2012. szeptember 9. vasárnap, 10.00
Drága, szeretett leányom, ha kételkedtek Isten Szeretetében, akkor az igaz szeretet létezésében kételkedtek. Csak egy tökéletlen szeretet marad számotokra.
Az igaz szeretet Istentől ered. Amikor valaki nem szereti Istent eléggé, akkor képtelen szeretni egy másik emberi lényt az igaz szeretet teljességében.
Csak azok tudják igazán közvetíteni egy másik személy iránti szeretet valódi jelentését, akiknek lelkében Isten Szeretetének tüze honol.
Ugyanez igaz azokra, akik Egyházamban kötött szent házasságban élnek.
Isten Szeretete, mely leragyog egy egymást szerető férfi és nő házasságára, átjárja majd lelküket, ha Istent mindenről lemondva szeretik, mely szükséges ahhoz, hogy érezzék a békét.
Az igaz szeretet egyenlő a békével. Szeretet nélkül nincs béke, bármennyire is próbáljátok meglelni azt. A béke csak az egymás iránti szeretet által valósulhat meg.
Ha hiányszik a szeretet az életetekből, akkor semmi sincs egyensúlyban, és a helyében fásultságot éreztek.
Ahhoz, hogy szeretetre leljetek, helyet kell találnotok a szívetekben Istennek.
Ahhoz, hogy megleljétek az Istent, el kell fogadnotok Engem, a ti Jézusotokat, mint az Ő Szeretett Fiát.
Mert, ha engeditek Nekem, Én elviszlek majd benneteket Őhozzá.
Amikor Én elviszlek benneteket Őhozzá, és amikor az Ő Világossága behatol a lelketekbe, akkor könnyű lesz számotokra szeretni egy másik személyt.
Isten Szeretete – mely jelen van egy lélekben – meg fogja nyitni egy másik ember szívét.
A szeretet átragyog a szívfájdalmon, a nyugtalanságon és a világban lévő zűrzavaron. Ez az egyetlen út a béke elérésére, nemcsak a személyes életetekben, hanem a körülöttetek lévő világban is.
A szeretet békét hoz, de ennek az Isten, a ti Teremtőtök iránti igaz szeretetből kell fakadnia.
A béke harmóniát szül.
A szeretet az emberi faj mentőkötele, e nélkül elveszettek, magányosak, mohón vágyódóak vagytok, és soha nem fogjátok meglelni a békét.
Jézusotok