2013. január 2. szerda, 20.00
Drága, szeretett leányom, tájékoztatnod kell valamennyi Követőmet, hogy imáik segítenek majd enyhíteni a már megjövendöltek nagy részét.
Az ima olyan hathatós, hogy ha eleget imádkozzák az Általam a világnak adott Imahadjárati imákat, akkor a nehéz megpróbáltatás nagy része csökkenthető.
Fel kell hívnom a figyelmet a megbocsátás erejére is. Amikor az Én Nevemben üldöznek benneteket, imádkoznotok kell azokért a lelkekért, akik gyötörnek benneteket. Amikor szívből imádkoztok értük, Én beburkolom majd őket a ti szeretetetekkel. Amikor imádkoztok az ellenségeitekért, hátráltatjátok a sátán azon küldetését, hogy elvegye Tőlem a lelkeket.
Leányom, arra kell most Utasítanom téged és Követőimet, hogy őrizzétek meg a nyugalmatokat, annak ellenére, hogy nagy az ellenállás ezen Üzenetekkel szemben. Sohasem szabad félnetek Isten Szavától, még akkor sem, ha ez sok szenvedést is okoz nektek a külvilág részéről.
Ne gondoljátok, hogy Királyságomba jutni könnyű. Mert mindegyikőtökre, akik igazán szerettek Engem, jut majd egy vagy két olyan ember, aki kísértést érez arra, hogy az Irántam való hűségetekben gátoljon benneteket. Ez a helyzet Kereszthalálom óta. Ez így is fog maradni egészen Második Eljövetelemig.
Tanítványaim vonzani fogják azokat a lelkeket, akik Engem keresnek. Tanítványaim akkor majd megragadják ezeket a lelkeket, így Követőim megszaporodván majd, Velem egyesülve, eggyé válnak. Ez a Királyságomba vezető egyedüli út sosem lesz szenvedésmentes.
Amikor rágalmakat zúdítanak rátok, gondoljatok a Kálváriára vivő Utamra. Minden egyes másodpercben, amikor az Én nevemben gúnyolódást szenvedtek el, gondoljatok arra, hogy Én egy szót sem szóltam, és arra a méltóságra, ahogyan Én egyszerűen egyedüli Célomra, a lelkek megmentésére összpontosítottam.
Ez elviselhetőbbé teszi majd utatokat. Hadd szórjanak szitkokat ócsárlóitok; hadd nevezzenek benneteket bolondnak; hadd nyilvánítsák Üzeneteimet eretnekségnek. Mert ha ezt teszitek, az ő gonosz nyelvüknek nem lesz hatalma felettetek.
Szeressétek mindazokat, akik az Én nevemben üldöznek benneteket. Majd imádkozzatok értük. És ha megbocsátotok nekik, megsemmisítitek a sátán hatalmát felettük.
Ez az alázatosság titka.
Jézusotok