RSS
 

Nevemet már nem tisztelik. Átkozzák a Nevemet.

08 szept

2012. szeptember 4. kedd; 23.05

Drága, szeretett leányom, az elutasítás fájdalmát, és az emberiség gyűlöletét Érzem, minden napnak minden pillanatában.

Ez sosem enyhül. Keresztre feszítésem csak a kezdet volt.

Ez bár az emberiség megváltását, üdvözülését harangozta be, de Fájdalmam mindaddig folytatódni fog, míg száműzve nem lesz a sátán.

Míg ő jelen van, és uralkodik a világon – amit ő most is tesz -, addig Fájdalmam és kínszenvedésem véget nem érő.

Az egyetlen gyógyír az az öröm, melyet akkor érzek, mikor látom a tiszta lelkek egymás iránt tanúsított igaz szeretetét a világban.

Ez az a szeretet, mely lehetségessé teszi az éjszaka és a nappal között a Világosságot. Mert az Én Világosságom nélkül a sötétség uralkodna a nap huszonnégy órájában.

Képzeljétek el az Én fájdalmamat.

Közületek azok, akik fájdalmat és bántalmazást szenvednek el a szeretteik keze által, ti pontosan tudni fogjátok, milyen az Én fájdalmam.

Mikor azok kínoznak benneteket kegyetlenül, lelkileg és testileg is, akiket szerettek, akkor nehezebb elviselni a fájdalmat.

Még ha tudjátok is, hogy a személy, aki gyötör benneteket, borzasztó sötétségben van, ez sem enyhíti fájdalmatokat. Sőt, ez még inkább növeli szenvedésetek intenzitását és súlyosságát.

Ez azért van, mert ti továbbra is törődtök azokkal, akik gyötörnek benneteket, de tudnotok kell, hogy ők szenvednek, és nem tehetnek viselkedésükről.

Olyan nagy sötétségben vannak, hogy amikor megpróbáljátok elmagyarázni nekik, mit kellene tenniük, hogy megszabaduljanak a sötétségtől, akkor ők nem fognak meghallgatni.

Ők nem akarnak meghallgatni.

Szellemüket sem akarják megújítani, annak érdekében, hogy lássák a világosságot, a szeretetet és az örömet, melyet éreznének, ha csak meghallgatnának benneteket, az egyetlen személyt, aki igazán szereti őket hibáik ellenére, az ő egyetlen esélyüket a szabadulásukra, ennek az egész szellemüket befedő veszélyes sötét fellegnek az elutasítására.

Az elutasítás fájdalma nagyon nehéz Nekem, a ti Megváltótoknak, az Emberfiának.

Én borzalmas testi kínokat szenvedtem el, melynek többségét nem kapta meg a világ minden részletében; oly szörnyű volt a kínzás, amiért Én nem akartam effajta együttérzést.

Nem, én csak hűségeteket, hiteteket kértem, és azt az örömet és megkönnyebbülést, mely abból fakad, hogy tudjátok, hogy meg lettetek mentve az örök kárhozattól.

De valóban tudatában van az emberiség annak az Ajándéknak, melyet Én ténylegesen adtam nekik?

Sokan járnak Szentmisére, vagy veszik magukhoz a bort más Keresztény Egyházakban, hogy tiszteljék Ajándékomat, de nem értik, mit is jelent ez.

Én egészében odaadtam Magamat: Testemet, Lelkemet és Értelmemet. Mikor Szentáldozásban részesültök, el kell fogyasztanotok a Testemet teljes egészében, és nem csak azt mondani, hogy tiszteltek Engem.

Mert Testem nélkül, azaz az Én Valós Jelenlétem nélkül, nem tudom elfoglalni a lelketeket. Hát nem tudjátok ezt?

Miért utasítjátok vissza valódi Ajándékomat abban a formában, ahogyan az Apostolaimnak volt elmagyarázva? Azaz hogy az Eucharisztia valóban az Én Testem?

El sem tudjátok képzelni azokat a kegyelmeket, melyek számotokra, családjaitok és generációk számára vesztek el, egy ilyen Ajándék Erejének az általatok történő elutasításával.

Fájdalmam sosem hagy el. Könnyeket hullatok. Szenvedek. Sírok, amikor tanúja vagyok a világban burjánzó bűnnek, hogy Nevemet már nem tisztelik. Átkozzák a Nevemet.  Mérhetetlen fájdalmat Érzek.

