízzam magam.
Amikor eltévelyedem, segíts, hogy visszataláljak az Igazság Útjára.
Ha megkérdőjelezem Szavadat, add meg nekem az általam keresett választ.
Segíts, hogy türelmes, szeretetteljes és kedves legyek, még azokhoz is, akik átkoznak Téged.
Segíts, hogy megbocsássak azoknak, akik bántanak engem, és add meg nekem a kegyelmet, mely révén követni tudlak Téged, akár a világ végére is.” 

Menjetek drága Követőim, és ne feledjétek, hogy ti Irántam, Egyházatok és Tanításaim iránt tartoztok kötelességgel. Ragadjátok meg az Üdvösség Kardját, és azzal harcoljatok, Velem együtt, hogy elvihessünk Királyságomba minden egyes lelket, köztük azokat is, akik vétkeznek Ellenem.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2013 márciusi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért