RSS
 

Egy Protestáns nemzet, Nagy-Britannia, hamarosan át fog térni az Én Utaimra

20 szept

2012. szeptember 17. hétfő; 21.15

Drága, szeretett leányom, szeretnék kinyilatkoztatni neked egy Általam eltervezett csodát.

Egy Protestáns nemzet, Nagy Britannia, hamarosan át fog térni az Én Utaimra, az Én Tanításaimra és az Igazságra.

Ez a Keresztény ország oly hosszú ideig alakítgatta és módosítgatta Isten Törvényeit úgy, hogy azok megfeleljenek az ő öntelt és büszke viselkedésüknek, modoruknak.

Ez a valaha nagy Keresztény ország évszázadokon át vétkezett Isten Törvényei ellen, és meggyőzte magát, hogy a földi Egyházam által lefektetett Törvényeket követi.

A közöttük lévő hívek imái, és a nagy-britanniai Keresztény vezetők által tanúsított szeretet és hűség, a csapások ellenére közelebb hozta őket Szent Szívemhez.

Ez az ország meg fog térni, és az Igazság milliókat fog megmenteni.

Az Antikrisztus és sok követője számos hatalmon lévőt befolyásolt ebben az országban, de nem fog sikerülni nekik ellopni Isten gyermekeit.

Követőim egyesülni fognak minden egyházból, egész Britanniában, és Én Szent Karjaimba zárom őket.

Ők hatalmas erővé válnak majd Hadseregemben, és már kezdetét vette az egyesítésükre vonatkozó terv.

Íme, az Imahadjárat egy különleges imája Isten, Britanniában lévő gyermekeinek.

Imahadjárat (77) Ima Nagy-Britanniáért

Ó Mennyei Atya, az emberiség Teremtő Istene, kérlek, hallgasd meg imámat.
Könyörögve kérlek, mentsd meg Britanniát a gonosz karmaiból és a diktatúrától.
Kérlek, egyesíts mindannyiunkat, minden egyházat, felekezetet és bőrszínű embert, egy családként a Te Szemedben.
Add meg nekünk az erőt, hogy egyesüljünk, dacolva minden – Tanításaidat megtiltó – bevezetett törvénnyel.
Add meg nekünk az erőt és a bátorságot, hogy soha ne hagyjunk el Téged, és hogy imáink által segítsünk megmenteni valamennyi Gyermekedet.
Egyesítsd valamennyi testvéremet, hogy hódolattal adózzunk az Örök Életre és Paradicsomodba való belépésünkre tett Ígéretednek. Ámen.

Gyermekek Nagy-Britanniában, tudnotok kell, hogy az országotokat felölelő megtérés hamarosan nagy kegyelmeket hoz majd nektek.

Majd akkor más nemzetekkel együtt segíteni fogtok Hadseregemet Dicsőséges Királyságom felé vezetni.

Jézusotok

 
Hozzászólások kikapcsolva

Posted in 2012 szeptemberi üzenetek, Maria Divine Mercy

 

Comments are closed.

 


Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!
2014. május 3. szombat, 15.50

Imahadjárat (148) Jöjj segítségemre!

„Ó, Jézusom, segíts meg engem nagy gyötrelmem közepette. Végy engem Karjaidba, és vigyél engem Szíved Menedékébe. Töröld le könnyeimet. Csillapítsd le elszántságomat. Vidíts fel engem, és tölts el engem a Te Békéddel. Kérlek, teljesítsd ezt a különleges kérésemet (említsd meg itt…). Jöjj segítségemre, hogy kérésem meghallgatásra találjon, és hogy életem békés lehessen, egységben Veled, drága Uram. Ha azonban kérésem mégsem teljesülhet, tölts el engem a Kegyelemmel, hogy elfogadjam azt, hogy a Te Szent Akaratod lelkem javát szolgálja, és hogy kedves és kegyes szívvel mindörökké hűséges maradjak a Te Igédhez. Ámen.”

Jézusotok



Teljes üzenet - A kérjetek és kaptok – nem egy üres ígéret a Részemről

 Imahadjárat kiemelten fontos imái

 (24) Teljes búcsú a teljes bűnbocsánatért 

(26) Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek megmenteni a nemzeteteket

(33) Álljatok fel most, és fogadjátok el az Élő Isten Pecsétjét

(43) Mentsd meg a Lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

(55) Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

(60) Ima a családok - Nagyfigyelmeztetés során történő - megtéréséért