2013. február 8. péntek, 23.45
Drága, szeretett leányom, ha az emberek tudatára ébrednének annak az Ajándéknak, melyet Én ajándékozok az emberiségnek, amikor is Feltámasztom a halottakat és a szenteket, akik csatlakozni fognak hozzátok, akik elnyertétek a Királyságomban való Örök Élet Ajándékát, akkor valóban fel tudnátok fogni ezt a nagyon különleges kegyelmet.
Egy szerettünk elvesztése a földön, nagyon szomorú lehet, és gyötrelmes fájdalmat okoz. De Ígéretem – miszerint egyesítelek benneteket azokkal, akik a Kegyelem állapotában haltak meg – igazán csodálatos módon fogja egyesíteni Isten valamennyi Gyermekét.
A családok egyesülni fognak. Szeretteitek egybegyűlnek, és hatalmas ünneplés kerekedik majd. Mindazok az áldottak, akik bebocsátást nyernek az örök életet kínáló Új Paradicsomomba, elámulnak majd Hatalmas Ajándékomtól.
Készüljetek a halálra. Ne féljetek a haláltól. Ugyanakkor tudnotok kell, hogy nem könnyű a Mennybe jutni. Sok lelki előkészületre van szükség ehhez. Ha világosan megértitek a Második Eljövetelemkor rátok váró csodálatos életet, akkor azt is meg fogjátok érteni, hogy mi az elvárás felétek.
Nektek nemcsak Útmutatásaimat kell követnetek most, hanem felelősséget is kell vállalnotok a tekintetben, hogy segítsetek Nekem megmenteni azok lelkét, akiket Én nem érdeklek, és akik nem vágynak lelkük megmentésére, nem vágynak jóvátenni bűneiket Előttem, vagy nem vágynak részesülni a Szentségekben. Ez amiatt van, mert egy tudatos döntést hoztak, hogy különválasztják Létezésemet mindennapi életüktől. Én olyasvalami Vagyok, aminek lehet, hogy halványan tudatában vannak – egyfajta lelki, szellemi fogalom, amit nem értenek. Azért, mert nem érdekli őket az, hogy megtegyék a szükséges változtatásokat, hogy méltóvá váljanak Királyságomra.
Ezekért a tévelygő, langyos lelkületűekért Aggódom a legjobban, mert számuk nagy, és lassanként, egyre távolabb sodródnak Tőlem. Vágyódom lelkük után. Egyetlen módon, mégpedig a modern kori kommunikáció által tudom Ösztönözni őket, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. Minden követ megmozgatok. Minden Hatalmamban álló dolgot megteszek, hogy visszahozzam őket Magamhoz.
Aztán végül vannak azok a lelkek, akik – önhibájukon kívül – még sohasem hallottak Rólam. Akik sohasem hallottak Kereszthalálomról, vagy a következményekről, melyeket Kereszthalálom hordoz magában létezésük jövőjét illetően. Meg kell mutatnom nekik az Igazságot. Tanítanom kell őket. Egyszerűvé kell Tennem Üzeneteimet. Meg kell mutatnom nekik lelkük létezésének bizonyítékát, és ti, Hadseregem, segíteni fogtok Nekem ebben.
Sok feladatotok lesz az összes lélek megmentése során, és Én, a ti Jézusotok, meg fogom mutatni nektek, hogyan kell ezeket véghezvinni. Én még nagyobb részletességgel fogok útmutatást adni nektek, és Remélem, hogy válaszolni fogtok Hívásomra, függetlenül attól, mennyire lehetetlennek is tűnhet a feladat.
Szeressetek Engem, és bízzatok Bennem, mert Én vagyok a ti Tanítómesteretek, és Általam meg fogjátok érteni Végső Isteni Tervem titkait. Akkor majd minden elvégeztetik, és a világ készen áll majd Dicsőséges Visszatérésemre.
Szeretett Tanítómesteretek
Jézus Krisztus