RSS
 

Értelmetlen minden emberi érvelés, amikor próbáljátok meghatározni az Örök Életet

14 dec

2012. december 11. kedd, 23.16

Drága, szeretett leányom, mivel Advent ünneplése folyik, Kérem hűséges Követőimet, hogy emlékeztessenek másokat a világra való Születésem fontosságára.

Születésem bizonyította azt az olthatatlan Szeretetet, melyet Atyám érez az Ő gyermekei iránt. Ő készségesen feláldozott Engem, az Isten Bárányát, így mindannyiatoknak örök élete lehet. Ez az Ajándék, mely iszonyú fájdalmat és szenvedést okozott a Hozzám közel állóknak, Örömmel adatott az emberiségnek.

Ez volt az egyetlen módja annak, hogy megmentsem az emberiséget a rájuk váró pusztulástól. Nevem, Jelenlétem mindenki számára ismert, de a világban csak kevesen hisznek valóban Létezésemben. Kereszthalálom – még az akkoriban, a bűnözőkre kiszabott mérték szerint is – egy kegyetlen és gonosz Keresztre feszítés, szabadulást hoz nektek – még ma is.

Mindegyikőtök – születéseteknél fogva – megkapta a kulcsot a szabaduláshoz, az Örök Élethez, Dicsőséges Paradicsomomban. Közületek sokan fel sem fogjátok mit jelent ez. A rátok nehezedő nyomás miatt tagadtok meg Engem nyilvánosan. Hányan féltek megvallani, hogy hisztek Bennem? Ha azt kérnék tőletek, hogy nyíltan valljátok meg hiteteket, kitartanátok-e Mellettem, és hűségesek lennétek-e Hozzám?

Közületek sokan azt mondjátok, nem ismertek Engem, de hiszitek, hogy Létezem. Hiszitek, hogy van élet a földön töltött idő után, melyet Atyám adott nektek. Nem tudjátok, hogy amikor hátat fordítotok Nekem, akkor megtagadjátok magatoktól a Királyságomhoz való jogot?

Értelmetlen minden emberi érvelés, amikor próbáljátok meghatározni az Örök Életet, mert nem kaptátok meg a szükséges tudást ahhoz, hogy ismerjétek Atyám Teremtésének Titkait.  De Tanításaim által megkaptátok Igémet, melyre mindannyiatoknak szüksége van ahhoz, hogy bebocsátást nyerjetek Általam az örök béke, szeretet és boldogság életébe. Ez az új élet a tiétek, és Isten Szeretete révén ez ott vár rátok, ha csak válaszolnátok Hívásomra.

Én, a ti szeretett Jézusotok, Megváltótok és Királyotok, hamarosan megmutatom Magam nektek, amikor Én eljövök, hogy visszaszerezzelek valamennyiőtöket.

Szeretetem mindegyikőtökben jelen van. Tekintsetek magatokba, és kérjétek, hogy lobbantsam lángra a szeretet tüzét, melyre – az oxigénhez hasonlóan – szükségetek van, hogy ebben az Új Paradicsomban élhessetek. Nem kell félnetek ettől. Örömmel várjatok Engem, mert Én jövök, hogy örök boldogságot hozzak nektek. Kérlek benneteket, hogy szívetekben örömmel fogadjátok Második Eljövetelemet.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért