RSS
 

Isten, az Atya: A Mennybéli angyalok teljes hierarchiája gyülekezik most a föld négy sarkában

11 nov

2012. november 6. kedd; 22.45

Legdrágább leányom, a Mennybéli angyalok teljes hierarchiája gyülekezik most a föld négy sarkában. Ők most a büntetések rohamára készülnek, melyek majd az emberiségre szabadulnak.

Mindezeknek meg kell történniük – viharok, háborúk, éhínség és diktatúrák fogják érni a földet, amint a csata kezdetét veszi, a megjövendöltek szerint.

A föld megremeg majd a földgolyó négy sarkában, és sokan fognak sokkot kapni, mert sosem láttak még olyan zűrzavart, mint ami a szemük láttára bontakozik ki.

Ti, Gyermekeim, a végidőket élitek meg, és az előttetek álló időszak nehéz lesz. Közületek azok, akik hűek Hozzám, és akik minden bizalmukat Belém helyezik, ki fogják bírni ezt a felfordulást.

Sok változás fog kitörni most a világban, és ti, akik ismeritek az Igazságot, legyetek hálásak. Ti fel fogjátok ismerni, hogy miközben ez az idők végét jelenti majd, melyet már eddig is tudtatok, ez ugyanakkor – a megjövendöltek szerint – egy új kezdet beharangozásának az ideje is lesz. Az újrakezdésé.  Egy Új földi Paradicsomé.

Ez szabadságot fog jelenteni, gyermekek.  Ti sebesen a Karjaimba vétettek majd, hogy új lakhelyetekre várakozattok, melyet Én gondosan alkottam meg mindannyiatok számára.

Sokak számára lesz nehéz elviselni az időket, de csak azok fognak kitartani és boldogulni, akik elfogadják az Igazságot, mert ők védelmezve lesznek.

Pecsétemet meg kell osztani. Szeretetemet meg kell ismertetni minden egyes – minden vallású, felekezetű – Gyermekemmel, különösképpen azokkal, akik nem ismernek Engem, és azokkal is, akik elutasítják Létezésem.

Én felkészítem az Én hadseregemet a Mennyben, ahogyan a földön is felkészítem az Én hadseregemet.

Együtt, mi megküzdünk majd a gonoszsággal, amelyet bemutatni készülnek minden nemzet számára, az ő tehetetlen embereiknek.

Ha felálltok és megtagadjátok a Fenevad Bélyegének felvételét, Én megvédelek benneteket.

A Prófétáim által éveken át szervezett központok fellendülnek, mindegyikük egy-egy sivatagi oázisként. Ott bizonyságot tehettek az Irántam, Atyátok iránti hűségetekről. Ott összegyűlhettek imára azoknak a lelkéért, akik elvesznek majd az Antikrisztus hatalma alatt.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Az időtök elrendeltetett, és Fiam Második Eljövetele hamarosan megtörténik.

Kizárólag Én, szeretett Atyátok, ismerem annak időpontját. Még drága Fiam, Jézus Krisztus sem bír tudomással arról. De tudnotok kell a következőt.

Miközben ti folyamatos felkészítés alatt álltok, ezen és más Küldetések révén, a Második Eljövetel hirtelen lesz bejelentve, mikor már sokak számára túl késő lesz megtérni. Ők inkább el fognak menekülni.

Legyetek erősek, Gyermekeim. Az a Tervem, hogy elpusztítom a fenevadat, és Én megmentem minden egyes Gyermekemet. Imáitok segíthetnek Nekem megmenteni minden egyes drága lelket.

A Magasságos Isten

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 novemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Comments are closed.