2012. november 25. vasárnap; 17.25
Drága, szeretett leányom, Én Vagyok Krisztus, az emberiség Megváltója, és Én hamarosan felveszem Koronámat, és végre uralkodni fogok a világ felett.
Azonban a Töviskorona marad még a helyén, Szent Fejemen, addig, míg el nem jön a nagy nap, amikor Én végül az Atyám által Számomra megígért trónra ülök.
Én Vagyok az egy Igaz Király, az egy Igaz Isten, mégis Töviskoronát viselek, melyet hálátlan emberek keze helyezett Rám oly kegyetlenül.
Ők nem az Én Fejemre fognak smaragd-, vagy drágakő koronát helyezni. Még ma sem. Nem. Ehelyett ők továbbra is bántanak Engem, kegyetlenül elutasítva az üdvösséget, melyet Én akkor vívtam ki számukra, amikor ők keresztre feszítettek Engem.
Én csak vártam és vártam az emberiségre, hogy felemelje tekintetét és kinyissa szemét, hogy meglássa az Igazságot.
Mégis oly kevés Keresztény követi Tanításaimat. Ők meggyengültek a külső nyomás hatására, és nem szólnak semmit, miközben a világ üdvözli a bűnt, mint valami jó dolgot.
Koronám elkészült, és Én Dicsőségben érkezem majd meg. Minden ember látni fog Engem, amint eljövök a Mennyből.
Ez az esemény órákon át fog tartani, és csak az erős hitűek fognak ujjongani és örvendezni.
Oly sokan fognak majd szégyenkezni és félni, mikor meglátnak Engem. Én még akkor is, ha kérnek Engem, hogy bocsássak meg nekik, azonnal megteszem, egészen a legutolsó másodpercig.
Óvakodjatok azoktól, akik azt állítják magukról, hogy Én vagyok. Ez nagyon fontos, mert Én csak azon az egy bizonyos napon fogok eljönni.
Nem fogok emberként a földön járni, mert Atyám ezt nem engedélyezte. Senki ne tévesszen meg benneteket.
Hadd tudják meg mindazok, akik nem ismernek el Engem, az Én Létezésemet, vagy az Atyám Könyvében lévő próféciákat, hogy Uralkodásom közel, és ezt nem lehet megakadályozni.
A sátánnak és az ő követőinek nincs hatalmuk Felettem. Az egyetlen hatalom, amely számít, az Isten Hatalma, aki valamennyi Gyermekét szereti.
Készüljetek fel Új Királyságomra, és örvendezzetek. Örömmel várjátok a napot, mert ez lesz az a nap, amikor minden emberi szenvedés örökre véget ér.
Csak azok fogják megtapasztalni Új Paradicsomomat, akik követik Tanításaimat.
Tanítványaimnak imakört kell alakítaniuk, hogy megvédjék azok lelkét, akik még az utolsó napon sem fognak Hozzám jönni.
Kérlek, imádkozzátok a Litániát a Védettség Kegyelméért, azokért, akiknek nincs erejük, hogy önmagukon segítsenek.
Jézusotok