RSS
 

Isten, az Atya: Én azért büntetem meg a gonoszokat, hogy a hazugok által megfertőzött, ártatlan lelkeket megmentsem

01 nov

2012. október 28. vasárnap; 18.00

Legdrágább leányom, az Isteni Tudást csak néhány Gyermekem értette meg, és még így is csak annyit, amennyit Én engedek nekik megtudniuk.

Az Én Szent Szavam megértése nehéznek bizonyul sokak számára, pedig ez nagyon egyszerű.

Én szeretem Gyermekeimet, de elragadták őket Tőlem, amikor Ádám és Éva elveszítette Isteni Királyságomhoz való jogát. Megkísértve a féltékeny kígyótól – aki minden tiszteletet és támogatást megkapott – Gyermekeim hátat fordítottak egy Dicsőséges földi Királyságnak.

Ők hátat fordítottak az örök életnek, és emiatt valamennyi gyermekük, nemzedékről nemzedékre, szenvedett.

Ekkor Fiam elküldetett, hogy megmentse Gyermekeimet az örök Pokoltól, megszabadítván őket a Bűntől. Ő most el fog jönni, hogy a földön bevezesse az eredeti Paradicsomot, amint annak lennie kellett volna.

Leányom, már folynak az előkészületek a lelkekért vívott csata megkezdésére.

Mondd meg Gyermekeimnek, hogy Én különleges kegyelmeket adományozok nekik.

Ezek a kegyelmek még több erőt adnak nekik, mikor a büntetések enyhítéséért imádkoznak. Gyermekeim – imáikon és kéréseiken keresztül – nemcsak, hogy az Engem bántó pogányok lelkét tudják megmenteni, de vissza is tudják tartani Kezemet, mely le fog sújtani, hogy megállítsa azokat, akik a fenevad nevében beszélnek.

Én megbüntetem a hitvány szívű Gyermekeimet. Én ezt nemcsak azért teszem, hogy megbüntessem azokat, akik szörnyű gonoszságot okoznak, hanem hogy megakadályozzam őket abban, hogy a hazugságaik révén lelkeket lopjanak.

Én azért büntetem meg a gonoszokat, hogy a hazugok által megfertőzött, ártatlan lelkeket megmentsem.

Gyermekeimnek erősnek kell lenniük, mindenki érdekében.

Az ima lesz a fegyver, mely megöli a fenevadat. Nem a háborúk által, nem a magas pozíciókba választottak, vagy a földi Egyházaim vezetőinek hatalma által fog megállni a fertőzés. Hanem a Hozzám, a Magasságos Istenhez hűek hite által, és azok által fog megmenekülni a világ, akik elfogadják Fiamat, Jézus Krisztust, mint Megváltót.

Hívő Gyermekeim, ti lesztek valamennyi Gyermekem üdvösségéhez a kulcs. Imáitok meghallgatásra találnak. Kéréseitek a bűnösök megmentéséért megválaszolásra kerülnek.

Szeretlek benneteket. Köszönöm a Fiam iránt tanúsított szereteteteket, és Megáldalak titeket.

Szerető Atyátok

A Magasságos Isten

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 októberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Tags:

Comments are closed.