RSS
 

A Hamis Próféta már eltervezte, hogyan fogja átvenni a hatalmat a papi rend felett a Katolikus Egyházban

10 dec

2012. december 7. péntek; 18.45

Drága, szeretett leányom, amint közeledik az idő, hogy a hamis próféta felfedje magát, ő és seregei megtették az előkészületeket ezen Üzenetek megbélyegzésére.

Sok hamis próféta hálózza be Követőimet mindenütt. Ez nemcsak összezavarodottságot fog okozni, de ők el is fordítják majd Isten gyermekeit Tőlem.

Miközben továbbra is elutasításban lesz részetek az Egyházamon belüli csoportosulások által, ők ellenszegülnek Nekem, azt állítván, hogy más önjelölt próféták hozzák az Igazságot az emberiségnek.

Egy felszentelt Szolgám, Júdáshoz hasonlóan, elárult Engem. Ő nagy bosszúságot fog okozni nektek.

Amint megkezdődik Egyházam Keresztre feszítése annak végnapjaiban, minden megismétlődik most a földön, ami Kínszenvedésem alatt történt.

Először Szent Szavamat (Üzenetemet) fogják elutasítani.

Aztán utolsó Prófétámat fogják elárulni, Szent Eucharisztiám Jelenlétében. Téged, leányom, csaló szélhámosnak fog nyilvánítani az egyik ilyen hamis próféta, aki egy Katolikus Templomban fogja ezt megtenni, Tabernákulumom előtt.

Az ő istenkáromló szavaikat megtapsolják majd Isten – szent öltözetet viselő – ellenségei.

Ezen idő alatt sok hamis próféta teszi majd ismertté magát, így az ő hangjuk elnyomja az Enyémet. Majd az egyikük megpróbál elpusztítani téged.

Atyám Keze le fog sújtani azokra, akik bántják az Ő prófétáit, akik azért küldettek, hogy felkészítsék a világot Második Eljövetelemre.

Sajnos, sok szegény lélek lesz félrevezetve. Nem az a baj, leányom, hogy ők elutasítanak majd téged, hanem hogy a lelkek megmenekülését fogják megakadályozni.

Azokat Szólítom közületek, akik szeretnek Engem, jól figyeljétek meg a hamis próféták szavait. Figyeljétek meg, a papok mennyire nem fogják őket megkérdőjelezni; mennyire támogatják majd őket; és mennyire engedik majd nekik, hogy hazugságokat prédikáljanak az Atyám Házában lévő szószékekből.

Ezek az események széleskörűen terjednek majd, és egyengetik majd a hamis próféta útját, aki a megjövendöltek szerint hamarosan eljön, hogy trónját követelje.

Akkor majd, az Antikrisztus munkálkodása révén, fokozódik a Katolikus Egyháznak okozott gyalázat.

Ez a sátán által irányított ember Izrael barátjának fog tűnni. Majd azt a látszatot kelti, hogy Izraelt védelmezi, Babilon – azaz az Európai Unió – támogatásával.

A Közel-Keleten szándékosan szított valamennyi háború átterjed majd Európára.

Az Antikrisztus az ateizmust terjeszti majd, az Új Világvallás látszata mögött, melyet a hamis próféta fog vezetni.

Leányom, még nem szabad felfedni azokat a titkokat, melyeket Én nyilatkoztattam ki neked a hamis próféta személyét és más dolgokat illetően. Ugyanakkor tudnod kell a következőt.

A hamis próféta, aki Isten emberének állítja be magát, már eltervezte, hogyan fogja átvenni a hatalmat a papi rend fölött a Katolikus Egyházban.

Ő és az Antikrisztus már összehangoltan munkálkodnak annak érdekében, hogy pusztulást hozzanak a földre, mely a Katolikus Egyházban végbement gyalázatot követően fog bekövetkezni.

Követőim, ne hallgassatok azokra, akik igyekeznek megakadályozni imáitokat. Tegyétek fel a kérdést, Isten miféle embere akadályozná meg az imák, Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérének vagy a Szent Rózsafüzérnek az imádkozását? A válasz az, hogy bárki, aki próbál benneteket megakadályozni az imádkozásban, még ha egy felszentelt szolga viseletét is ölti magára, nem szabad benne megbízni.

Veszélyes idők ezek igaz Prófétáim számára, akiket mindig el fognak utasítani. Ebből fogjátok tudni, hogy kik ők.

Mint ahogyan Engem elutasítottak, kínoztak, ostoroztak és becsméreltek a papok az Én időmben, ugyanúgy fognak Prófétáim is szenvedni.

Soha ne utasítsátok el az igaz prófétákat. Figyeljetek az imákra, melyeket mint Mennyei Ajándékokat hoznak az emberiségnek. Ha nem hoznak nektek imákat, akkor őket nem Én küldtem.

Ha tárt karokkal fogadják őket a papok, a püspökök, és más felszentelt szolgák, nyilvánosan a Templomaikban, akkor őket nem Én küldtem.

Ismertek Engem. Ismeritek Prófétáimat. Ők ugyanazon kínokat szenvedik majd el, melyeket Én elszenvedtem. Őket el fogják utasítani az Egyházamban lévők, a Követőim, és mások, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Az ő sorsuk nem lesz könnyű. Mégis, az ő nyilvános elutasításuk, a róluk terjesztett gonosz rágalmak – melyeket el kell majd viselniük – révén ismertek majd fel Engem.

Menjetek most, és ne hagyjátok, hogy szíveteket megtévesszék a hazugok.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 decemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért