2012. augusztus 26. vasárnap, 18.30
Drága, szeretett leányom, a gyűlölet – mely sok formát ölt – az oka minden rossznak, gonoszságnak a világban.
A másik személlyel szembeni ellenségeskedés, rosszindulat a félelemből fakad, abból a félelemből, hogy ez a személy valamilyen módon megbánthat benneteket.
Egy másik személlyel való nézeteltérés a gőg bűne miatt is kialakulhat. Ez az, amikor azt érzitek, hogy minden áron bizonyítanotok kell saját érdemeteket, még ha tévedtek is.
A féltékenység nagyon hamar gyűlöletbe csap át, még ha az enyhe is eleinte.
A magatokkal szembeni elégedetlenség azért veszi kezdetét, mert összehasonlítjátok életeteket másokéval, akiknek, érzésetek szerint, jobb sorsuk van, mint nektek.
Ez az elégedetlenség nagyon hamar önmagatok, a saját testetek iránti gyűlöletté fajul. Majd ez a test bűneihez vezet.
A gyűlölet kialakulhat azon bűn miatt is, amikor a mások javait kívánjátok.
Ez háborúhoz vezethet, amikor egyik ország a másik vagyonára vágyik.
Vagy ez jelentheti azt is, hogy engedtek a kapzsiságnak, hogy az feleméssze lelketeket, amikor ugyanarra a világi gazdagságra vágytok, mint felebarátotok.
Az irigység is a gyűlölet egyik formájává válik, különösen amikor – függetlenül attól, mennyire kitartóan próbáljátok felülmúlni a másikat – nem éritek el, amit elhatároztatok.
Valamennyi bűn – ha hagynátok elmérgesedni – a gyűlölet felé vezethetne benneteket.
Amikor gyűlöletet éreztek, tudnotok kell, hogy akkor a sátánnak sikerült behatolni a szellemetekbe.
Amikor ez történik, akkor a sátán satuszerű szorításban tart majd benneteket, és nem hagy majd békén titeket.
Nem számít, mennyire próbáljátok enyhíteni a szorítását, ő ragaszkodni fog hozzátok nagyon. Az egyetlen fegyveretek az ima.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, amikor a gyűlölet átjár benneteket. Mert amíg a gyűlölet el nem hagy benneteket, addig soha nem érezhetitek újra a békét, a szeretetet és az örömet.
Amikor a gyűlölet hatalmába keríti a szíveteket és a lelketeket, akkor egy lépéssel távolabb kerültök Tőlem, a ti Jézusotoktól.
Szörnyen szenvedtek, haragot és tehetetlenséget éreztek, amit nem tudtok irányítani.
Soha ne higgyetek a végső hazugságnak, amit a sátán ültet el majd lelketekben, amikor rátok borítja a gyűlölet köpenyét.
A hazugság a következő: Gyűlöletetek csak akkor tud eloszlani, ha megpróbáltok végső bosszút venni gyűlöletetek célpontján.
Mi a teendő, amikor a gyűlölet elborít benneteket? A szeretet ereje képes azonnal elpárologtatni a gyűlöletet.
Amikor imádkoztok, és kéritek, hogy segítsek nektek, Válaszom a következő lesz.
Bocsássatok meg ellenségeiteknek, és azoknak, akiket gyűlöletetek okának hisztek.
De a megbocsátáshoz meg kell alázkodnotok Előttem, és kérnetek kell Engem, hogy előbb Én bocsássak meg nektek.
Ha egyszer megbocsátotok azoknak, akiket gyűlöltök, akkor jóvá kell tennetek bűneiteket.
Mutassatok szeretetet ellenségeitek iránt. Harcoljatok szeretettel a gyűlölet ellen, mely a lélek gonosz és veszélyes betegsége.
A szeretet az a gyógymód, amely révén megszabadul a lelketek ettől a fertőzéstől.
Ha ezt meg tudjátok tenni, akkor már legyőztétek a sátánt, és ő elhagy benneteket.
Soha ne féljetek harcolni a lelketekben lévő gyűlölet ellen, még akkor sem, ha ezt nagyon nehéznek találjátok.
Ha a gyűlölet ily módon – a bűnös alázata által – enyhíthető lenne, akkor a béke uralkodna a világban.
Jézusotok