Te, leányom, ugyanezt a fájdalmat kaptad meg az elmúlt pár hónapban. Én engedtem meg ezt az ellened való támadását a gonosznak, hogy átjárjon téged. Ez az áldozat, melyet áldozati lélekként Nekem ajánlottál fel, nehéz volt, de egy egyszerű leckét tanultál meg általa.

Mikor mások keze által egy ilyen kegyetlen szenvedésnek válsz áldozatává, az Én Nevemben, te pontosan ugyanazt a fájdalmat érzed, melyet Én érzek akkor.

Fájdalmunk egybefonódik, leányom, ebben a misztikus egyesülésben. Ismervén a következményeket, melyek bár ijesztőek voltak, de te önként elfogadtad Hívásomat, hogy áldozati lélekké válj a lelkek megmentése érdekében.

Most, hogy megtérést szerzel, tudod, hogy amikor szenvedés szükségeltetik, az párosul az Én saját szenvedésemmel, ami nagyon nyomasztó és fájdalmas, vagy az lehet.

Emberi természeted miatt időről időre hajlamos vagy küzdeni és harcolni a rád mért borzalmas szörnyűség ellen, különösképpen akkor, amikor inkább a csuklódba vert szögek fájdalmát választanád, a helyett a kínszenvedés helyett, melynek az Én Nevemben való elviselésére lettél felkérve.

Kegyelmeim segítettek neked, ezen – szenvedésre vonatkozó – kéréseknek engedelmeskedned. Azok erőt adtak neked, mely lehetővé tette, hogy felállj, kihúzd magad, és dicsőítsd az Istent.  Mert ezek azok a kegyelmek, melyek segítenek neked Isten számára való Ajándékként elfogadni a szenvedést, a halálos bűnben lévő lelkek megmentésére.

Legközelebb, ha valaki gyötör benneteket, kegyetlenül bánik veletek és mentálisan bántalmaz titeket gyermekek, ha eszetekbe jut ez, akkor felül fogtok emelkedni fájdalmatokon.

Imádkozzátok Hozzám az Imahadjárat ezen (75) imáját: Átadom Neked Fájdalmamat, drága Jézus

Jézus, átadom fájdalmamat és szenvedésemet annak, amit Te szenvedtél el a Kálvárián való Haláltusád során.

Minden általam elszenvedett becsmérlést és szóbeli támadást felajánlok a Töviskoszorúd iránti tiszteletből.

Minden engem ért jogtalan kritizálást felajánlok a Pilátus előtti Alázatosságod iránti tiszteletből.

Minden, mások kezétől általam elszenvedett testi kínt felajánlok az Oszlopnál való Ostoroztatásod iránti tiszteletből.

Minden általam elszenvedett támadást felajánlok a Töviskoszorúval való Megkoronázásodkor Általad elszenvedett borzalmas testi gyötrelem iránti tiszteletből, mikor a tövisek átszúrták Szemedet.

Minden alkalommal, amikor Téged követlek, amikor Tanításaidat adom tovább, és amikor a Te Nevedben kigúnyolnak engem, hadd segítsek Neked a Kálváriához vezető úton.

Segíts, hogy megszabaduljak a gőgtől, és hogy soha ne féljek megvallani, hogy szeretlek Téged, drága Jézus.

Majd ha minden reménytelennek tűnik az életemben, drága Jézus segíts, hogy bátor legyek, emlékezvén arra, hogy Te hogyan engedted át Magadat önként, az oly aljas és kegyetlen módon való Keresztre feszítésnek.

Segíts, hogy felálljak, és igaz Kereszténynek számítsak, igaz katonának Hadseregedben, aki alázatos és töredelmes szívű, emlékezvén az értem hozott Áldozatodra.

Fogd a kezem, drága Jézus, és mutasd meg nekem, hogy szenvedésem hogyan tud másokat ösztönözni a Hadseregedhez való csatlakozásra, a hasonló gondolkodású lelkekhez, akik szeretnek Téged.

Segíts, hogy elfogadjam a szenvedést, és felajánljam Neked ajándékként, a lelkek megmentésére, a gonosz zsarnoksága elleni végső csatában. Ámen.

Leányom, a szenvedés – mely önmagában is nehéz –  egy Ajándék, melyet arra használok, hogy átadjam azoknak, akik iránt bizalom van Szívemben, hogy lelkeket tudjak menteni.

Te, leányom, jelentősen enyhítetted Szenvedésemet azzal, hogy válaszoltál. Mégis idő kell még ahhoz, hogy megszabaduljak a Kereszttől.

Ez majd csak akkor valósulhat meg, ha minden lehetséges – a földön most élő – lelket Megmentek.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 szeptemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért