RSS
 

Szűz Mária: Halálos bűnt követnek el mindazok, akik pártolják az abortuszt, valamint akik felelősek annak bevezetéséért

20 dec

2012. december 18. kedd, 18.45

Drága gyermekem, szeretett Atyám legszentebb Teremtményét, az anyaméhben lévő magzatok életét milliószámra oltják ki szerte az egész világon.

A gonosz befolyásolja a kormányokat a világ minden részén annak érdekében, hogy az abortusz ne csak elfogadott legyen, hanem egy jó dolognak is tűnjön.

Mennyi könnyet ontanak most a Mennyben? Az összes angyalok és szentek szomorúan lehorgasztják fejüket.

Isten gyermekeit nagy számban el fogják pusztítani, amint a Nagy Szorongattatás kezdetét veszi.

Gyarapodni fognak a háborúk, az éhínségek, a gyilkosságok és az öngyilkosságok. Ugyanakkor az abortusz bűne az, amely szinte bármely más bűnnél jobban vonja magára Atyám haragját.

Országok, akik jóváhagyják az abortuszt, nagyon fognak szenvedni Isten Kezétől. Országaik sírni fognak, amikor tanúi lesznek saját büntetésüknek. Sok imára lesz szükségük azoknak, akik felelősek egy ilyen szörnyű gaztett bevezetéséért.

Gyermekem, fontos, hogy mindenki imádkozza Szent Rózsafüzéremet minden pénteken, 2013. január utolsó hetéig, az abortusz terjedésének megállítására.

Minden egyes, anyaméhben meggyilkolt gyermek, egy angyallá lesz Atyám Királyságában. Ők minden nap imádkoznak minden egyes anyáért, akik tudatosan és habozás nélkül avatkoztak be, hogy véget vessenek a bennük lévő gyermek életének. Az ő imáik saját Édesanyjuk lelkének megmentésére vannak felhasználva.

Halálos bűnt követnek el mindazok, akik pártolják az abortuszt, valamint akik felelősek annak bevezetéséért.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok ezekért a bűnösökért, mert ők nagyon rászorulnak Isten Irgalmára.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért